Szun Ce: A hadviselés tudománya

Írta : Szun Ce
Eredeti cím : 孫子兵法 / Seven Military Classics
Magyar cím : A hadviselés tudománya
Fordította : Kard Eszter, a Seven Military Classics szövege alapján
Kiadó : Göncöl Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2013
Terjedelme (oldalszám) : 125
100
Vidd hírét!
  •  
  •  

Sokan meghökkenten kérdezhetik, ugyan miféle érdeklődést kelthetne a mai olvasóban egy két és félezer éves hadtudományi mű. De rögtön meggondoljuk a dolgot akár egyetlen kis közhely hatására is: hogy az élet folyamatos harc.


A jeles hadvezér – Szun Ce – műve az évezredek alatt filozófiává nemesedett, így fedezte fel, alig néhány évtizede, a művelt nyugati világ – tudósít az előszóban a kiadó. És ez a világ alig különbözik a két és félezer évvel ezelőttitől: csak a birodalmak változtak államokká, hivatalokká, cégekké, a harctér költözött a síkokról az irodákba, és a harci eszközök változtak szablyákból – szavakká. Minden egyéb maradt a régi: a jó vezér tulajdonságai, a hadsereg és megszervezése, ellátása, a tervezés, kémkedés, jutalmazás és büntetés.

Ha a modern irodalomban megszokott metaforikusság és szimbolikusság közbeiktatásával olvassuk a művet, rögtön rengeteg aktualitást fedezünk fel benne, és – különösen „hadvezéri” pozíciót betöltők számára – akár mindennapos használatra való kézikönyv is válhat belőle. Rájátszik erre azoknak a könyveknek a nagy száma, amelyek a személyiség fejlesztésével, kiteljesítésével foglalkoznak, és amelyek manapság szintén nagyon divatosak.

A könyvet most abból a feltételezésből kiindulva tárgyalnám, hogy mindannyian saját életünk hadvezérei vagyunk, és szeretnénk, ha életünk sikeres csaták, hadjáratok sorozata lenne. Íme, mit tanácsol nekünk a mű. Először is, hogy higgyünk a győzelemben, különben semmi esélyünk arra, hogy valóban elérjük. Ne bocsátkozzunk végeérhetetlen, ostoba harcokba: csak a gyors győzelem valódi, az elhúzódó csata felemészti az erőket és a tartalékokat. Ne harcoljunk, míg nem tudjuk, hogyan győzzünk: menet közben nem valószínű, hogy megszáll az ihlet, ha ellenfelünk előre tudja, mit kell tennie.

A felkészülésre is van pár tippje, első sorban arra, milyen lépésekben tegyük: és akárhogy olvasom, a lépések megegyeznek a híres SWOT-analízis lépéseivel (vagyis erősségeink, gyengeségeink, lehetőségeink és gátló körülményeink számbavétele). Aztán azt javasolja: dobjuk el a kőbe vésett megoldásokat, és legyünk kreatívak, ismerjük fel helyzetünk előnyeit, és ne menjünk árral szembe. Viszont igenis menjünk a dolgok elébe, és ne csak reagáljunk mások döntéseire, hanem döntsünk mi magunk. Így persze rugalmasaknak is kell lennünk, de rendezettnekek, pihentnek is, gondolataink pedig legyenek összeszedettek.

Ne indulj ki abból, amit remélsz, mert csalódni fogsz: mindig a tények késztessenek döntésre, és ne engedd, hogy gyengeségeidet észrevegyék. „Katonáidat” ne engedd érdekcsoportokba szerveződni – a klikkesedés még sosem hozott jót.

Végül megadja a könyv a „végső csapást”, hiszen kimondja: ha ismered magad és a tényeket, ha szeretettel és következetesen vezeted a „katonáidat”, lehetetlen veszíteni.

Mindezek után azt is mondhatom, ez a könyv valószínűleg ugyanolyan hasznos tanácsadó volt a két és félezer évvel ezelőtti harctereken, mint a mai irodákban, vagy éppen az otthonokban. Hiszen nemcsak a cégvezető vagy az elnök: a családfő is „hadvezér”. És minden egyes ember önmaga sorsának alakítója, mindenkinek meg kell vívnia saját csatáit. Így aztán bátran tudom ajánlani ezt a könyvet mindazoknak, akik elfogadják a jó tanácsokat, és méltányolják a szép megfogalmazásokat. Mert a tartalmán kívül a könyvnek nagy erénye igényes metaforikus nyelvezete, plasztikus képei, már-már költői megfogalmazásai.


Vidd hírét!
  •  
  •