Caroline Kepnes: Te

Írta : Caroline Kepnes
Eredeti cím : You
Eredeti kiadás : 2014
Magyar cím : Te
Fordította : Bakonyi Berta
Kiadó : Alexandra Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2014
Terjedelme (oldalszám) : 399
95
Vidd hírét!
  •  
  •  

Először a címe tetszett meg: szemtelen és merész, különösen, hogy meggyőződésem, az ember képtelen arról írni/beszélni, amit a te névmással nevez meg. Az csak ürügy, a valódi téma mindig az én. Szóval kíváncsivá lettem, miről szólhat egy ilyen „te-regény”.


A fülszöveg biztató volt: a történet mai, témája valamilyen formában a személyazonosság és intimitás megőrzése az internetes-mobilos kommunikáció korában. Ráadásul: szerelem!

És igazam volt. Hogy rögtön a végével kezdjem: a következtetés nem meglepő, mégis bizarr. A pszichopata Joe azt hiszi, Becket szereti, holott csak azt, akit ő épített magának helyette. Végül aztán ráébred: Beck is csak önmagával foglalkozik. Drámai pillanat, amikor rájön: „Neked nem kell más, csak Te”. Fonák tulajdonképpen csak a kettős mérce, és talán a dolgok kommunikálhatatlanságának feltárása. Ami miatt végül elviselhetetlenné válik minden, és ki-ki jellemének/tapasztalatainak/rögeszméinek megfelelően reagál: Beck menekülne előle, Joe pedig elpusztítja a rosszat (bár azon már meglepődik, hogy a jó is vele pusztul).

A lány „felfedezése” és halála között húzódó cselekmény valamiféle esettanulmány. Első verzió: egy beteg lelkű, magányos fiú esete, aki felfedezte a tökéletes összetartozást. Egy kukkolóé, aki titkon minden információt megszerez egy lányról, majd összelopkodott tudását felhasználva elcsavarja annak fejét. Szándékosan nem neveztem a lányt áldozatnak, habár végül Joe megöli Becket (is). Viszont végre megértettem, miért adott az embernek szabad akaratot az Isten: anélkül iszonyú perverz és egyben felesleges is lenne az élet.

Második verzió: egy átlagos lány esete, aki azt keresi – mint mindenki -, hogy mit vehetne el még az élettől. Kicsit belekóstol mindenbe, kcisit kacérkodik a gondolattal, hogy mi is lenne, ha… És nem veszi észre, hogy már döntöttek helyette, és hogy ez a döntés megmásíthatatlan. Mi is Beck „bűne”? Mindössze annyi, hogy nyitott. Nyitott a lakása (ablak az utcára), a gondolatai (megosztások a facebookon, a twitteren, az instagramon). Hízeleg neki a fiú, aki minden gondolatát kitalálja. Még az utolsó pillanatban is azt hiszi, ismeri a játékszabályokat, tudja, mi történik. Pedig Joe, sorsának perverz istene, nem azt akarja, amit (talán még van egy esély) a lány kitalál.

Általában nem szeretem a gyilkosságokról szóló könyveket, de ez most lenyűgözött. Talán, mert nem krimi. Nem kell unalmas nyomozások, félreértések és titkolózások szövevényében utat vágni: élő közvetítést láthatunk az egészről, okok és indokok finom felfedésével, elegendő teret biztosítva az egyéni fantáziának és tapasztalatoknak. Másrészt talán azért is, mert a gyilkosság(ok) itt szinte mellékes(ek). Persze, nem lehet, és nem is szabad őket félretenni, de valahogy olyan, mint egy jó süteményrecept esetében a „200 celsius fokon 30 percig sütjük” mondat. Sokkal jobban érdekli az embert, hogy mit kavar a tésztába. Különösen, hogy ezzel a pitével mindannyian kacérkodunk – és csak részletkérdés, hogy nem mindenkire jut egy kukkoló pszichopata, aki a megbocsáthatónak vélt hanyagságért elbánjon vele.

S végül: az ember (én biztosan) a legszívesebben a haját tépné, mikor rájön: ebben a társadalomban a nyitottság, a bizalom nem érték, hanem végzetes naivság, ostoba öntudatlanság, életveszélyes felelőtlenség lehet. A gondolatfolyamon az se segít, hogy rádöbbenünk: az ábrázolt világban ez a beteg kapcsolat az egyetlen „igazi” – az összes többi felületes és esetleges.


Vidd hírét!
  •  
  •