Jóllehet 1974-ben megjelent legelső regénye, a Carrie óta közel 90 kötete jelent meg a legkülönbözőbb műfajokban és formákban, Stephen King viszonylag kevés rövidprózai alkotással örvendeztette meg olvasóit. Számomra mindig külön csemegét jelentettek ezek a kötetek, hiszen általában írói tárházának széles palettáját vonultatja fel bennük, felvillantva az olvasó előtt megannyi arcát. A nem túl sok novelláskötete mellett ritkán egy-egy kisregénykötettel is előrukkol, amelyek szinte kivétel nélkül nagy sikert aratnak. Nekem személy szerint az egyik kedvenc King-könyvem is egy kisregényeket tartalmazó kötet, A remény rabjai.
Legutóbbi hasonló kötete, a Minden sötét, csillag sehol 2010-ben jelent meg, magyarul fordításban pedig 2013 őszén került a könyvesboltokba az Európa Könyvkiadó gondozásában. Húsz év telt el a korábbi, a Titkos ablak, titkos kert/A Napkutya című kisregénykötet amerikai, és tizenhét év a magyarországi megjelenése óta, így minden bizonnyal a szerző magyar rajongói közül is sokan várták az új kötet megjelenését.
A Minden sötét, csillag sehol négy írást tartalmaz, három közülük kisregény méretű, a negyedik – sorrendben a kötet harmadik írása – pedig inkább egy hosszabb novellának illik be. A kötet első és egyben leghosszabb írása, az 1922 egy nebraskai farmon játszódik. A szerző – ahogy már nem egyszer megszokhattuk tőle –, már az első oldalon mindenféle mellébeszélés nélkül vázolja az alaphelyzetet: a történetet egyes szám első személyben elmesélő férfi, Wilfred Leland James bevallja, hogy 8 évvel korábban, 1922-ben megölte feleségét és holttestét a farmon található régi kútba rejtette. A gyilkosságban tizennégy éves fia is segítségére volt, akit ő vett rá a szörnyű tettre. Amikor az olvasó már azt kezdené gyanítani, hogy ilyen kezdés után a kisregény biztosan az indítékok feltárásáról fog szólni, rögtön megkapja a választ arra is, hogy mi vezetett a bűntetthez. Ezek után jogosan kérdezhetnénk, hogy akkor mégis miről lehet írni közel 190 oldalon keresztül. És itt lép a képbe King zsenialitása, aki újból bebizonyítja, hogy elég az emberi psziché mélyére ásni, a bűntett következményei okozta lelki sebekben megmártani kissé a kést, és igenis van amiről írni, anélkül, hogy az olvasó egy percig is unatkozna.
A második kisregény, A dagadt sofőr központi szereplője egy fiatal írónő, Tess, akivel egy felolvasóest után történnek borzalmas dolgok: nemi erőszak áldozata lesz, sőt kis híján az életébe is kerül a dolog. A kellemetlen élményt a maga módján próbálja feldolgozni: miután rájön, hogy feltehetően azzal semmit sem oldana meg, ha nyilvánosságra hozza a vele történteket, úgy dönt, inkább ő maga szolgáltat igazságot.
A harmadik írás, a Hosszabbítás jutányos áron, a kötet legrövidebb alkotása. Ebben egy rákbeteg férfi, Dave Streeter botlik váratlan lehetőségbe esti sétája közben: valaki – talán maga a sátán – felkínálja számára a „hosszabbítás” lehetőségét, még 15 év életet. A dolognak azonban ára van, komoly ára. King ebben az írásában egy igen érdekes témához nyúl, és rávilágít arra, hogy a bosszú és az irigység milyen könnyen képesek megmérgezni az ember lelkét. A rajtam levő rossz áthárítása másra – mint ötlet – nem új King esetében (sem), hiszen a Sorvadj el! című 1984-es, Richard Bachman álnéven írt regényében a főhős hasonló elv szerint szabadul meg az őt sújtó cigányátok hatásától, még hogyha ott az indítékok teljesen másak is voltak.
A negyedik kisregény címe Egy jó házasság. A központi karakter Darcy Madsen Anderson, aki átlagos, de boldog házasságban él férjével. Egy napon, amikor férje éppen üzleti úton van, összeomlik a nagy idill: a garázsban Darcy véletlenül rábukkan egy dobozra, benne néhány olyan tárggyal, amiből kiderül, hogy férje nem az, akinek eddig gondolta, hanem szörnyű dolgokat követett el évtizedeken keresztül. Amikor a férfi bevallja életének sötét oldalát feleségének, Darcynak döntetnie kell: elfogadja a helyzetet és felnőtt gyerekeik nyugalma érdekében megpróbál együtt élni a szörnyű gondolattal, vagy teret enged a férjével szemben érzett undorának és az igazságérzetének?
A Minden sötét, csillag sehol nagyon jól sikerült kötet, nem véletlenül nyerte el 2010-ben a Bram Stoker-, 2011-ben pedig a Brit Fantasy-díjat. Az írások kivétel nélkül magukon viselik King jellegzetes stílusjegyeit, aki ezúttal elsősorban nem a természetfelettit segítségül hívva próbál borzongatni – habár egy-két ilyen motívumot is becsempész egyik-másik történetbe –, hanem azzal nyűgözi le az olvasót, amihez szerintem a legjobban ért: egyszerű, hétköznapi szereplőket állít nem teljesen hétköznapi, mondhatni rendkívüli helyzetekbe, és az ezekben tanúsított magatartásukon, gondolataikon, érzéseiken keresztül ragadja meg nagyon hitelesen az emberi lélek mélyén rejlő sötétséget. Mélyre ássa magát, és komoly erkölcsi kérdésekkel szembesíti a kezdetben többnyire áldozati szerepben tetszelgő, majd szép lassan a túloldalra átcsúszó karaktereit.
Az utóbbi egy-másfél évtizedben elég sokszor elhangzott, hogy King már nem a régi, nem képes azon a színvonalon alkotni, mint pályája első szakaszaiban, amikor sorra születtek a sikerkönyvei. Én viszont azt gondolom, hogy Kingnek nincs szüksége arra, hogy a régi legyen, Kingnek elég önmagának lennie. Szórakoztatnia és borzongatnia kell, ugyanúgy, ahogy a pályája során mindig is tette, néha kiváló, máskor kevésbé sikerült alkotásokkal. De mindig szívvel-lélekkel. Szerintem nincs olyan időszaka írói pályafutásának, amikor ne születtek volna kiemelkedő írások – ha csak a legjobban bírált utóbbi 10–15 évet vesszük, akkor erre nagyon jó példa az Atlantisz gyermekei, A Búra alatt, a 11/22/63, vagy éppen a Minden sötét, csillag sehol, –, mint ahogy mindig is voltak olyan tucatkönyvei – még a legsikeresebbnek mondott korszakaiban is –, amelyek, ha szórakoztattak is, de könnyen felejthetők voltak. Aki viszont igazán szereti Kinget, az szinte minden könyvében talál valami újat, valami élvezhetőt, és ha más nem is, könyveinek stílusa mindig képes magával ragadni.