Nem csak az ígéretes szerző vonz a könyv végigolvasására, hanem maga a kiadvány minősége is. Csodálatos, egész oldalt elfoglaló illusztrációk keltenek életre egy-egy szereplőt, irányítják fantáziánkat a sosem látott dolgok felé. Vonzerejét nem csak a mesei elemek adják ennek a könyvnek, hanem a keleti színezet, az ismeretlen világ felvillantása is: kalifa, nagyvezír, szelence, sörbet, rabszolgák, varázsbot, varázspapucs, Musztafa, Haszid, Orbazán, stb. A hat mese egy kerettörténet által illeszkedik egymásba, az első, látszólag független mese, a mesemondás alaphelyzetét teremti meg. Ez a mese provokatív a felnőttekkel szemben, és hízelgő a gyerekolvasók részére: a Mesék almanachjában a gyönyörű, ám szerény öltözetű Mesére a felnőttek egyáltalán nem kíváncsiak, csak a gyerekek hallgatják meg szeretettel. A második mese a konkrét keretet teremti meg a következő négy számára: egy magányos lovas csatlakozik egy több kereskedőből álló karavánhoz, és amíg a sivatagon át Mekkába érnek, mindegyik szereplő előad egy történetet. Az igazi keretbe zárás hiányzik, mivel arról nem szól a történet, hogy mi történik velük, miután befejezik a mesemondást.
Mindegyik mese tanít valamire. A gólyakalifa története az ember esendőségét mutatja be, azért változik gólyává a kalifa és a nagyvezíre, mert gólyáskodásuk alatt megszegték ígéretüket, és elnevették magukat. Nagyon sokat tanultak ebből az estből, és javuk is származott belőle, hiszen így lett gyönyörű felesége a kalifának a szintén elvarázsolt királylány.
Fatme szabadulásában Musztafa számos viszontagság, váratlan fordulat ellenére találta meg a gyönyörű húgát, és mátkáját, és lett happy end a vége. Csavaros eszével, mint a mesehősök általában, minden csapdából kivágta magát, segítőtársaival pedig túljárt a rabszolgatartó eszén is, aki a lányokat rabságban tartotta.
A címadó történetet az elbeszélő saját emlékeiből idézi: ismerte, egy ideig csúfolta, majd tisztelte az apró növésű, de bátor és tisztességes kis Mukkot. Előadja, mi miatt változott tiszteletté a törpéhez való viszonya. Az álherceg történetében az emberi nagyravágyás a téma, a szép szabólegény hercegnek képzeli magát, és sorsa fordultával hercegként is viselkedik. De nem lenne igazi mese, ha a végén mindenki nem foglalná el az őt megillető helyet: a herceg a trónt, a szabólegény pedig a tűt és a cérnát.