Forradalmárból lett gerillaharcos, gerillaharcosból lett politikai menekült, politikai menekültből lett diktátor, és diktátorból lett …író? Hogy ki ez az erősen ellentétes érzelmeket és megítéléseket kiváltó ember, aki ráadásul Gabriel García Márquez személyes rokonszenvét és barátságát is élvezi? Nos, ha nem találtad volna ki, Fidel Castro az, aki önéletrajzi írásának első kötetét készül kiadni.
Fidel Alejandro Castro Ruz 1926 augusztus 13-án született, 2008-ig volt Kuba diktátora, amikor egészségi okokból lemondott az elnöki posztról, de azóta sem távolodott el túlzottan a politikai húsosfazéktól, bár halálhíre kelt néhányszor – alaptalanul, mint az valahányszor bebizonyosodott.
Miről szól az önéletrajza?
Arról a felszabadító harcról, amit Fidel és elvtársai vívtak Fulgencio Batista kubai diktátor ellen 1952 és 1959 között – és sajnos semmi másról. Az írás stílusából ítélve Fidel Castro erősen kedvelhette Julius Caesar Feljegyzések a gall háborúról című írását, ugyanis a két írás a jelek szerint erősen hasonló. Ha a diktátor nehéz gyermekkorára, 
netán viharos jameshallison casino szerelmi életére lennél kiváncsi, saját forrásból – nos akkor nem ez lesz a kedvenc könyved. Fidel Castro nem esik abba a hibába (?), mint sorstársai George W. Bush, vagy Tony Blair, akik emlékirataikban ennél többet foglalkoznak saját gyengéikkel, hibáikkal, vagy azokkal az eseményekkel, amelyekben titokban hibásnak, felelősnek érzik magukat, olyannyira, hogy magyarázatokat fűznek hozzájuk. Ifjabbik Bush emlékiratai ugyanis javarészt az alkohollal vívott harcáról, a 2000-es választásokról és a szeptember 11-i katasztrófáról szólnak, Tony Blair pedig közvetlen hangon ostorozza a Munkáspárton belüli riválisait.
Ezekkel ellentétben Fidel Castro számszerűsíti diadalmenetét, és azzal traktálja olvasóit, hogy hány harcosa, puskája, tankja és sebesültje volt ennek a harcnak. Valóságos történelemkönyv lesz ez, természetesen Castro szemüvegén keresztül nézve, attól a hittől átitatva, hogy a forradalom annak idején kizárólag Fidel és barátainak ötlete volt, figyelmen kívül hagyva minden egyéb társadalmi, szociális hátteret és erőket, amelyek természetesen hatalmas szerepet játszottak a történtekben – csak éppen Castro nem vett róluk tudomást.
A kubai média várhatóan „örömmel” fogadja majd az írást, a hivatalos bejelentésre máris reagáltak az állam weboldalán: „Nyilvánvalóan ez egy csodálatos mű lesz, fontos történelmi útmutató eljövendő nemzedékeknek”. Végül majd mindenki döntse el maga. Fidel Castro pedig szorgosan készíti a második kötetet, mi jó olvasást kívánunk.