Kertész Imre: Mentés másként

Írta : Kertész Imre
Eredeti cím : Mentés másként
Eredeti kiadás : 2011
Kiadó : Magvető
Recenzált kiadás éve : 2011
Terjedelme (oldalszám) : 236
82
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Érdekes szájízzel kezdtem neki a könyvnek. A Sorstalanság egy csodálatos írás, azonban radikális ismerőseim – Kertész Imre bizonyos kijelentései miatt, melyet itt megemlíteni nem fogok – rendkívül elvették kedvem a Mentés másként elolvasásától. Ez az érzés azonban az első oldalak után rohamosan megváltozott, mi több, rendkívül pozitív élményben lehetett részem a sorok böngészgetése közben.


A kötet belső monológ: feljegyzésekből, elmélkedésekből, rövid eszmefuttatásokból áll. A legelső bejegyzés 2001. március 18-áról való. Ebben arról olvashatunk, hogy az író tulajdonába újonnan került laptop üzembe helyezését követően hogyan viszonyul a tárgyhoz, és azon töpreng, elveszti-e varázsát az írás, ha nem kézzel veti papírra gondolatait, hanem a QWERTY billentyűzet segítségével „kódolja” a technika vívmányának számító laptopba. Eleinte rendkívül idegenkedik ettől a fajta írástól, néha sikertelenségét és ötlettelenségét is erre fogja, azonban hamar megszokja, sőt kis túlzással kijelenthetjük: megszereti az ő „szép kis fekete” laptopját, mely olyan „akár a karcsú és engedelmes lány”. Írásait „titokfájl” néven kezeli. Sokat gondolkodtam a „titokfájl” és a Mentés másként cím összefüggésén. Az internet és számítógépek korában úgy gondolom nincsenek titkok, hisz nehezen elképzelhető, hogyha beírod valaki nevét egy keresőmotorba, ne dobna ki rá legalább egy találatot. Az internet mindent behálóz, az életedet, a magánéletedet, hiába menekülsz, ő megtalál, Te pedig vagy engedsz a csábításának, vagy reménytelenül küzdesz. Elsilányítja emberinek már egyáltalán nem nevezhető kapcsolataidat, az „egy kattintás és minden információt megtudsz erről és erről” leépíti agyad, kiöli belőled a kreativitást. Azonban ezen problémák a feljegyzések idejében még közel sem öltöttek ekkora méreteket, akkoriban a szülők jobban féltették csemetéjük szemének épségét, mint lányuk közösségi oldalon való képeinek – mondjuk úgy – minőségét. Végeredményben úgy gondolom: titokfájl, mert emberi titkok, az élet és a mindennapok nem mindennapivá válását elősegítő titkait tartalmazza.

A fő téma talán írói válsága. Sokat kételkedik önmagában, írásának sikerében, egyáltalán alkotási képességében. Nem hisz abban, hogy személye rendelkezik azokkal a jellemzőkkel, melyek egy írót íróvá tesznek. Gondolatokban nincs hiány, de új könyvének története nem halad, ezért hol feleségét, hol fantázia világának gyatraságát, hol pedig a laptopot hibáztatja. Időközben a Sorstalanság forgatókönyvén is dolgozik, bár ennek okát nem tudja, csupán a késztetést érzi. Gyakran elveszett embernek mutatja magát, viszont a következő napon határozott kijelentéseket tesz, mintegy lemosva gyengeségét, s megmutatva az erős oldalt.

Irodalmi Nobel-díjra jelölésével kapcsolatban vegyes érzelmeket táplál. Megijed a felelősségtől, a sajtó és a média által csapott hírveréstől, de ennek ellenére, mikor 2001-ben nem nyeri el a díjat, bosszankodik. A következő évi siker kárpótolhatná, azonban felesége betegsége és a nála diagnosztizált Alzheimer-kór miatt összeroppan a súly alatt. Vágyik a halál után, de megkezdett munkáját vonakodik félbehagyni, s talán emiatt is gyáva az öngyilkosságra.

„Istennek nincs vallása”, s mennyire igaz is ez. Az egyház célja fennállása óta a manipulálás, s a történelem nem egy nagy háborúja létezésének köszönhető. Kertész keményen bírálja az egyházat, ugyanakkor megjelenik a zsidóság kérdése is. A Holokauszt  megszokott téma Kertész részéről, ebben nem okozott csalódást, azonban azon kijelentése, miszerint utál magyarul alkotni, kissé meghökkentett. No, nem azért, mert nem hallottam volna még ezen véleményéről, csupán magyar anyanyelvű emberként polgárpukkasztó megjegyzésnek találom. Objektíven szemlélve a magyarság ellen felhozott vádak érthetőek. Íróként az ő célja műveinek megértetése, minél magasabb számban való olvasottsága, s természetes, hogy ellene van a fordítások által kialakult torzításnak. Magyarként azonban – anyanyelvem kicsúfolásáról lévén szó – sérti önérzetem.

Összességében a könyv nem egy könnyed olvasmány, lassan halad vele csak az olvasó, de megéri ízlelgetni, hisz a naplót figyelmesen olvasva életstílust tanulhatunk, s valódi értékrenddel találkozhatunk.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •