1564 április 23-án született, 1616 április 23-án halt meg. Az angol nyelvű drámaírás egyik legnagyobb alakja, Angliában a nemzet dalnokaként, The Bard-ként tisztelik. Öröksége és hatása a világ minden táján fellelhető. Szinte nem létezik olyan élő nyelv a Földön, amelyre ne fordították volna le műveit, és színműveit folyamatosan játsszák a világ színpadain. Shakespeare azon kevés drámaírók közé tartozik, akik mind a komédia, mind a tragédia műfajában számos maradandó művet alkottak. Pedig
a darabok témáját
nem ő találta ki. Noha minden Shakespeare-játék eredeti, az egyes szereplők, a különböző jelenetek, motívumok és indítékok külön-külön megtalálhatók elődöknél és kortársaknál: Thomas Kyd-nél, Christopher Marlowe-nál, Francis Bacon-nél. A történelmi témák divatos történetíróknál lelhetők meg, az ókori tárgyúak Plutarkhosz történelmi alakjait léptetik színpadra, a vígjátékok olasz novellákból és nemzetközi vándormesékből váltak Shakespearnél témákká.
[youtube width=”480″ height=”385″]http://www.youtube.com/watch?v=L9t11BsE0yk&feature=related[/youtube]
Valóban azt sem lehet tudni, hogy hány drámai művet írt. A hagyomány szerint tragédiáinak, komédiáinak, regényes színműveinek a száma összesen 37. Az azonban biztos, hogy a neki tulajdonított színpadi művek közül jó néhányat vagy egyáltalán nem ő írt, vagy csak úgynevezett contaminatorként („összerakóként”) végső formába rázta valaki másnak a művét. Erről sem maradt feljegyzés, de vannak bizonyos jelek, amelyek egyértelműen ezt bizonyítják. VIII. Henriket például ifjabb barátja, John Fletcher írta, ő végül néhány sort átírt és egyes dialógusokat kijavított, ennél több köze nincs az amúgy is közepes színvonalú királydrámához, amely meg se közelíti az igazi nagy királydrámákat. Feltehetően a Titus Andronicus sem Shakespeare műve, a rendkívül ízléstelen és indokolatlan gyilkosságokat halmozó rémdráma semmilyen szellemi vagy hangulati rokonságban nincs Shakespeare tragédiáival. A Periklész című játék egy mesebeli olasz hercegről szól – formailag ez is különbözik a többi Shakespeare-műtől. Kutatók úgy vélik, hogy abból a már említett 37 műből 25 valóban Shakespeare műve, igazi és hiteles darabok.
Magánéletéről
ugyanilyen kevés információ maradt fenn, mint műveinek keletkezéséről. Annyi bizonyos, hogy 1564 április 26-án keresztelték, születését hagyományosan április 23-ra datálják – ekkor van Anglia védőszentjének, Szent-Györgynek napja. Semmi adat nem maradt arra vonatkozóan, hogy Shakespeare mit csinált kisiskolás kora és 18 éves kora között. 18 évesen megnősült, egy 8 évvel idősebb nőt vett feleségül. Mivel hetekkel később leánya született, ezért feltételezhető, hogy ez volt az oka a sürgetett esküvőnek is egy fiatal férfi és egy idősebb 
hölgy között. Arról sincs információnk, hogy házasemberként miből és hogyan élt. A következő adat már egy vadorzás vádja és az ezt követő menekülés a szülővárosból. Ez 1586-ban lehetett. 1589-ben biztosan feltűnik Londonban, ekkor már a színházakhoz közeledik. A közbeeső 3 esztendőről ismét csak találgatni lehet: valószínű járt Itáliában is, mert a Velencében játszódó színjátékaiban, az Othellóban és a Velencei kalmárban ottani helyismeretet gyaníthatunk. Valamelyest tudott olaszul, olasz novellákat eredetiben is olvasott. Annyi bizonyos, hogy az olasz világ mindig is érdekelte, vígjátékainak többsége itáliai városokban játszódik.
A színházhoz
elég sajátos módon közelített. (Lehet, hogy ez volt a módja annak, hogy a legjelentéktelenebb pozicióból minden idők egyik legjobb drámaírójává küzdje fel magát.) Először ló-őrzőként dolgozott egy színháznál – a színházba látogatók lovaira vigyázott, míg az urak a nézőtéren mulatták az időt. Aztán contaminatorként kapott fizetést – vagyis a benyújtott drámák megfelelő részleteiből összeállított egy előadható színjátékot. Ma ezt úgy nevezik, hogy dramaturg. Ezt követően statisztaként, majd színészként és szerepíróként vett részt a színház életében. Az 1590-es évektől az 1610-es évek elejéig színész, rendező, később színigazgató is, de mindenekelőtt drámaíró a szerepe. Kéziratos szonettjei ekkor a színészvilágban és a fiatalok körében kézről kézre jártak, szerelmi vallomásait az ifjak szívesen olvasták fel hölgyeiknek. Szonetteskönyvei nyomtatásban mégis csak a következő század első tizedében jelentek meg.
Halálának körülményei
sem tisztázottak. 52 évesen távozott az élők sorából. John Ward, a stratfordi Szentháromság-templom plébánosa a naplójában lázat emleget (amely egy közös baráti ivászat után uralkodott el az írón). Egy új lázként is ismertté vált tífusz terjedt el 1616-ban, éppen Shakespeare halálának évében, így Ward naplóbejegyzése hiteles nyoma lehet annak, hogy mi vezetett az angol irodalom egyik legnagyobb alakjának halálához. 52 évesen hosszú és egészséges életet hagyott maga mögött – abban a korban ugyanis, amikor szifilisz, tuberkulózis, tífusz és malária tizedelte a lakosságot, a londoni férfiak átlagéletkora 35 év volt.