Szombaton múlt 163 éve, hogy a felvidéki Szklabonyán megszületett a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, Mikszáth Kálmán. Írói pályája nehezen indult: stílusa elütött korának megszokott normáitól, ezért a szerkesztők műveiből sok részt egyszerűen kihúztak. 1910-ben szülőfaluja nevét Mikszáthfalvára változtatták.
1874-ben jelent meg első önálló műve két kötetben, az „Elbeszélések”, de a kötet nem kapott komolyabb figyelmet. Ezt követően napilapoknál dolgozott, 1878-ban a Szegedi Naplónál helyezkedett el mint újságíró. Itt aratta első írói sikereit: az 1879-es szegedi nagy árvíz és az ezután következő királyi biztosi korszak hálás témákkal szolgált neki. 1881-ben visszatért korábbi lakhelyére, Budapestre, itt pedig a Pesti Hírlapnál dolgozott. Eleinte néhány mellékesebb rovatot vezetett, de alig fél év múlva karcolataival annyira megkedveltette magát a lap olvasóival, hogy Jókai Mór mellett az egyik legkedveltebb szerző és humorista lett.
Magyar prózatörténeti megközelítésben a Jókai-hagyomány folytatója, de kiszűri Jókaiból, ami annál idejétmúltan romantikus, s azt teszi fő prózaszervező elvvé, ami Jókainál másodlagos, az epizódelemeket, az életképet és legfőképpen az anekdotát. Az anekdota, illetve az anekdotikusság meghatározza a műfajválasztást: legértékesebbek kisepikai alkotásai, melyeknek középpontjában egy-egy hosszabb-rövidebb anekdota áll; szerkesztésmódját: nincs szigorú zárt kompozíció, regényei többnyire anekdoták laza füzérének hatnak, összefüggésben a folytatásokban történő megjelenéssel is; stílusát, mely az élőbeszéd imitációján alapul, a szóbeli előadásmód stilizációja. Nyelvében eltávolodik a romantika pátoszától, de távol áll tőle a naturalizmus kilúgozott beszédmódja is. Vonzódik a népnyelv fordulataihoz is (közlésmódok, népi bölcsességek), anélkül, hogy mindez modorossá válna.
Forrás: enciklopedia.fazekas.hu és wikipédia