Tudtátok, hogy Arisztotelész, aki Kr. e. 384-ben született, olyan logikai elméletet dolgozott ki, ami önmagában képviselte ezt a tudományt egészen a 19. századig? Hát azt, hogy René Descartes a test és a lélek viszonyán elmélkedett, azon gondolkodva, hogyan hathat egymásra két teljesen különböző szubsztancia? És arról hallottatok, hogy Franz Bertano, német tudatfilozófust nem hagyta nyugodni az a gondolat, hogy mi is a különbség az anyag és a tudat között?
Ha ezekre a kérdésekre nemmel válaszoltál, akkor levonhatjuk azt a következtetést, hogy az általános műveltséged bővítése érdekében nyugodtan elolvashatod a 30 másodperc filozófia című könyvet. Hétköznapi nyelven megfogalmazott, érdekes gondolatokra fogsz találni benne, és amennyiben lennének olyan kifejezések, amelyekkel még nem találkoztál, az egyes fejezetek elején egy rövid magyarázó szótárt is találsz. Netán azt válaszoltad, hogy te nem vagy filozófikus alkat? Én ebben mindenképpen kételkedem. Biztosan gondoltál már arra, hogy egy bizonyos helyzetben mi a helyes és mi a helytelen cselekedet. Talán megfordult az is a fejedben, hogy valóban létezik-e a lélek, hogy van-e Isten, vagy a földi élet véletlenek sorozatának köszönhető. Talán nem is tudod, de téged is olyan gondolatok foglalkoztatnak, mint az évszázadokkal ezelőtt élt tudósokat, filozófusokat. Vagy azt válaszolnád, hogy neked nincs időd olvasni? Nos ez most már semmiképpen nem kifogás. A beszédes cím nem átverés. A Partvonal Kiadó új stílusú könyvekkel jelentkezett 2011 tavaszán. Bemutatja nekünk az 50 legfontosabb filozófiai elméletet, csupán 30 másodpercben, vagy többen, amennyiben van időnk kicsit el is mélyedni a tárgyalt témákban. Valószínüleg nem leszünk filozófusok, ha elolvassuk ezt a könyvet, és az sem biztos, hogy mélyenszántó filozófiai vitákat tudunk folytatni annak a tudásnak a segítségével, amit a könyv elolvasásával szerzünk, ám áttekinthetjük a filozófia történetét, a görögöktől napjainkig, megismerkedhetünk az elméletek kidolgozóival, a filozófia alapjait lefektető híres gondolkodókkal, és találhatunk olyan kérdéseket, gondolatokat, amelyek meggyőzhetnek minket arról, hogy érdemes jobban elmélyedni ezekben a témákban.
Ahogy olvastam a könyvet, arra gondoltam, hogy ez az ideális „puska”. Benne van az összes filozófiai elmélet lényege, ha két nap múlva lenne a vizsgám, néhány óra alatt átnézhetném az egész tananyagot, és még arról is tudnék mondani valamit, amit nem tanultam meg. Persze ha másik oldalról vizsgáljuk a dolgokat, a 30 másodperces könyvek egy új igényt próbálnak kielégíteni, ami annak az eredménye, hogy az emberek egyre kevesebb időt szánnak olvasásra, és ez bizony szomorú. Ugyanakkor, mikor először kezembe került a könyv, mégis megörültem neki, mert arra gondoltam, hogy végre kicsit felfrissíthetem a középiskolában tanultakat, és még új dolgokat is tanulhatok anélkül, hogy 30 könyvet kiolvasnék. Egyszóval lehet azon filozófálni, mennyire jó vagy éppen nem jó ez az ötlet a 30 másodperces könyvekkel, de ezt mindenki maga fogja eldönteni.
A sorozat a jövőben további tagokkal bővül majd a kiadó jóvoltából, minden bizonnyal mindenki talál majd köztük hasznosat, érdekeset.