A Beveszed? című könyv Rose Shapiro tollából a Partvonal Kiadónál jelent meg 2011-ben. Az alternatív gyógyászat mellett és ellen kardoskodók tábora folyamatos harcban áll egymással, ezt jelzi a témában pro és kontra megjelent könyvek dömpingje is, ám a jelen könyv talán annyiban különbözik a többitől, hogy komoly tudományos górcső alá helyezi a manapság divatba jött gyógymódokat, és objektív módon tárja fel azt, hogy melyiknek van bármiféle tudományos alapja és melyiknek nincs. Ráadásul betekintést enged abba is, hogyan alakultak ki ezek a „tudományágak” az idők folyamán, mennyire ősi az ősi, és megismerteti velünk azokat az embereket is, akik elindítói voltak egy-egy gyógyító irányzatnak.
Felhívja a figyelmünket arra, hogy bár hajlamosak vagyunk bizalmat szavazni mindennek, amiről azt halljuk, hogy azt őseink is sikeresen használták annak idején, elfelejtjük, hogy őseinknek nem álltak rendelkezésére a mai orvostudomány vívmányai, a higiénia még valami egészen mást jelentett, és az emberek a mai életkornak körülbelül a felét érték meg, aztán meghaltak valamilyen betegségben – és természetesen csak ősi gyógymódokat használtak. Csakhogy a régi korok emberének gyakorlatilag nem volt más választása, mint a sámán gyógyfüveiben bízni, vagy abban reménykedni, hogy az érvágás valóban meggyógyít minden betegséget. Az érvágást és a hashajtást egészen a 19. század végéig használták, amikor végül rájöttek azoknak nemcsak hatástalanságára, hanem a casino spiele károsságára is. George Washington, Amerika egykori elnöke feltétezhetően azért halt meg, mert a torokgyulladását érvágással kezelték – két és fél (!) liter vért csapolva le tőle huszonnégy óra leforgása alatt. Egészen a 15. századig Isten ellen való vétek volt halott embereket boncolni tudományos célokból, így gyakorlatilag nem ismerték az emberi test anatómiai felépítését, az orvosoknak arról sem lévén valós fogalmuk, hogyan müködött az emberi szervezet.
Miközben gyakran bedőlünk azoknak az embereknek, akik méregdrága gyógymódokat tukmálnak ránk azzal az érveléssel, hogy ősi, természetes és így csak jó lehet, elfelejtjük, hogy ma egészégesebbek vagyunk, betegségek nélkül élhetjük le életünk nagy részét, nem pusztítanak köztünk ragályos betegségek, és a gyerekszülés valamint a csecsemőkor kockázatai is elenyészőek. Az újabb koroknak is vannak specifikus betegségei, amik az életmódunkból erednek, ám gyógyszerekkel ezek is nagyrészt kontrolálhatóak.
Az írónő végigveszi az alternatív gyógymódokat az akupunktúrától a reikiig, ám nem elvakultan ostoroz, hanem megvizsgálja minden egyes esetben, hogy léteznek-e tudományos kísérletek, amelyek alátámasztják a gyógymód hatékonyságát, lehetséges-e egyáltalán bizonyítani azoknak valamilyen jótékony, vagy éppenséggel kártékony hatását. Felhívja a figyelmünket arra, hogy mivel ez hatalmas üzlet is, becsaphatnak minket hamisított készítményekkel, amelyek ismeretlen hatású anyagokat tartalmazhatnak, vagy ismert anyagokat, de akkora dózisban, ami ártalmas lehet. Ugyanakkor, és ez bizonyítja számomra Rose Shapiro hitelességét, azt is kijelenti, hogy amennyiben valóban hatékonynak bizonyul egy alternatív gyógymód, az orvostudománynak is rugalmasnak és elfogadónak kell lennie, hiszen végső soron az emberi társadalom gyógyítása a cél. Nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy az orvostudomány és a gyógyszeripar csalhatatlan, és az alternatív gyógyászat puszta átverés, de érdemes komolyan mérlegelni, hogy melyiket választjuk adott esetben, érdemes „szkeptikusnak” maradnunk.