Amikor először vettem kézbe Han Kang Növényevő című könyvét, azt hittem, hogy egy vegetarianizmusról szóló regény. Mekkorát tévedtem! Az alapgondolat valóban kapcsolódik a témához, de az csupán a jéghegy csúcsa; ez a regény sokkal, de sokkal több annál, mint aminek elsőre tűnik.
Jonghje egy teljesen átlagos nő. A férje is így nyilatkozik róla: „Amíg a feleségem növényevő nem lett, egyáltalán nem tartottam különlegesnek. Őszintén szólva amikor először találkoztam vele, még csak nem is vonzott. Se nem magas, se nem alacsony termet, középhosszú bubifrizura. Bőre érdes volt, és száraz, egyszerű, ázsiai vágású szeme alatt kissé kiugrott az arccsontja. Mintha félt volna megmutatni magát, mindig színtelen, egyszerű ruhát hordott. A legegyszerűbb fekete cipőben lépett az asztalhoz, ahol vártam rá. Járása nem volt se gyors, se lassú, se erőteljes, se puha. (…) Kényelmes döntésnek tűnt egy olyan nő, akitől nem várható újdonság, ész vagy éppen kifinomultság.” Ennek az átlagos nőnek az életét gyökeresen megváltoztatja egy rémálom, amely később visszatérőnek bizonyul. Halál, vér (sok-sok vér) és nyers hús kísérti álmaiban. Másnap Jonghje minden állati eredetű élelmiszert kidob a lakásukból, férje őszinte megrökönyödésére.
Ettől kezdve az életükből elvész az íz. Átlagos életük egyre különlegesebbé, sőt, rendkívülivé válik. Az olvasó rádöbben, hogy a “növényevő” nem csupán egy vegetáriánus személyt jelölő szó, hanem sokkal inkább inzultus, gúnynév. Amint valahol kimondják ezt a szót (például a férj céges vacsoráján), tapinthatóvá válik a szociális feszengés, a furcsállás, és nem utolsó sorban a kirekesztés. Előbb a szóbeli, majd a fizikai agresszió. Mennyire ironikus, hogy minél jobban elszigetelődik Jonghje a húsevéstől, környezete annál rámenősebbé válik, a kezdeti furcsállás valóságos intoleranciába torkollik. Fokozatosan elveszíti a hozzá közel állókat. Nem, ez így mégsem igaz, inkább fordítva: a hozzá közel állók veszítik el őt. Ő a főszereplő, ő ennek a történetnek az önmagához egyre hűebb gyöngyszeme, miközben mindenki más kifordul önmagából. És itt van a kutya elásva, itt van a jéghegy tetemes része. Persze, a növényevőről szól a regény, hiszen a cím is egyértelműen megjelöli, de sokkal inkább szól arról, hogy a környezet hogyan reagál a növényevésre, a különbözőségre, az átlagtól eltérőre. És arról is, hogy ami önmagában veszélytelen (a tudomány már többszörösen bebizonyította, hogy a vegetarianizmus igenis egészséges), elindíthat egy teljesen destruktív folyamatot, ha elfogadás, megértés és melegség helyett ítélkezéssel, elutasítással és kirekesztéssel fogadják. Ilyenkor előfordul – akárcsak a regény főszereplőjével is –, hogy a növényevő már növényeket sem hajlandó enni. Kezdetét veszi egy igencsak fájdalmas metamorfózis.
A történet az elejétől a végéig felkavaró. Az éhenhalás hosszú, gyötrelmes folyamat, amely során számtalan megpróbáltatáson megy keresztül a főszereplő. Az olvasó számára talán még fájdalmasabb, mint Jonghje számára. Az elidegenedés a családtól, majd végül a saját testtől is, és az a tény, hogy az használja ki őt, akinek védelmeznie kellene. Az erotikus vonal igazán érdekes, hiszen a konkrét aktuson túl sokkal mélyebb jelentést hordoz. Azt hiszem, még sosem olvastam ennyire intenzív szexuális jelenetet. Ez ugyanis nem a testhez (a húshoz), a nemhez, az erkölcsi normákhoz és szabályokhoz kötődött, hanem a lélek és a szabadság tiszta kifejezése volt. Ha az irodalomban vagy a vásznakon megkülönböztethető az erotika a pornográfiától, ez határozottan az előbbi kategóriába tartozik. A testi aktus Jonghje metamorfózisának fontos mérföldköve volt.
Amikor kézbe vettem a könyvet, nem számítottam rá, hogy ennyire mély hatást gyakorol majd rám. Nem gondoltam, hogy ez a vékony, 180 oldalas kötet végül több napot igényel, mert egyetlen ültő helyemben nem emészthető meg. Úgy vélem, bármi is jöjjön idén az irodalomban, nem lesz ennél erőteljesebb. Szinte természetesnek tűnt, hogy a szerző irodalmi Nobel-díjat nyert 2024-ben. Hangja markáns, mesélői képessége rendkívüli, karakterábrázolása nagyszerű, és egy lefelé tartó spirálba került nőt is sikerül kartávolságnyira hozni az olvasóhoz. Az olvasó pedig (legalábbis én) minden fenntartás nélkül magához ölelné őt, remélve, hogy ezzel megmentheti, visszahúzhatja a valóságba ebból a mesés, de életveszélyes fantáziavilágból.
A tematika és a hozzá kapcsolódó társadalmi vonatkozások, valamint az erős, de erkölcsileg megkérdőjelezhető erotikus tartalom miatt a regényt felnőtt olvasók számára ajánlom, nekik viszont tiszta szívből. Vegetáriánusoknak és húsevőknek, nőknek és férfiaknak, fiataloknak és időseknek egyaránt. Amikor könyvet ajánlok, próbálok objektív szempontok alapján mérlegelni, pozitívumot és negatívumot is megemlíteni. Ezen a történeten nem találtam fogást, egész egyszerűen zseniálisnak tartom, hibátlannak, és semmit sem változtatnék rajta. Csak utólag döbbentem rá, hogy nem találtam idegennek. Lehetséges, hogy bennem van a hiba, mert bármilyen ázsiai eredetű könyvet olvastam, a kiváló fordítás ellenére éreztem egyfajta távolságot, áthidalhatatlanságot. Ezt mindig a kulturális különbségekkel magyaráztam, ám ezúttal nyomokban sem éreztem ezt az idegenséget. Ezt nagyrészt a fordítók, Kim Bogook és Németh Nikoletta alapos, igényes munkájának köszönhetem, másrészt gyanítom, hogy a mélységes szenvedés, a sérülékenység és mentális betegség kultúrafüggetlenek.
Han Kang 1970-ben született Dél-Koreában. A Jonszen Egyetemen tanult koreai irodalmat. A Jelenkor Kiadónál további művei is megtalálhatóak magyar nyelven: Nemes teremtmények (2018) és Görög leckék (2024).