Tolkien neve nem ismeretlen azok között, akik látták A Gyűrűk Ura című filmtrilógiát, és/vagy olvasták is az eredeti könyvet, aminek alapján a film készült. Elvarázsolt mesevilágba váltunk belépőt ha megnézzük a filmet, és – bár én nem olvastam – valószínűleg ez történik akkor is, ha Tolkien könyvét olvassuk. Tolkien meséi szintén elvarázsolt világba visznek, de nem a hagyományos módon.
A könyv négy mesét tartalmaz, ezek közül az első kettő meglehetősen hosszú, a másik kettő rövidebb. Az első egy Kóborló nevű kiskutya kalandjait meséli el, akit elvarázsolt egy varázsló, és emiatt megjárta a holdat és a tenger mélyét. A második a sonkádi Egyed gazda történetéről szól, aki akaratán kívül lett híres sárkányölő. A harmadik mese hőse a woottoni kovácsmester, aki szabadidejében Tündérország tájain kóborol, a negyedik pedig Niggle-ről szól, aki furcsa utazásra készül. A mesék hangulata nem a jól megszokott vidám mesehangulat, sokkal emberibbek ezek a történetek, kicsit borongósak, annak ellenére, hogy fantasztikus eseményeket mesélnek el, és ez az olvasó kedélyállapotára is hatással lehet.
Ezekben a mesékben is szerepelnek emberek, tündérek és tündérkirályok, sárkányok, óriások és repülő kiskutyák, akikkel csodálatos dolgok történnek, de a mesék mégis teljesen más hangulatot idéznek, mint a klasszikusok (Andersen, Grimm, Hauff), vagy akár a magyar népmesék világa. Nem a gyerekekhez, hanem inkább a felnőttekhez szólnak, hiszen a szereplők olyan tulajdonságokkal vannak felruházva, és olyan gondolatok foglalkoztatják őket, amelyeket egy gyerek nehezen értene meg. Tolkien egy saját maga által kreált univerzumba helyezi a szereplőit, amelynek bizonyos jellemzői az angolszász mitológiára és mondavilágra utalnak. Meséit eredetileg a gyerekeinek írta, ám azóta sokat változott ezek megítélése, ma már felnőttmeséknek számítanak, és úgymond előszobái a tolkieni világba belépni szándékozóknak. A Gyűrűk Ura maga sem kisgyerekeknek való, annak ellenére, hogy igazságosságra, a kitartás fontosságára, az összetartás szépségére és a becsületesség felemelő voltára hívja fel a figyelmünket. Ugyanezt a vonalat követik a kötetben szereplő mesék is, csak érzésem szerint kicsit elvontabban, nem annyira romantikusan. Viszont élesen és feltűnően mutatják meg azokat az “emberi” tulajdonságokat, amelyek annyira jellemzőek ránk, és nehézzé vagy éppen szebbé teszik az életünket ezen a világon: lustaság, kicsinyesség, empátia, sértődékenység, gorombaság, irigység, bátorság, szeretet, együttérzés, elfogadás, kitartás, kiváncsiság. A tanulságokat levonhatjuk tehát, miután felébredtünk a tolkieni varázslatból, és ha ajándékozni akarunk belőle másoknak is, akkor ne a gyerekeinknek, hanem egy kis kikapcsolódást igénylő barátunknak adjuk. Lehet, hogy kedve támad még mélyebben felfedezni ezt a világot.
Ezek a történetek nem könnyen olvasható, gördülékeny olvasmányok, hanem időígényes, odafigyelést követelő írások. Számomra nagy kihívást jelentett Kóborló története, az lévén minden szempontból az első (mivel most olvastam először Tolkient), így újdonság volt a mese univerzuma, hosszúsága, stílusa egyaránt. Ezen keresztül rázódtam bele ebbe a világba, és jó néhány napomba telt a folyamat.
A négy mese közül a másodikat, a sonkádi Egyed gazda történetét az a Göncz Árpád fordította, akinek A Gyűrűk Ura magyar szövegét is köszönhetjük, de hozzáteszem, hogy a másik három mese fordítása is kifogástalan. A J. R. R. Tolkien meséi c. könyv a Partvonal Kiadó gondozásában jelent meg igényes kivitelezésben: kemény fedéllel, borítóvédővel, és annak az Alan Leenek az illusztrációival, aki többek között A Gyűrűk Ura angol nyelvű, centenáriumi kiadását és az 1995-ben újra kiadott A Hobbitot illusztrálta, és 2004-ben Oscar-díjat kapott A Gyűrűk Ura – A király visszatér c. film látványtervezéséért és díszletéért.