Visszavágnak az írónők!

Vidd hírét!
  •  
  •  

A Nobel-díjas Naipaul nemrégiben a Guardiannak adott interjújában meglehetősen sértő megjegyzést tett női írótársaira. Bevallása szerint egy-két bekezdés után képes eldönteni, hogy az adott műt nő írta, vagy sem. (Erre vonatkozólag nálunk is kitölthettetek egy kvízt.) Naipaul nem tartja magával egyenlőnek a másik nem irodalmárait. Elmarasztalta a nőket állítólagos érzelgősségük és szűklátókörük miatt, mitöbb megkritizálta Jane Austen romantikus írásait és Diana Athill „női butaságait” (Athill egyébként nem sértődött meg és nem vette komolyan Naipaul támadásait, azok csak megnevettették őt, elmondása szerint.)


A Booker-díjas új-zélandi írónő, Keri Hulme nőgyűlölő f**sznak és meztelen csigának nevezte Naipault, a nők elmarasztalása végett. A jelenleg visszavonult Hulme, aki ezidáig csupán egyetlen regénnyel büszkélkedhet (The Bone People – magyarul még nem adták ki), replikájában közel sem volt érzelgős, ugyanis szerinte a nőgyűlölő f**sz  írásai halottak és Naipaul három évtizedet tévedett a művei jelentőségének elbírálásában. Egy új-zélandi könyves blogon Hulme kijelentette, hogy Naipaul írásai nem élik őt túl. „Az öregedése, az undorító viselkedése és a vádaskodás egyre sértőbb. Több ezer női írót többre értékelnek majd és túlélik ezt a meztelen csigát.” – mondja Hulme, nem kis dühvel a bögyében, azt hiszem.

Hulme véleményét az amerikai bestseller írónő, Francine Prose is lereagálta, újra átnézve elismert esszéjét a női írók alsóbbrendűségéről, amit a Harper’s Magazine-nek írt 1998-ban. Tizenhárom évvel ezelőtt, Prose Norman Mailer megjegyzéseire támaszkodva gynobibliophobia-nak titulálta a kérdést. Mailer szerint a nők tintájából származó írások elátkozottak, régimódiak, miniatűrök, nyomorékok, undorítóak, divatcikkek, frigidek, olyanok akár egy szeszélyes topmodell sminkje, vagy csak egyszerűen csilli-villik és halva születettek. Prose egykori válasza szerint, azonban a jövőben az egyetlen lényeges különbségtevés két írás között az lesz, hogy jó vagy rossz.

„De az elképzelés a női írók alsóbbrendűségéről kézzel foghatóan nem tűnt el. Hogy Naipaul azt képzeli jobb író, mint Jane Austen, egyszerűen nevetséges, ha elfogultsága azon alapszik, hogy írásai nem is olyan gyakoriak és nincsenek nagy hatással arra, hogy mit is kezdünk az életünkkel.” – érvel Prose – „Feltételezem, egy író boldog lehet, ha művei tíz év múlva is ugyanolyan frissnek és mainak tűnnek, mintha most írta volna, azonban nem találom ezt feljogosító oknak az önünneplésre. Az esszémet a nők alsóbbrendűségéről elavultnak látom: időszakos mű egy olyan problémáról, amivel a nőknek tovább nem kell majd megküzdeniük.”

Talán mindkét írónő tanácsot kért Christopher Hitchens-től az irodalmi vitákat illetően, aki a New York Times-nak kijelentette, hogy egy igazán első osztályú vita szórakoztat és lehetővé teszi a játszmát magas erkölcsi és intellektuális tétekért.

Mint nő, úgy érzem nem hagyhatom szó nélkül ezt az egész perpatvart. Naipaul kijelentése valóban egy vénember zsémbelődéséhez hasonlít, és rendkívül sértő tud lenni, annak ellenére, hogy valamilyen szinten igaza van. Tényleg sok csöpögős és túl érzelmes írás jelent meg nők tollából, de legalább ugyanennyi férfiakéból is. A különbség csak annyi, hogy kevesebb női író van és volt, ezért kevesebb jó női író is. Hisz, gondoljunk csak bele, az emancipáció óta kaptunk csak szabad kezet, azelőtt az irodalmat teljesen a férfiak uralták. Szóval ennek a vitának nincs sok értelme, mindkét félnek igaza van, szerintem.

És szerintetek, hölgyek és urak? Kinek a pártján álltok? Írjátok meg kommentben!

 


Vidd hírét!
  •  
  •