John Scalzi: Vének háborúja

Írta : John Scalzi
Eredeti cím : Old Man's War
Eredeti kiadás : 2011
Magyar cím : Vének háborúja
Fordította : Pék Zoltán
Kiadó : Agave Könyvek
Recenzált kiadás éve : 2012
Terjedelme (oldalszám) : 250
100
Vidd hírét!
  •  
  •  

John Scalzi nem sokat teketóriázik, már a regény első bekezdésével felcsigázza az olvasót: “Két dolgot csináltam a hetvenötödik születésnapomon. Meglátogattam a feleségem sírját. Aztán beléptem a háborúba.”


Nagyon szeretem a jó science fiction-t és ezen a műfajon belül is kedvencem az, amelyik az emberiség fejlődésével, jövőbeni evolúciójával foglalkozik. Izgalmas dolog azon filozófálgatni, hogy hová fejlődhet az emberi faj, van-e élet a földön kívül, mi vár ránk és az utódainkra a jövőben. A Scalzi-könyv nagyon izgalmasan kezdődik és ugyanolyan izgalmasan folytatódik.

A történet egy olyan korban játszódik, amikor az emberiség már részben meghódította és gyarmatosította a világűrt. A kozmosz számos bolygóján élnek már emberkolóniák, de nem mindig békésen. A gyarmatosítás – akárcsak a Földön egyébként – nem minden esetben megy békés úton. Vannak olyan intelligens életformák, amelyek hajlandóak együttélni az emberekkel, és vannak olyanok, amelyek pusztítják őket. Ezért alakult meg a Gyarmati Véderő, amely egy reguláris hadsereg az űrben. Új élőhelyeket fedeznek fel, már meglévőket védenek, és folyamatosan háborúban állnak valakivel azért, hogy fennmaradjon az emberi faj. A katonák a Földről jönnek, de nem akárhogyan. Nem fiatal, életerős embereket soroznak, hanem hetvenötödik életévüket betöltött öregeket. Ők már leélték az életüket a Földön, ott nem vár rájuk egyéb mint a halál, így nagyon vonzó számukra az a hír, hogy a Gyarmati Véderő valamilyen módon megfiatalítja őket azért, hogy harcolni tudjanak. A Földön élő emberek egyébként keveset tudnak a világűrben folyó dolgokról,  mert  kevés a lakható bolygó, és csak korlátozott számú embert engednek “kivándorolni”. A leendő katonák sejtik, hogy mi fog velük történni, de a valóság minden képzeletet felülmúl.

A főszereplő, John Perry hetvenötödik születésnapját azzal tölti, hogy elbúcsúzik a temetőben fekvő feleségétől és jelentkezik egy toborzóirodában. A szerződés szerint minimum két évet kell leszolgálnia, aztán letelepedhet valamelyik gyarmaton, de soha többé nem jöhet vissza a Földre, itt ugyanis hivatalosan már halott lesz. A szerződésnek még része, hogy a GYV-nek jogában áll bármilyen beavatkozást elvégezni az újoncok testén annak érdekében, hogy harcképesek legyenek. John izgatottan vág neki a nagy kalandnak, a GYV hihetetlenül előrehaladott technikája lenyűgözi, az új élet magával ragadja, valósággal elsodorja, és meg is változtatja. A kérdés csak az, hogy még mindig emberek-e ezek a katonák, akik az űrben röpködnek, más létformákat öldökölnek, és elég ok-e az emberiség fajfenntartási ösztöne arra, hogy gyilkoljunk, sőt kiírtsunk más fajokat. Nehéz kérdés, hiszen valójában azt kérdezzük, hogy mi vagy ők?

A Scalzi-regény nagyon-nagyon izgalmas, lebilincselő, magával ragadó, elgondolkodtató, nincsenek benne hihetetlen tulzások, nekem mindvégig az volt az érzésem, hogy ez mind megtörténhetne. Vannak benne érdekes technikai csemegék, igaz a legtöbbjük valószínűleg nem teljesen ismeretlen a sci-fi-rajongók körében, de mégsem elcsépeltek.  Tetszett nekem például a paszullyárat, amely liftként müködik a Föld és az űr között, vagy az IntelliVér, amely nem szerves anyag, hanem nanorobotok  alkotják, így akiben ez kering az nem tud elvérezni sem befertőződni, és ugyanilyen érdekesnek találtam a nanopajzsot is, ami megvéd akár a légkörbe érés esetén fellépő surlódástól is, így mint egy ejtőernyős úgy ugorhatunk ki az űrhajóból és landolhatunk egy bolygó felszínén. A katonai akciók pörgősek, de nem uralják teljes mértékben a cselekményt. A szereplők kis beszélgetései viszont érdekesek, sokszor ezekből értjük meg egy addig ismeretlen technikai csoda müködését, vagy a hozzá kapcsolódó fizikai elméleteken csemegézhetünk. Minden szórakoztatás ellenére azonban a könyv súlyos morális kérdéseket vet fel: meddig ember az ember? Van-e jogunk kiírtani más fajokat? És ha már nem érezzük magunkat embernek, kell-e továbbra is védenünk az emberiséget, vagy hagyjuk őket és kezdjünk új életet új fajként?

John Scalzi még további három kötetet szentelt ennek a történetnek, a négy könyvből hármat Hugo-díjra jelöltek 2006-ban, 2008-ban és 2009-ben. Az író 2009-ben elnyerte a John W. Campbell-díjat, ezzel őt választották 2005 legjobb új sci-fi írójának.

Én érdeklődve várom a további köteteket. A John Scalzi könyv legalább annyira magával ragadott, mint az Agave Könyvek másik nagy lélegzetű sci-fi-sorozata: Dan Simmonstól, a Hyperioni Énekek.


Vidd hírét!
  •  
  •