Az Emma nyomában szívhez szóló, érzelmes történet, amely több súlyos témát is felvet: egy olyan család életét mutatja be, ahonnan eltűnik egy gyermek, de érinti az örökre elromlott szülő-gyerek viszonyt, a kisiklott életek tragédiáját, a szülői lelkifurdalást és a szenilis öregség csapdáit is.
A feldolgozott témák iszonyú súlya ellenére könnyednek éreztem a regényt, mivel az írónő eléggé idealizál. A karakterek ugyan nem teljesen egysíkúak, de ennek ellenére nincs túl nagy mélységük: hiányzik belőlük az a szükséges rossz, amitől emberinek, valóságosnak látnánk őket. A felmerülő problémák – mert vannak szép számmal – a kommunikáció hiányának tudhatók be vagy a betegségek rovására írandók. Mögöttük jóindulat, szeretet van, sokszor talán túl sok is. A szereplők persze nem mindig cselekednek a legokosabban: Megan annyira az elveszett lányára koncentrál, hogy elhanyagolja mellette élő gyermekeit; Peter nem érti meg, hogy a felesége évek múlva is rengeteg időt tölt elveszett gyermeke kutatásával; az idős Dottie pedig egyenesen gyermeket rabol, hogy gyengédség- és szeretetvágyát kielégítse. De ezekről a tökéletlenségekről folyton kiderül, hogy mozgatórugóik közül teljes mértékben kizárható a rosszindulat vagy az önzés.
A sok rózsaszínű felhő alatt azonban mégiscsak ott kavarog a gyermekrablás ténye, az anya fájdalma és reménye, a megpróbáltatás terhe alatt szétesni látszó család, a szenilitás alól elő-előbukkanó lelkifurdalás. A szeretet szerencsére már-már bibliai magasságokban szárnyal: az elrablott gyermek boldog, elrablói imádják őt, a megmaradt gyermekek és az időnként látszólag kőszívűséggel vádolható apa pedig megható naplót írnak, hogy ha előkerül az elveszett, majd részletesen beszámolhassanak neki az elveszett időről. Az anyáról nem is beszélve, aki néha elhanyagolja a mellette élő családtagokat, annyira koncentrál arra, hogy az elveszettet visszaszerezze.
Mindezt fűszerezi egy mindig ráérő rendőrbiztos, aki az évek óta eltűnt gyerek anyjának bármilyen apró gyanakvására azonnal mozgósít minden rendelkezésére álló erőt – hátha ezúttal igaza van.
Nos, a hollywoodi ízű kis rózsaszín cukorkák ellenére is ez egy bájos történet, széles közönséghez szóló olvasmány, ami kellemesen megrezegteti a lélek érző húrjait, de a kicsalt muzsikába már nem fog szomorúság keveredni. Úgy vélem, sokan szeretni fogják.