Nagyszabású projekttel kíván megemlékezni a Boszniai Szerb Köztársaság arról, hogy 50 évvel ezelőtt egy szerb író, Ivo Andric nyerte el az irodalmi Nobel-díjat. 
Az ötletgazda Emir Kusturica, a kétszeres Arany Pálma-díjas rendező, aki egy város felépítésével kíván tisztelegni a világhírű író emléke előtt. Az ötlet apropóját Andric leghíresebb regénye, a Híd a Drinán adta. A Drina folyó Visegrad városa alatt folyik, ebben a városban töltötte gyerekkorát az író. A stílszerűen Andricgrad (Andricváros) nevet viselő létesítményt Visegrad mellett 17 ezer négyzetméteren építenék fel, helyet kapnának benne múzeumok, könyvtárak, színházak és egy Ivo Andric-emlékház, de szállodákat, kézműves műhelyeket is létesítenének. Visegrad városa biztosítja a területet és az infrastruktúrát, anyagiakkal a szerb kormány is támogatja a projektet, hiszen a kulturális turizmus fejlődését remélik ettől a beruházástól. Az emlékváros várhatóan 2014-re készül el, és a Kusturica által rendezendő Híd a Drinán-adaptáció forgatási helyszíne lehet majd.
Kusturicának nem ez az első ilyen jellegű projektje, hiszen a Mokra Gora-i völgyben, Szerbia nyugati felén már épített egy falut magának Kustendorf néven. A Guardiannak 2005-ben azt nyilatkozta, hogy elege van a városokból: Szarajevót elvesztette a háború miatt, négy évet töltött New Yorkban, tízet Párizsban, jó ideig Belgrádban élt. Ezek a városok számára most már csak repülőtereket jelentenek, igazi otthona ezentúl a maga építtette falu.
Ivo Andric 1892. október 10-én született az egykori Osztrák-Magyar Monarchia egy kis településén, Dolacon. Korán elveszti édesanyját, így kerül nagynénjéhez Visegradra, itt ismerte meg a városka patinás hídját (melyet Szokolovics Mehmed nagyvezír megrendelésére egy olasz mester épített 1571 és 1577 között) és a róla szóló történeteket. 
A gimnáziumot Szarajevóban végezte, majd több egyetemen is tanult. Politikai elkötelezettsége miatt az első világháború alatt börtönbe zárják. A két világháború között diplomataként dolgozik. A második világháború után teljesen visszavonul, életét az irodalomnak szenteli. Rendkívül termékeny író, regényeiben és novelláiban a boszniai élet számos oldalát tárja az olvasók elé. 1975. március 13-án hunyt el.
A Nobel-díjat Na Drini cuprija (Híd a Drinán) című regényéért kapta 1961-ben. A mű keretét a boszniai Visegrádnál a Drinán átívelő pompás híd története szolgáltatja, e köré strukturálja azt a hallatlanul gazdag anyagot, amelyre a mintegy négy évszázadot átívelő regényt építi. Mehmed pasa Sokoli, a kiváló nagyvezír építtette objektum mintegy a stabilitás jelképe, az egyetlen, lényegében változatlan pont környezetében – körülötte lassan hömpölyög, méltóságteljesen árad, vagy éppen forrong a történelem sodra: hiába rendezkedik be tartósan a török, egyre inkább érződik hatalmának gyengülése, egyre erősödik a szerbek ellenállása, mind gyakoribbak fegyveres felkeléseik, melyek törvényszerűen vezetnek az önálló Szerbia létrejöttéhez. A szultán végül kénytelen átengedni Visegrádot is az okkupáló, majd annektáló Osztrák-Magyar Monarchiának. Ezzel mintegy a történelem menete is felgyorsul, a „svábok” „kapitalizálják” a vidéket, beköszöntenek a boldog békeidők a maguk gazdasági prosperitásával, kulturális fellendülésével, miközben azonban egyre több jel utal a közelgő világomlásra.
Igazi remekmű a Híd a Drinán, mely alapvetően tény- és dokumentumirodalom jellege ellenére is esztétikai értékkel bír.