Katarina Mazetti hangulatos kis regénye egyrészt egy lenyűgöző, egzotikus tájra, az Antarktiszra kalauzol, másrészt humoros formában a kor mai embere számára kiemelkedő jelentőségű témákat feszeget, mint például a globális felmelegedés, a társkeresés, a családok szétesése, a szeretet és a nevében elkövetett visszaélések, a magány, a személyiség integritásának megőrzése stb.
A szerzőnő az előszóban arról vall, hogy idegenkedik a mindentudó elbeszélő szerepétől, ezért választotta könyve szerkesztési elvéül a többszempontú elbeszélést. Három központi szereplője a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, de örök optimista Wilma, a depressziós, egyedül maradt Thomas, és a szabadon, vágyai szerint élő, bölcs Alba mellé további mellékszereplők sorakoznak, amelyek a lehetséges emberi viszonyulások palettáját szélesítik. Ilyen a zárkózott, magányos Lennart Jansson, és társaságra vágyó, elszigetelődött felesége, Brittmari; a férfivadász 59 feletti Ulla és Margareta, a feleségét sakkban tartó Göran Alveberg, a szenvedélynek hódoló ornitológus, Pelle és sokan mások.
Minden szereplő egy-egy embertípust testesít meg, természetesen eltúlozva a jellem alapvonásait, de éppen így alkotva hitelesnek tűnő figurákat. A szerző jó érzékkel tipizál, ugyanakkor a típusok kiegészítik egymást: Thomas, aki mindennek látja az árnyoldalát, és Wilma, aki még a katasztrófákban is megtalálja a szépet/hasznosat; Alba bölcs és szabad, míg Mona teljesen alárendeli magát a férjének… Persze, az is kiderül, melyik típus milyen gondokkal küzd, mi az, ami a kiteljesedését megakadályozza.
Mindezek ellenére a könyv fölöttébb pozitív és megnyugtató. Kiderül, hogy minden furcsaság lehet vonzó, vagy legalább könnyen elviselhető, hogy a korral az ember bölcsebbé, vagy legalább bátrabbá válhat, hogy a gyengék előbb-utóbb erőt vehetnek magukon, és fejlődhetnek: hogy végső soron a legnagyobb érték a szabadság, amit szívünk szerint odaajándékozhatunk annak, amit/akit szeretünk, legyen ez a madárkutatás, a vasalás, vagy egy másik ember.
Érdekes, kicsit fanyar adaléka a könyvnek Alba alcímként is használt jegyzete, “Az elfajzott fajok eredete”. Az okos nő minden utazás alkalmával más-más szempontok alapján veszi szemügyre az embereket. Ezen az antarktiszi utazáson azt vizsgálja, mennyire őrizték meg az emberek bizonyos állatfajok tulajdonságait, illetve, hogy a civilizáció mennyire változtatta meg az egész emberi fajt, önzésében, különleges képességei tudatában mennyire “fajzott el” az ember, mennyire nehezíti meg saját és mások életét. A cím is a társas életre, a párkapcsolatra tereli a figyelmet, egyszerre világítva rá a párkapcsolatok működésének csodálatos egyszerűségére és lehetetlenségére.