Nyírő József Székelyzsomboron született 1889 július 18-án, Székelyudvarhelyen, Gyulafehérváron és Bécsben tanult, Nagyszebenben szentelték pappá 1912-ben. Egy ideig a kolozs megyei Kide plébánosa volt. 1919-ben, mikor Erdélyt Romániához csatolták, kilépett az egyházból és megnősült, ezért a 
katolikus egyház kiközösítette. Papi pályakezdését, a papi hivatástól való eltávolodást Isten igájában c. önéletrajzi regényében írta meg. Újságíróként majd főszerkesztőként dolgozott, és ebben az időszakban megnyerte a Zord idő, majd az Ellenzék lapok novellapályázatát.
1924-ben jelent meg első novelláskötete Jézusfaragó ember címmel, ennek hatalmas sikere volt Romániában és Magyarországon egyaránt. Az ízig-vérig magyar szellemiségű író műveit sajnos teljes erőbedobással üldözte a kommunizmus, így egy ideig könyveit bezúzták.
Balladás hangvételű, drámai erejű, novelláiban és regényeiben különös figyelmet szentelt a táj, a természet leírására: részletesen mutatja be a szereplőket körülvevő növény- és állatvilágot, kitérve az évszak jellegzetességeire, az állatok viselkedésére, s az emberben keltett érzésekre. A történetek cselekményei túlnyomórészt a hegyekben, erdőkben, a székely falvakban játszódnak, a szereplők pedig hétköznapi egyszerű emberek, hétköznapi történetekkel. Állandó szereplő a csavaros eszű, ravasz székely atyafi, aki megtréfálja a kívülállóként jelentkező urakat, az elbeszélőt, a falukutató diákot, az arratévedő üzletembert.
Írásainak jellegzetessége, hogy egyszerű falusi embereket mutat be életük fordulópontján, élet és halál között, munka közben, emberi kapcsolataikban, ösztönök, természeti erők és társadalmi törvények hatása alatt. Művei közül különösen nagy sikert aratott önéletrajzi írása az Isten igájában, és a talán leghíresebb műve, az 1938-as Uz Bence, amelyből film is készült Csepreghi Jenő rendezésében.
A második világháború alatt rossz oldalra állt, részt vett a soproni nyilas országgyűlés tevékenységében, és szerepet vállalt a Magyar Erő című, náci eszméket hirdető lap szerkesztésében, ami miatt külföldre kellett menekülnie. 1945-ben Németországba menekült, majd 1950-ben Madridba költözött, ahol felesége halála után újra katolikus pap, majd szerzetes lett. Ebben az időszakban önsanyargató életet élt, meghasonlott önmagával vezekelve önnön tévedéseiért.
Az egyházból való kilépése, a nyilasokkal való szimpatizálása miatt Nyírő Józsefet többször bírálták, írói tehetségéhez viszont nem férhet semmi kétség, művei a magyar irodalom értékes darabjai maradnak mindig.