Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel

Írta : Donald Ray Pollock
Eredeti cím : The Devil All the Time
Eredeti kiadás : 2011
Magyar cím : Mindig az ördöggel
Fordította : Berta Ádám
Kiadó : Libri Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2013
Terjedelme (oldalszám) : 363
85
Vidd hírét!
  •  
  •  

„A hit és az erőszak új amerikai mesterének” nevezik a szerzőt a borítón, és valóban, a könyv két központi témája a hit és az erőszak. Bár kedélyemre nagyon nyomasztóan hatott (vagy talán éppen ezért), a könyv nagyon is figyelemre méltó. A huszadik század hatvanas éveitől a század- és ezredfordulóig játszódó cselekmény szálai látszólag egymástól függetlenül futnak, de végül minden találkozik egyetlenegy szereplőben: a fiatal Arvinban.


Elismerem, nem vagyok az amerikai kultúra nagy ismerője, jobbára csak az jön át belőle, ami a többé-kevésbé kommersz filmekből ismert. Tán ugyanezért nagy rajongója sem vagyok. Így aztán eléggé meglepett a könyvben a hitnek és az erőszaknak a középkort idéző intenzitása, kontrollálhatatlansága, ugyanakkor az ezredvég kultúrára (és kultúrálatlanságára) jellemző nyers önzése, erkölcstelensége.

Mintha a szereplők nem is emberek lennének. Úristen, a 20. század végéről van szó, hát hogyne buknék ki, ha arról olvasok, hogy egy prédikátor megöli a feleségét, hogy bebizonyítsa, képes azt feltámasztani! Hogyne lennék libabőrös attól, ha azt olvasom, hogy a vietnámi háborút megjárt volt katona hetekig véráldozatot mutat be istenének, (emberáldozatot is), mert úgy véli, ezzel megmentheti rákban haldokló feleségét! Hogyne akasztana ki a sorozatgyilkos, és még inkább az, aki valamiféle perverz ártatlansággal segít neki! És a sort folytathatnám: kisebb-nagyobb bűnök tömkelege tarkítja a regény erkölcsi térképét.

A szó szoros értelmében: rettenetesen jól sikerült könyv ez. De azt hiszem, szebb lenne nélküle a világ. L’art pour l’artból megbukott nálam, mert túlságosan is (vértől) iszamos témát feszeget. De ez egy jól megszerkesztett, ördögien ható mestermű, ami üzenetével olyan mélyen lelombozott, hogy őszintén sajnálom, hogy elolvastam.

Persze, valahol az is ott motoszkál bennem, hogy az irodalom a valóságról szól, és az élet nem babaszoba. Ha így közelítjük meg, tapasztalatnak ez a könyv kiváló, mert megérteti, beláttatja, hogy a butaság, ostobaság, kegyetlenség, önzés, korrupció és szeretetlenség végzetes habitusokat teremt, ami, mivel állandóan újrateremti önmagát, nehezen ellenőrizhető. Mintha valamiféle számítógépes vírust szemlélnénk, ahogy mindent megront, tönkretesz, míg Arvin, (a vírusölő) végül végre nem hajtja küldetését. Az egyetlen optimista jelenet a könyvben az, amikor a fiatalember eltemeti Jacket, az apja által feláldozott kutyát, és vele együtt a tőle örökölt gyilkos fegyvert is. Ezzel bezárul az ördögi kör is: (ha tud), Arvin új életet kezdhet.

Egy sor olyan aberrált személyiséget ismerünk meg, akik valamikor, valamiért leépültek (néhányuknál azt sem lehet tudni, mikor, miért), elveszítették a kapcsolatot nemcsak a valósággal, hanem a bennük élő Istennel is. Nem maradt számukra más, csak a hit – egy istentelen, embertelen hit – és az utolsó percre való várakozás.

Tulajdonképpen azért ilyen kegyetlen ez a könyv, mert ezek a szereplők nem tűnnek ezer évben egyszer születő szörnyetegeknek, hanem, mintha az egész világ azért létezne, hogy hasonlókat termeljen. A könyv végkicsengése ugyanakkor pozitív, hiszen Arvin számára létezhet szabadulás az ördögi körből.

Több heti távolságból már ajánlani tudom olvasásra a könyvet: jó kis intellektuális kaland egy olyan világban, amit minden épeszű ember messze elkerül. De nyilván nem egy „női” könyv, így valószínűleg egyrészt nem én vagyok a legmegfelelőbb véleményezője, másrészt – a bennem élő erkölcsi gátlások miatt – nem sikerülhetett teljes mélységekig belehatolni.


Vidd hírét!
  •  
  •