„A szabályok arra valók, hogy megóvjanak a bajtól, és ne guruljak be. Minden percemet pontosan kiszámíthatóvá teszik. A magam részéről sosem térek el a szabályoktól. Bár mások is hasonlóan gondolkodnának! Otthon is vannak szabályok, házirendnek hívjuk őket:
1. Takaríts fel magad után!
2. Mindig mondj igazat!
3. Naponta kétszer moss fogat!
4. Ne késs a suliból!
5. Vigyázz a tesódra, hiszen rajta kívül senkid sincs!”
Jacob Hunt magasan funkcionáló autista, ami azt jelenti, hogy kimagasló intelligenciával rendelkezik, ám képtelen arra, hogy értelmezze a szociális jelzéseket. Ő mindent szó szerint ért, tehát ha valaki azt mondja neki, hogy „képes lennék megölni téged”, rettegve rohan elbújni, nehogy megöljék. Emellett percre pontos napirend szerint él, aminek semmilyen körülmények között nem szabad felborulnia, ruhái a szivárvány színeinek megfelelően állhatnak csak a szekrényben és minden napnak megvan a saját színe: ezen a napon csak ilyen színű ruhát visel és csak ilyen színű ételt ehet. Ha valami nem így történik, Jacob rohamot kap. Jacob édesanyjával, Emmával és öccsével, Theoval él egy külvárosi házban, Vermontban. Apja elhagyta őket nem sokkal azután, hogy kiderült Jacob betegsége. Emma pedig azóta egyedül neveli a két fiát, egyedül küzd a kiváltságokért, amire Jacobnak szüksége van az iskolában ahhoz, hogy rohamok nélkül tudjon élni, egyedül viseli el a társadalom kiváncsiságát, érdektelenségét, megvetését, sajnálatát, a baráttalanságot, ami együtt jár azzal, ha autista gyereked van és a magányt, mert a férje képtelen volt megbírkózni a fia betegségével. Életét kitölti az autizmussal való harc; a kevés pénz, amit újságíróként megkeres, elmegy Jacob táplálékkiegészítőire és a gyógypedagógusra, aki Jacob szociális készségeit próbálja fejleszteni. A mindennapi nehézségek között pedig szinte meg is feledkezik Theóról, a másik, „normális” fiáról, akit szintén mélyen megvisel a bátyja betegsége, és menekülésképpen a torokszorongató szituációkból veszélyes játékba kezd.
Jacobnak sajátos hobbija van: rajong a kriminalisztikáért. Mindent tud a bűnüldözésről, a helyszínelésekről, a nyomozók által használt technológiákról, és mióta kapott ajándékba egy rádiót, lehallgatja a környéken történt bűneseteket, és esetenként ki is jár a helyszínre „segíteni” a nyomozóknak. Otthon néha bűneseteket rendez és a családjának kell kinyomoznia a megoldást. Ám egy nap szörnyű dolog történik: Jacob gyógypedagógus tanárát meggyilkolják és ő most nem nyomozóként, hanem vádlottként kerül a képbe. A regény cselekményét a szereplők felváltva mesélik el, mindenki a saját szemszögéből, így lassan derengeni kezd az igazság, ám az írónőnek mégis végig sikerül kellemes izgalomban tartani az olvasót. Jacob szabályai ugyanis kimondják, hogy Ne hazudj!, de azt nem, hogy Mindent mondj el! Ráadásul, bár Emma ismerni véli a fiát, tudja, hogy a betegsége miatt Jacobból teljes mértékben hiányzik az együttérzés és talán a szeretés képessége is, a szabályok szó szerinti értelmezése pedig furcsa eredményhez vezethet. Mindeközben pedig Theo a saját démonaival küzd, amelyeknek szintén köze van a bűnesethez.
Jodi Picoult profi módon mutatja be egy család életén keresztül azt, hogy mi az autizmus, és ezen belül az Asperger-szindróma. Emma Hunt történetein keresztül megtudhatjuk milyen lehetséges kiváltó okok állnak a betegség hátterében a szülők szerint, mennyi küzdelembe került az évek során az, hogy Jacob ne zárkózzon el teljesen a külvilágtól és mennyi mindenről kellett lemondaniuk. Külön-külön betekintést nyerünk minden egyes szereplő gondolataiba, az egymást váltó rövid fejezetecskékben mindenki a maga módján értelmezi az eseményeket, és mindenki hozzáad egy kis pluszt az alaptörténethez, így szerintem ez a megoldás még izgalmasabbá teszi a regényt. Képtelenek vagyunk nem együtt érezni a család minden tagjával, még akkor is amikor úgy tűnik, bűnösek. A kis titkok, a ki nem mondott dolgok a végsőkig fokozzák az izgalmakat, egészen az utolsó oldalakig, és mi együtt izgulunk, aggódunk és reménykedünk Emmával, hogy végül mégis jól végződik ez a történet. A Házirend olvasmányos, izgalmas, elgondolkodtató dráma, ami komoly háttérmunkát is igényelt az írónőtől.