A lárvából báb lesz, majd, ha eljön az ideje, szétszakítja gubóját és meglebegteti szárnyait a kifejlett példány, más nevén imágó. Ez a rovaroknál megfigyelhető metamorfózis jellemző az emberek életére is, mind fizikai, mind erkölcsi értelemben. A kisgyerekből kamasz, majd felnőtt lesz. A gügyögő kisgyerekből lázadó kamasz, majd helyes értékrenddel és látókörrel bíró felnőtt lesz… ha lesz. A lárva imágóvá válását különböző iniciátorok segítik, ezek lehetnek akár könyvek, eszmék, színházi előadások vagy személyek. De minden lárvából nem lesz pillangó. Sok lárvából nem lesz pillangó… nem következik be az iniciáció folyamata, és lárvaként éli le életét, hozzá hasonló lárvákat nemzve, minderről mit sem tudva. Egy ilyen lárvatársadalmat könnyű irányítani és hatalmat gyakorolni fölötte. Megfélemlíteni. Ahol, pedig „pozitív impulzusokon keresztül nem valósul meg a felnőtté válás iniciációja, ott a félelem diktálta iniciáció veszi át a helyét.” Háborúk, emigráció, kihallgatások, lágerek, rejtőzködés, majd rendszerváltás, új társadalmi rend, emberi jogok és „a világot megváltja a szépség vagy az igazság vagy valami más gyönyörű faszság, de a félelem akkor is mindennél erősebb, a félelem mindent megöl, a szépséget is embrionális állapotában, a szépségesnek, a bölcsnek, az örökkévalónak minden csíráját…”
Sztálin halálától kezdődően a gorbacsovi politika Oroszországán keresztül követhetjük az eseményeket Ulickaja művében, amikor „új embereket nemzeni ebben az embertelen és szégyentelen államban, egy nyomorúságos, undorító és értelmetlen életre nem szabad.” S mégis új életek születnek, új lárvák jönnek világra. A lárvák küzdelmét az imágóvá válásra három barát életén keresztül figyelhetjük meg, közben betekintve az orosz társadalom különböző rétegeibe a kommunista párttitkártól, a falusi öregasszonyokon keresztül a zsidó és tatár családig, egészen az antikommunista orosz értelmiségig. A kor társadalmának bemutatását az egyének küzdelmein, az imágóvá válás metaforáján keresztül valósítja meg.
A három barát pedig a költő, a fotós és a zenetörténész, Miha, Ilja és Szanya. Az iskolában folyamatosan megalázott vörös hajú, árva zsidó fiú, a beteges és vézna, ám egykoron előkelő családból származó Szanya és Ilja, a kajla ezermester, aki mindig feltalálja magát, bármilyen bajba is kerül, életre szóló szövetséget kötnek. Együtt járnak el az új irodalomtanár által vezetett sétákra, megismerkednek Moszkva történelmi pontjaival és az orosz irodalom nagy alkotásaival. Mindhárman műveltségre tesznek szert, megszeretik az irodalmat és tanárukat Viktor Juljevicset. Emellett eljárnak Szanya nemes lelkű és kifinomult nagymamájához, Anna Alekszandrovnához, együtt teáznak és az öreghölgy keze alatt kikupálódnak. Szanya zongoraművésznek készül, ami nem csupán nagyanyja hajdani álma, hanem saját vágya is, ám egy baleset következtében gyakorolni nem tudja többé a zeneművészetet, bár az megmarad egész életre szóló szerelmének és menedékének. Ilját anyja neveli, apjának van egy másik családja, mégis néha meglátogatja fiát. Egy ilyen látogatáskor ajándékba kap egy fényképezőgépet és megtanulja a fotózás minden csínját-bínját. Miha eközben takarít és rendet rak, mert nénikéje így várja el tőle, és átadja magát az irodalomnak, költészetnek. Igazi romantikus és lázadó, gyötrődő költő figura, nem túl sok sikerrel.
Lassan elvégzik az iskolát, közben meghal Sztálin. A teljes zsibbadtság és társbérleti lakások kezdenek eltűnni. A családalapításra lassan nem csak egy függönnyel elkerített rész jut az szülők egyetlen szobájából, hanem egy egész szoba, természetesen még mindig a folyosón levő közös mosdóval. Az addig féltve őrzött külföldi és orosz, klasszikus vagy kommunista ellenes irodalmat kezdik cserélgetni és kölcsön adni az emberek. Bár még mindig lehallgatások folynak, már többen gyűlnek össze valamely szoba rejtekén és rágódnak a rendszer hibáin. A bátrabbak egyenesen sokszorosítják az elolvasásra méltó, ám betiltott műveket, politikai és irodalmi folyóiratokat adnak ki, mindezt persze titkosan. Létrejön a szamizdat, vagyis a kommunista ellenes orosz irodalom. Szereplőink pedig, így vagy úgy részeseivé válnak. Ilja kapcsolatai révén a kommunista ellenes körök egyik alapja, szinte bárkit képes elérni, bármit megszerezni, a legkisebb feltűnés mellett, fényképeit meg kerülő utakon külföldi újságokhoz juttatja; Miha egy irodalmi folyóirat szerkesztésébe és terjesztésébe kezd, tulajdonságaiból fakadóan nagyobb feltűnéssel, mint barátja; Szanya pedig megismerkedik az akkoriban újnak számító avantgárd zenével. A három barát közül Szanya ártja bele magát legkevésbé a kommunista ellenes mozgalmakba, teljes egészében a zenének szentelve idejét.
Közben megismerkedünk az orosz lányok mindennapjaival is, a három barátnő Tamara, Olga és Galja által. Olga a kommunista család jó gyereke, a Komszomol tagja, a kommunista eszmerendszer követője, Tamara pedig eszes, a tudományok fele hajló, vallások iránt érdeklődő kislány. Galja, kissé buta, kissé naiv, ám jó sportoló. A hármas összetartó eleme Olga, aki egyetemi évei alatt kezd felébredni, megismerkedni a szamizdattal és szakít régi elveivel. Később szerelmes lesz Iljába, az egész élete megváltozik, ő is a rendszer ellenségévé válik. Tamara titkos viszonyt folytat egy zsidó férfival, aki családjával Izráelbe emigrál, Tamara viszont marad és további életében a vallás, a tudomány és barátnője, Olga lesznek a meghatározók.
Kitérők révén betekinthetünk a nagyvárosoktól távol levő falvak életébe, ahol mintha megállt volna az idő, jégbe fagyva élnek még egy eltűnt kor öregjei. Emlékeznek az akkori fiatalok számára történelem előtti időkre, és vénségüktől megfáradtan várják a halált. Találkozunk professzorokkal és tudósokkal, akik igazi felfedezéseiket titkon magukban tartják, veszélyesek lehetnek; egyetemi tanárokkal, akik elveszthetik az állásukat, ha kiderül, hogy a szamizdat tagjai. Az értelmiség állandó rejtőzködésben és elnyomásban él, titkos tudását csendben továbbadva. Közben a zsidók és tatárok a rasszizmus ellen harcolnak. Előbbiek nagy része emigrál, utóbbiakat kitelepítették lakóhelyeikről és értékeik visszaszerzéséért küzdenek.
A cselekmény rendkívül eseménydús. Miha is feleségre talál, közben egyre több baja akad a KGB-vel. Ilja nyaka körül is szorul a hurok, mindkettőjük szemei előtt ott lebeg az emigrálás lehetősége. Ilja és Olga már régóta tervezik, ám Olga előző házasságából származó gyereke miatt nem tud kiutazni; Ilja egyedül hagyja el Oroszországot, Olga további életét tönkre téve. Miha évekig lágerben ül, mire hazajön a kislánya, már beszélni tud, ám nem ismeri apját. Az addigi lázadó költő és ügybuzgó antikommunista Miha lecsillapodik, vegetálni kezd, csakhogy családját biztonságban tudja, ám mégis elkövet egy hibát, és újra a KGB kihallgató irodájában találja magát. Felesége depresszióba esik és hallani sem akar az emigrációról. Miha végső elkeseredettségében öngyilkossághoz folyamodik, megmutatva az orosz társadalom imágói előtt álló összes lehetséges utat: vagy vegetálsz, vagy dolgozol egy ügyön, mely természetesen felhívja rád a rendszer figyelmét és a lágerben végzed, esetleg depresszióba esel és hallani sem akarsz semmiről, végül vagy emigrálsz, vagy véget vetsz életednek.
Szanya ezeket a lehetőségeket latolgatva emigrál és külföldön kamatoztatja tudását. Túléli barátait, talán mindvégig sejtelmes szenvedélyének, a zenének köszönhetően. Annak a zenének, mely egy teljesen más dimenzióba röpíti, egy jobb világba engedi becsöppenni, és átszellemülve vészeli át az őt körülvevő igazságtalanságokat. Elfüggetlenedett a világban forgó eseményektől, belemenekül a hangjegyek nyújtotta tiszta örömbe. S még így, mélyen elzárkózva is el kell hagynia az országot, hogy teljes nyugalma legyen. Találkozunk külföldiekkel és turistákkal. Megjelenik a kozmopolitizmus, az otthon maradottak és a kivándoroltak ugyanúgy elvesztik gyökereiket. A világháború előtti idők rendszere feledésbe merült, az éveken át tartó kommunista fekete fátyol eltörölni próbált mindent és az orosz történelemben megjelenik egy hatalmas lyuk. Ebben a lyukban úgy éltek emberek, hogy nem is éltek igazán. Az értelem csak a föld alatt, titokban virágzik.
A műben nem a lineáris idő érvényesül, folyamatosan csak részleteket kapunk a jelenből, múltból és jövőből. A narrátor állandóan ugrál az idő, a helyszínek és emberek között. A különböző történeteket nekünk kell fejben elrendeznünk. Ez a módszer hatásos, mivel állandóan ébren tartja az olvasót, na nem mintha pihenésre lenne ideje, hisz rengeteg esemény, történet követi egymást. Ezen a ponton olykor át is lendül a negatív oldalra, kissé zavarossá válik, egyre nehezebben követhetővé. A kort és a társadalmat hűen, érdekesen, néhol viccesen, máskor finoman, rezignáltan vagy éppen kegyetlenül ábrázolja, ám a szereplők személyes életében tett ugrálások miatt, nincs egy átfogó és világos kép a konkrét cselekményről. Az összhatás jól átadja a mondanivalót, a történetek részleteikben jók és a lírája is szerethető, de a cselekmények sorában van valami zavar, valami túlbonyolítás. Olvasni mégis igazi élmény, a történet részesének érzed magad, nagy hatást gyakorol az emberre.