Roger Martin du Gard: A Thibault család

Írta : Roger Martin du Gard
Eredeti cím : Les Thibault
Eredeti kiadás : 1940
Magyar cím : A Thibault család
Fordította : Benedek Marcell
Kiadó : Könyvmolyképző Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2010
Terjedelme (oldalszám) : 1676
100
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Mindennapi számítógépes unatkozásaim közepette meghallottam a jó hírt: választhatok egy könyvet. Egy könyvet a kb. 100/150-es listáról. (Mivel nem választhattam ki mindet, muszáj volt döntenem.) Döntenem, de hogyan? Persze ízlésem és hangulatom szerint igyekeztem szűkíteni a végtelen kört. Ha ez megvolt jöttek az értékelések és kritikák, de még így is versenyben maradt legalább 15, (bár a Nobel-díj láttán erősen szemezgettem A Thibault családdal). Nem volt mit tennem, megkérdeztem hát valakit: a franciatanárnőmet. S nem éppen du Gard regénye volt az egyik kedvenc könyve? Hát de! Picit félve, de ugyanakkor a terjedelem nyújtotta kihívástól ittasan elhatároztam magam e családregény mellett… és így utólag: jól tettem. De még milyen jól!


A könyv nem túl ismert egy darab, közvetlen környezetemből csupán a tanárnőről tudom, hogy olvasta. Egy könyves közösségi oldalon, ahol a regényeknek több százas, esetleg ezres olvasottsága van, magamat is beleértve csupán 31 személy jelölte olvasottnak a műt. Na igen, az a fránya terjedelem (10 cm – megmértem)! Ijesztő, ijesztő, de olvasmányos és sokkal nagyobb olvasóközönség kellene ráharapjon. Talán most túlságosan szubjektív vagyok, de ezentúl népszerűsíteni fogom, akár „vérrel és vassal” is (Nem kell megijedni, csak egy kis történelmi behatás alatt áll az elmém. Semmi komoly.), de vas hiányában első lépésként megelégszem egy „recicencivel” (ismertebb nevén: recenzió; hatásos tudatmódosító és befolyásoló szer, erős méreg).

Roger Martin du Gard 1881. március 23-án született Franciaországban (meghalt: 1958. augusztus 22-én). Apja gazdag katolikus hivatalnok, erősen vallásos nevelésben részesítette. Ennek ellenére du Gard már 15 éves korában fellázadt az egyház tanai ellen. Ifjúkorának meghatározó olvasmánya Tolsztoj Háború és békéje volt, ez későbbi munkásságában is visszaköszön. Első írásai kiadatlanul maradtak és csak többszörös próbálkozás után robbant be a köztudatba Jean Barois c. regényének, és természetesen A Thibault családnak köszönhetően. Így 1937-ben munkásságát irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták. Regényét kétszer is filmre vitték, először 1972-ben majd 2003-ban.

(A Thibault családot az író Pierre Margaritis emlékére ajánlja, kiről sikerült kiderítenem, du Gard közeli barátja volt. Spanyolnáthában hunyt el  1918. október 30-án, egy katonai kórházban. Legjobb barátjának ilyen fajta elvesztése párhuzamban áll háborúról alkotott véleményével…)

A regény kezdetén rögvest az események közepébe csöppenünk. Fejezeteken át utalásokból, sejtetésekből, a szereplők egymásról alkotott véleményéből hámozzuk ki az előzményeket. A különböző szituációkban történő nézőpontváltások, az események gyakran külső szemszögből való bemutatása gyakran az olvasóval azonosulni tudó szereplőket eredményez, a mindentudó narrátor eltűnik és titkolózik, a hősökkel egyszerre szembesülünk a történtekkel. Mindemellett az egész mű telis-tele van tűzdelve rövid kis megjegyzésekkel, olyan jelzőkkel és érzelmekkel, megérzésekkel, melyek előre vagy hátra utalnak folyamatosan. Olykor több száz oldal múltán mosolyog ránk néhány mondat bővebb kifejtése, következménye.

A sejtetés misztikuma magával vonja a mély lélek- és jellemrajz létét is. Néha azt hihetjük az író alapos pszichológiai ismeretekkel rendelkezett, olyan mélyről tárja fel a szereplők tetteinek eredőjét, lelkületüknek rezdüléseit.  Karakterei önmagukon túlmutató, időtálló egyéniségek, korának és talán a jövő embereinek típusaira mutatnak.

A könyvben két család életének mozzanatait követhetjük egészen a meghatározó szerepű első világháború végéig. Megjelenik a gazdag értelmiségi és erősen vallásos polgár, a szigorú apa, Oscar Thibault személyében. Egyik legfőbb erénynek a vallásosságot véli és két fiát, Antoine-t és Jacques-ot is ilyen szellemben neveli. Ennek ellenére mindketten szakítanak e szemlélettel. (Vajon életrajzi ihletésű történések ezek? Éppen ő is így…) Antoine a magabiztos, fiatal orvos, virágzó karrier elejébe néz; Jacques az örökös lázadó, a meg nem értett, elveiben vakon hívő utópista. A testvérek útjai külön válnak, más nézeteket vallanak és végül mégis ugyanarra, ugyanoda jutnak el: az emberi cselekvés határára, az egyén életének korlátaihoz, a háború szenvedéseihez, a szenvedéshez, egy remélt, szebb jövő gondolatához… és a halálhoz.

A mű eredetileg 8 kötetben publikálódott és tetőfokára a 7-edik kötetben (jelen esetben: részben) jut el. Az eddig felépített társadalomrajz kiteljesedik, világszintűre emelkedik. Bővebben megjelenik a politika és kitör az első világháború. Az előzőkben elbeszélt fiktív történet realizálódik, vendég szövegekkel (korabeli újsághírekkel), valós politikai személyekkel (Poincaré, Jaurès, Clemenceau, Caillaux, stb.) és pontos dátumokkal gazdagodik. A cselekményt napra pontosan meséli, mintegy dokumentálja, valószerűsíti a műben elhangzottakat. Végigkövetjük a háború kitörésének okait Európa szerte, az államok és népek viszonyát, a szocializmus kibontakozását, olykor a fent említett politikai személyek elméleteit, a társadalmi rétegek viszonyulását és az író nézeteit. Ez a leghosszabb rész a könyvből, 688 oldal és nem egészen 2 hónapot részletez. Ez is mutatja jelentőségét. Széleskörű rálátást biztosít korára és a háborúra, elborzaszt anélkül, hogy egyetlen konkrét csatajelenet szerepelne. Realisztikus, néhol naturalista, az ösztönök tárházában is keres megoldásokat, kérdéseket vet föl. Rávilágít az „igazságra”, de ez megvalósíthatatlannak tűnik, még ma is. A kérdései még most is érvényben vannak és ott is lesznek kitudja még meddig. (Mindig.)

A történet egy naplóban ér véget. Ez biztosítja teljes mértékű szubjektivitását. Ez a rész a jövő fele mutat, abba a jövőbe, amelyből du Gard írja könyvét és amelyről történelem könyvekből mi is tanultunk. Előrevetít, előkészít egy olyan eseményt, melyet nem részletez, de érezzük, hogy a képzeletbeli folytatás oda vezet. És ha ezen az eseményen is túlra tekintünk, elérkezünk a „jelenbe”…

Mindenképpen érdemes elolvasni, olyan tudással és látószöggel bővültem melyet tankönyvből sosem szerezhettem volna meg. S mégis a regényre nézve teljesen pozitív eszmefuttatásom egy negatívummal kell befejeznem: a Könyvmolyképző Kiadó 2010-ben megjelentett Thibault családja kívülről nézve gyönyörű. Kemény kötés és jó minőségű fehér lapok, azonban olyan elírásokkal van tarkítva, amelyek felől nem áll módomban eltekinteni. Puszta figyelmetlenségből adódó hibák ezek, például: Jacques helyett Jacwues, ugyanoly helyett uganoly, mozgósítási rendelet helyett mozgósítás rendelet, bevonta helyett bevontja… és nem sorolnám tovább, de minimum 30 ilyen jellegű baki akadt a szemembe, ha nem több. Ezen kívül az 1914 nyara c. részben a 23.-ik fejezet címe helyett a 24.-ikét nyomtatták, így a 24. helyén a 25. címe szerepel, majd a 25-ösnél a 26-os, ami a 26-os nál is megjelenik. A műről alkotott véleményemet ez nem befolyásolja, de felhívnám a kiadó figyelmét, hogy nézzenek utána ezeknek az elírásoknak, mert egy keménykötésű, meglehetősen drága könyvnél elvárná az ember, hogy ilyenekkel ne találkozzék!

No, de a jegy a regényt minősíti, ezért csakis 10-es lehet… egyik kedvenc könyvemmé avattam.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •