Portré: Vavyan Fable

Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

A celebek uralta médiától távol tartja magát, vidéken él, elzárkózva a külvilágtól, s talán ezért is mondható rendkívül hiányosnak biográfiája. Számára nem a 15 percnyi hírnév, hanem a minőség a fontos. Mindennek ellenére, igazi rajongóinak kedveskedve, hivatalos honlapján bármely kérdésünket feltehetjük Neki, és biztosak lehetünk benne: hamarosan válasz érkezik rá.


Vavyan Fable, gyerekkori nevén Molnár Éva, 1956. március 20-án született Budapesten. Első műveit 11 évesen kezdte írni, főként indiánregényeket. Bevallása szerint azért ragadott tollat, mert sem a gyerekkönyvtárban, sem az otthoni könyvespolcokon nem talált olyan kötetet, melyet még nem olvasott el, így hát unatkozás helyett inkább megálmodta saját történeteit. A Dr. Pólya Jenő Egészségügyi Szakközépiskolában végezte tanulmányait, később ápolónőként dolgozott. Férjhez ment, Zoltán fiának boldog édesanyja.

Művésznevével 1987-ben találkozhattunk először, első könyve A Halkirálynő és kommandó megjelenésének alkalmával. Az írónő azt a kérdést illetően, hogy miért pont ezt a nevet választotta így felelt: ”A Bánfalvy Éva nevezetből képeztük, anagramma gyanánt. Fiktív történetekhez fiktív név dukál, jeligére.”

Egy évvel később, 1988-ban hagyta ott az egészségügyet, azóta csakis az írásnak él. Kötetetei típusainak széles palettáján megtalálhatók úgy a kaland- és akció regények, mint a sci-fik, illetve a megbotránkoztató hangvételű novellák. Stílusa egyedülálló, vagány, humoros, ugyanakkor választékos, sosem unalmas. Rendkívüli tehetséggel fűzi könyveinek cselekményszálait egymásba, talán különös mesélő stílusa miatt van, hogy a honlapján Meseanyónak nevezik. Ugyancsak honlapján Önéletfestés a 90-es évekből címszó alatt a következőket olvashatjuk:

“Molnár Évaként születtem abban az évben, amelynek messze nem ez volt a legfőbb eseménye, hanem a forradalom s annak eltiprása. Koromnál fogva nem vehettem részt a szovjet tankok elleni harcban, anyám karján gőgicséltem a pincében. Később – jártam iskolába; tizenegy évesen ragadtam először tollat azzal a szándékkal, hogy önmagam szórakoztatására regényeket írjak, mivel akkorra végeztem az otthoni és máshoni könyvespolcok első és hátsó sorával, a tévében pedig örökké A jégmezők lovagját és a Bátor embereket adták. Ez idő tájt indiánregények tucatjait követtem el. Ha kérdezték, mi leszek, ha nagy leszek, már látszott: sosem leszek nagyobb 150 centinél. Viszont írónak készültem. Így hát kézenfekvő, hogy egészségügyi szakközépiskolát végeztem, és ápolónő lett belőlem. Dolgoztam néhány kórházban. Felvételiztem a Tanárképzőbe; nem nyertem. Olykor rátámadtam a Mozgó Világra avagy az ÉS-re egy-egy novellával; nem szerettek. A 30. születésnapomon kudarcfalat állítottam. Kiraktam az elutasított felvételi kérelmemet, az elutasított telefon- és lakásigénylést, könyvkiadók és lapszerkesztőségek elutasító szép üzeneteit, a kihúzatlan lottószámaimat. A harmincegyedik születésnapomra jelent meg az első regényem, a harmincnegyedikre a tizedik. Az álom valóra vált: tanácsi alkalmazott írta be a személyimbe, a foglalkozás rovatba, noha rövid i-vel: iró. Ennek örömére nosztalgia-indiánregényt hoztam létre, immár a közismert, megátalkodott Vavyan Fable-stílusban, Fattyúdal címen. Fiammal, férjemmel, kutyámmal élek egy 82 éves házban. Világnézetem haragoszöld: az idült természetszeretet vírusát (remélem) a regényeimen keresztül (is) terjesztem.”

A mai napig közel 40 könyve jelent meg, 2013-ban friss kötettel jelentkezett. Az írás mellett szeret utazni, szenvedélye pedig a lovaglás.

Forrás: fabyen.hu


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •