A magyar olvasók csak néhány elbeszélését ismerhetik, másoknak onnan lehet ismerős a neve, hogy minden évben híre megy annak, hogy éppen ki kapta a rangos O. Henry irodalmi díjat. Azt már valószínűleg kevesen tudják, hogy valójában az O. Henry név csak író álnév, és hogy őt tekintik a rövidpróza egyik csillagának. Steven Saylor az ő karaktere köré írta az A holtak méltósága című regényét. Lássuk, hogy kiről is beszélünk!
1862. szeptember 11-én született az észak-karolinai Greensboróban, William Sidney Porter néven. A középső nevét később, 1898-ban változtatta meg Sydney-re. Az anyját korán, mindössze három évesen veszítette el, innentől az apjával élt annak szüleinél; az iskolát is 
nagynénje felügyelete alatt járta ki, 1879-ben pedig a nagybátyja gyógyszertárában kezdett dolgozni. 1881-ben gyógyszerész diplomát szerzett, de ebben az időben már a művészi tehetsége is megmutatkozott: a gyógyszertárban dolgozva remek skicceket készített a városlakókról.
Már gyerekként is érdekelte az irodalom, a klasszikus szépirodalmi művektől a ponyvaregényekig mindent szívesen olvasott. Az Ezeregyéjszaka meséi és Robert Burton 1621-ben keletkezett műve, A melankólia anatómiája voltak a kedvencei.
Portert örökös köhögés gyötörte, így 1882-ben úgy döntött, hogy Texasba költözik. A melegebb és szárazabb klímától javulást remélt, ami két év alatt be is következett. Előbb Richard Hall farmján élt és dolgozott, mint segédmunkás és gyerekfelügyelő, majd 1884-ben Austinba költözött, és Richard Hall barátainál, Harrelléknél lakott. Austinban több munkakörben is dolgozott: volt gyógyszerész, majd műszaki rajzoló, banktisztviselő és újságíró is. Mindezek mellett az írás is érdekelte, a szabadidejében írt.
Porter Austinban igen aktív társadalmi életet élt. Jó énekes és zenész hírében állt, így szerepet vállalt különböző színjátszó csoportokban is, és énekkarokban is énekelt. Tagja volt a Hill City Kvartettnek, egy fiatal férfiakból álló kórusnak, akik különféle összejöveteleken (esküvőkön, piknikeken, templomi összejöveteleken) dalaikkal szórakoztatták a közönséget, fiatal lányok erkélyei alatt szerenádokat adtak. Egy ilyen alkalommal ismerhette meg Porter az austini születésű Athol Estest, akit elbűvölt jó énekhangjával és rajztudásával. A tizenhét éves Athol gazdag családból származott, és az édesanyja nem nézte jó szemmel a két fiatal közeledését, ezért Porter arra kényszerült, hogy 1887-ben megszöktesse Atholt, és a szülők beleegyezése nélkül vegye feleségül.
Athol 1888-ban fiút szült Porternek, de a gyerek csak pár órát élt. 1889-ben kislányuk született, Porter pedig – Richard Hallnak köszönhetően – műszaki rajzolóként kezdett dolgozni a Texasi Állami Földhivatalban. (Néhány általa rajzolt térkép még ma is megtalálható az Austini Állami Földhivatalban.) Száz dolláros havi jövedelméből el tudta tartani a 
családját, de a munkája mellett továbbra is írt néhány helyi magazinnak és újságnak. Athol folyamatosan arra bíztatta a férjét, hogy ne hagyja abba az írást.
1891-ben Porter munkahelyet váltott, és az Austini Nemzeti Banknál vállalt állást, mint tisztviselő és könyvelő, ám nem bizonyult éppen alkalmasnak ez utóbbira, és a gondatlan könyvelés miatt hiányt halmozott fel. 1894-ben a bank sikkasztással vádolta meg, aminek következtében felmondott, de a vádemelést (egyelőre) megúszta. Ebben az időben indította saját szatirikus lapját, a The Rolling Stonest, amelyben a hétköznapi élet szereplőit, a város politikusait és közismert embereket figurázott ki rövid, szellemes írásaiban és a lapot a saját maga által készített rajzaival illusztrálta. Noha a lapnak viszonylag nagy sikere volt, 1895-ben megszüntetni kényszerült, mert nem hozott annyi pénzt a konyhára, amiből eltarthatta volna a családját. A Houston Post főszerkesztője mindenesetre felfigyelt a lapra és Porterre, így 1895-ben a családjával Houstonba költözött, és a Posthoz szegődött. Alacsony fizetéssel kezdte, de rohamosan növekvő népszerűségével a bevételei is gyarapodtak. Hotelek előcsarnokában ácsorgott, nyitva tartotta a szemét és a fülét, és így szerzett ihletet az írásaihoz. Nagyon rövid idő alatt a Post olvasóinak kedvence lett.
Időközben szövetségi könyvvizsgálók átnézték az Austini Nemzeti Bank könyvelését, és sikkasztás jeleit fedezték fel. Portert letartóztatták és sikkasztással vádolták meg. Az apósa kifizette az óvadékot, Porter pedig a családjával együtt megszökött a bíróság elől. Előbb New Orleansba, onnan pedig Hondurasba menekült, de a feleségét és a lányát visszaküldte Austinba, hogy a szülőkkel lehessenek. Ő egy hotelben húzta meg magát; itt írta meg a Cabbages and Kings című kötetét. Ebben a kötetben használta először a banánköztársaság kifejezést, amelyet később a latin-amerikai kis államok megnevezésére használtak. Athol beteg lett (tizenéves kora óta tuberkulózisban szenvedett), mire Porter hazatért Austinba, és feladta magát. Az apósa újra kifizette érte az óvadékot, hogy Porter együtt lehessen a beteg feleségével, de Athol fél évvel később meghalt, Portert pedig a rá következő évben, 1898-ban sikkasztás miatt öt év börtönre ítélték, és az Ohio állambeli Columbusban az Ohiói Büntetés-végrehajtási Intézetbe zárták. Porter azonban feltehetően egyetlen éjszakát sem töltött cellában: gyógyszerész diplomájának köszönhetően a börtön kórházába helyezték, és saját szobát kapott a fegyintézet ezen szárnyában. Gyógyszerészként dolgozott, mellette írt. Börtönévei alatt tizennégy novelláját publikálták, valamennyit különböző álneveken, többek között O. Henry néven írta, és egy New Orleans-i barátja küldte el őket a kiadóknak. Egyik esetben sem tudták, hogy az elbeszélések szerzője egy börtön falai között alkot. Porter, jó magaviseletének köszönhetően, három év után szabadult, és a pennsylvaniai Pittsburghben csatlakozott apósáékhoz és 11 éves lányához, Margarethez. Érdekes, hogy Margaretnek soha nem mondták meg a nagyszülők, hogy az apja börtönben van; a kislány úgy tudta, hogy apa üzleti ügyek miatt marad távol a családtól.
Porter írói karrierje 1902-ben vett komolyabb lendületet. New Yorkba költözött, hogy közelebb legyen a kiadóihoz. New York-i tartózkodása során 381 elbeszélést írt. Szellemes írásait, pontos jellemábrázolásait és a csavaros befejezéseket imádta az olvasóközönség, de a kritikusok nem mindig voltak elragadtatva O. Henry novelláitól. Elbeszélései többnyire a 20. század elején játszódtak, a főszereplői általában New York City hétköznapi emberei voltak: tisztviselők, rendőrök, pincérlányok; de akadt olyan, amelyik a texasi marhatenyésztőkről, nagyvárosi szélhámosokról vagy a társadalmi rétegek közötti ellentétekről szólt. Stílusa utánozhatatlan volt, az olvasók pedig nem tudták, hogy kit rejt az O. Henry álnév.
Az álnévre egyébként több magyarázat is létezik. 1909-ben a The New York Timesnak adott interjújában Porter maga azt mondta, hogy az O. Henry nevet még New Orleansban választotta magának. Egy újságban keresgéltek az egyik barátjával megfelelő művésznév után, és a szeme megakadt a Henry néven. Eldöntötte, hogy az lesz a vezetéknév. Személynévnek valami rövidet szeretett volna, mire a barátja javasolta, hogy legyen csak egy kezdőbetű. Porter azt mondta erre, hogy akkor az O lesz az, mert ez az a betű, amit a legkönnyebb leírni. William Trevor a The World of O. Henry című novelláskötet bevezetőjében egész más magyarázatot ad az O. Henry névre. Szerinte az Ohiói Büntetés-végrehajtási Intézetben volt egy Orrin Henry nevezetű őr, akit Porter eképpen örökített meg. Guy Davenport amerikai író, szerkesztő úgy tudja, hogy az álnév az Ohio penitentiary (ohiói fegyház) kifejezésből származik.
Porter 1907-ben újra megnősült; elvette gyerekkori szerelmét, Sarah Lindsey Colemant, de Sarah két évvel később elhagyta őt. Ekkora Porter egészségi állapota a sok ivás miatt megromlott, és ez rányomta a bélyegét az írói karrierjére is. Porter 1910. június 5-én hunyt el májzsugorodás következtében, de élete utolsó szakaszát cukorbetegség és szívnagyobbodás is nehezítette. A temetési szertartásra New Yorkban került sor, de a testét Észak-Karolinában helyezték örök nyugalomra. Ma már mellette pihen a lánya is, akit 1927-ben temettek el.
Austinban középiskola viseli a nevét, de Amerika-szerte több tanintézetet neveztek el róla, így Greensboróban a William Sydney Porter elemi iskolában tanulhatnak a gyerekek, a Texas állambeli Garlandban pedig szintén egy elemi iskola viseli az O. Henry nevet. Szülővárosában, Greensboróban egy szálloda is felvette az író nevét. Az 1919-ben alapított O. Henry irodalmi díjjal a rövidpróza kiválóságait tüntetik ki évről évre, a 2013-ban irodalmi Nobel-díjas Alice Munro például több alkalommal is megkapta az elismerést (legutóbb 2012-ben), de O. Henry-díjat kapott már Junot Díaz, Stephen King, John Updike, William Faulkner, Truman Capote és Irwin Shaw is. Austinban az iskola mellett egy ház és egy aula is az O. Henry-nevet viseli. Előbbiben maga az író lakott 1893 és 1895 között, utóbbi egykor a szövetségi bíróság épületében volt, és ebben ítélték el sikkasztás miatt Portert. A terem ma a Texasi Egyetemhez tartozik. 2012. szeptember 11-én az amerikai postahivatal a szerző születésének 150. évfordulójára egy O. Henry-emlékbélyeget adott ki.
2011 novemberében Barack Obama jelképesen kegyelemben részesített két, Hálaadás napi vacsorára szánt pulykát, és közben O. Henrytől idézett. Válaszképp egy texasi ügyvéd és egy professzor posztumusz kegyelmi kérvényt nyújtottak be Porter utólagos és jelképes felmentéséért. A két férfi azt mondta, hogy Porter megérdemli a posztumusz kegyelmet, mert rabosítása előtt törvénytisztelő ember volt, csekélységért ítélték el, a börtönben példásan viselkedett és egy ilyen kegyelem egy szép, szimbólikus gesztus lenne Porter emlékével szemben.
Forrás: Wikipédia, Austin Public Library