Paulo Coelho: Házasságtörés

Írta : Paulo Coelho
Eredeti cím : Adultério
Eredeti kiadás : 2014
Magyar cím : Házasságtörés
Fordította : Nagy Viktória
Kiadó : Athenaeum Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2014
Terjedelme (oldalszám) : 304
100
Vidd hírét!
  •  
  •  

A sztáríró Coelho újabb könyvének alighanem rengeteg olvasata létezik. Talán annyi, ahányan elolvassák – hiszen a házasságtörés kérdése mindenkit érint valamilyen formában. Azt is gondolom, hogy nemcsak az újdonságra váró rajongók fogják elolvasni, hiszen a könyvnek több rétege van, és sokféle emberhez szólhat.


Szólhat azokhoz, akik csak egy kellemes, lebilincselő történetre vágynak, de azokhoz is, akik férfi-nő viszonyának rejtelmeiben kutakodnának. Azokhoz, akik a női lelket kívánják mélyebben megismerni, vagy azokhoz, akik a megismerés sajátos formáit tanulmányoznák. És persze, ahogy mindig, azokhoz, akik a világ metafizikus teljességében gyönyörködnének egy káprázatos elme megközelítésében.

A jól megszerkesztett, és a szerzőnél megszokott gördülékeny, olvasmányos stílusban megírt könyv egy jól szituált nő lelkivilágába vezet, akinek külső szemmel nézve mindene megvan: megértő, szerető férj, okos, egészséges gyerekek, pénz, karrier. Aztán egy nap szinte fejbeverik egy író szavai, akivel interjút készít: „Én nem boldogan akarok élni, hanem szerelmesen…” Van, aki nem tudja megérteni ezt a nőt: mindene megvan, miért játszik a családjával, a férje érzéseivel, a gyermeke stabilitásával? Én megértem. Azt hiszem, az élet értelmét akkor lehet elkezdeni keresni, ha túl vagyunk a mindenféle nyűgökön. Úgy értem: amíg gond az, hogy Maslov piramisán hogyan másszak egyre magasabbra, addig az ember csak félig látja a csúcsát. Félig meg az éppen aktuális lépést tervezi. Ez a nő viszont ott van legfelül, semmire nincs gondja, olyan tökéletes az élete, amilyen csak egy regényben lehet. Itt aztán lehet gondolkodni: minek? Mi célból? Mi okkal?

Az élet ajándékai egyúttal korlátok is, megszabják, mit tehetsz, meddig mehetsz. Mi van, ha az ember felrúgja ezeket a korlátokat? Persze, jogos azok felháborodása, akik ilyenkor ujjal mutogatnak: amit ad, azt elvennéd, amit kér, azt nem adnád. De csak addig, amíg bele nem gondolunk: az élet nem lehet egy folyamatos hoci-nesze játszma, aminek az ad értelmet, hogy megtartjuk az egyensúlyt. Az ember nem egy folyton tökéletesülő gép, aki előbb vagy utóbb eléri a legfelső fokot, ahol aztán már csak önmagában kell gyönyörködnie. Kiderül: szükségünk van problémákra, hogy igazoljuk, képesek vagyunk azokat megoldani. Tökéletlenek vagyunk, annyira, hogy akár komoly lépéseket teszünk egy rivális tönkretétele irányában.

Így aztán megkockáztatnám, hogy a könyv igazi témája a szabadság. Az a szabadság, ami nem zárja ki a korlátokat, a kötelezettségeket, ami belülről fakad, és feltétlen. Az a szabadság, ami feljogosíthat arra, hogy ha tovább kell lépnünk, akkor azt a másik megbántásával is megtehetjük. Az, ami felhatalmaz arra, hogy elviseljük a másiktól a megalázó, bántó viselkedést, ha azzal nem minket akar megbántani, hanem önmagát irányba helyezni. Az, ami megértésre és megbocsátásra sarkall akkor is, ha kívülről az érthetetlen és elfogadhatatlan. Az, ami néha méltatlan helyzetekbe visz, csak mert megtehetjük. És az, ami végül arra késztet, hogy visszatérjünk – hiszen elengednek bármikor.

A Házasságtörés igenis az érettség, a szabadság és a felelősségvállalás könyve, nem pedig a női hisztié. Az érett kapcsolaté, amiből hiányzik a féltékenység, de a társfüggőség is. Az önismeret könyve, amiben be lehet vallani azt, hogy ha valaki, aki igazán közel férkőzik hozzám, nem talál bennem semmi érdekeset, és azt, hogy igazából mind abban hiszünk, amiben hinni akarunk, mert az jó nekünk. Azt mondanám: a Házasságtörés Coelho életcéljának (az emberek tanítása, megszabadítása az élet felesleges nyűgeitől) remek megvalósulása, hiszen a legnagyobb optimizmussal hirdeti, hogy a tarajos sül-kapcsolatok megszűntethetők. Nem muszáj bántani egymást, nem vagyunk kénytelenek megsebezni azt, aki mellettünk van. Fájdalom, megalázottság, kétségek és gyötrelmek árán, de érett emberek kapcsolatában lehetséges a szabadság, a teljes elfogadás. És nem a modern korban megszokott frivolság, vagy a posztmodernben divatossá vált nihilizmus szárnyain, hanem felelősségteljesen és szeretettel. A szerző tolmácsolásában ez elég egyszerűnek tűnik: evezz a mélyre (Lukács 5,4), szólít fel a mottó. Vagyis értsd és szeresd a körülötted levő valóságot, a másik embert.


Vidd hírét!
  •  
  •