Olvasni nagyon szeretek. Az olvasás nálam egy magától értetődő tevékenység, mindennapjaim része. De ha mondanom kellene egy másik művészeti ágat, amelyet kedvelek, akkor az a festészet lenne. Az írói metaforát a képi metaforától egy egész világ választja el, de bizonyos szempontokból nincs is olyan nagy különbség köztük: az értelmezés és újraértelmezés számtalan lehetőségét kínálják, különleges játékba, oda-vissza párbeszédbe elegyednek a nézővel/olvasóval. Ebben a témában legutóbb Orosz István A követ és a fáraó című képfilozófiáját olvastam, ki sem kellett hát szakadnom a reneszánsz művészet bűvköréből, mikor kezembe vettem Passuth László A lombard kastély című regényét.
Passuth László nevével én is (mint, gondolom, oly sokan) az Esőisten siratja Mexikót olvasva találkoztam először. Nem volt könnyű olvasmány… Azok közé a regények közé tartozik, amelyek olvasásakor nagyon el kell hagyni a reális világot, és belemerülni a mű kínálta „lehetséges világba”, különben nemhogy nyelvezete, hangulata nem ragad meg, még a cselekményt sem érti meg az olvasó… Aztán még sokat olvastam Passuthtól. És most jött A lombard kastély.
Nagyívű, veretes nyelvezetű, szélesen hömpölygő történelmi regényeihez képest ez egy modernebb témájú, időben hozzánk közelebb játszódó mű. A 20. század első harmadának Olaszországában vagyunk, Lombardiában. A mű főhőse Érdy Loránd, a szépreményű ifjú művészettörténész, aki Leonardo da Vinci festőiskoláját, a lombard festészetet kutatja. Milánói tartózkodása idején visszautasíthatatlan ajánlatot kap: szakvéleményével és tudományos tanulmányával kell hitelesítenie néhány újonnan felfedezett képet, melyek – vélhetőleg – az addig kevéssé ismert reneszánsz festő, Ambrogio de Predis munkái. A tehetséges, ám tapasztalatlan fiatal tudóst rabul ejti a képek gazdájának, Axel bárónak, a műgyűjtő és műkereskedő üzletembernek személyisége, modora, zseniális üzleti érzéke. De rabul ejti a precízen kiagyalt „körítés” is: a képek helye, a gyönyörű szép kastély, a festmények megtalálása köré felépített legendák, a táj varázslatos szépsége és harmóniája. Ráadásul Érdy Lorándnak saját ösztöneivel is küzdenie kell, hiszen a quattrocento korának, a lombard festőiskolának avatott ismerőjeként maga sem biztos sem a képek eredetiségében, sem hamisítvány voltukban. Kitárul viszont előtte egy páratlan karrier lehetősége, felcsillan a rengeteg pénz, amit ennek a felfedezésnek hitelességével nyerhet.
Ebben az időben Érdy Loránd életébe két új nő is belép: Carla, Axel felesége, illetve Dafné, a görög koreográfus. Míg Carla önmaga helyett Érdyt próbálja megmenteni Axel hálójából, Dafné a szerelem ígéretét hozza. A fiatal tudós lelkében dúló harcot nehezíti a két nő felbukkanása: még inkább elbizonytalanítják önmagában, vélt vagy valós igazában.
A mérleg nagyon erősen Axel báró, a pénz, a karrier lehetősége fele billen, úgy tűnik Érdy Lóránd nem tud megbirkózni démonjaival, amikor Carla levelére reagálva maga a nagy professzor, Érdy mestere utazik Milánóba. A mérleg kiegyenlítődik… Most már kétesélyes, hogy merre dől el…
Az Utószóban maga Passuth mondja el a mű keletkezésének történetét: nagybátyja, Éber László művészettörténész (akinek a könyvet is ajánlotta és akinek alakja megjelenik Érdy Lóránd mesterének alakjában) mesélte el neki, hogy El Greco újraértékelésében milyen érdekek húzódtak meg a háttérben műtörténészek, műkereskedők és gyűjtő nagytőkések tudatos összefogásával. A tudományos kutatás mellett és mögött így hatalmas üzlet bontakozott ki. „Milyen remek regényt lehetne írni erről az akcióról – ilyenféle témát nem választott még senki” – emlékezik az író.
Másfél évtized után az előtanulmányok során került képbe Predis mester és épült rá az ő ismert és ismeretlen műveire, még felderítetlen életművére A lombard kastély. A hatalom, a pénz, az eleganciába burkolt kíméletlen törtetés és manipuláció világáról szól a mű, s talán épp ez teszi ma is oly aktuálissá…