Lakatos István: Óraverzum

Írta : Lakatos István
Eredeti cím : Óraverzum
Eredeti kiadás : 2014
Magyar cím : Óraverzum
Kiadó : Magvető Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2014
Terjedelme (oldalszám) : 257
90
Vidd hírét!
  •  
  •  

Lakatos István Dobozváros című regénye 2011-ben elnyerte az Év Gyermekkönyve díjat, így érthető izgalommal vettem kézbe legújabb művét, a sokatmondó címet viselő Óraverzumot. A Magvető Kiadó „kimeríthetetlen fantáziát” emlegetett, és olyan könyvet igért, amely egyformán szól gyermekhez és felnőtthöz. Valóban, az Óraverzum kissé bizarr világa lebilincselt, de azt hiszem, inkább szól játékos kedvű felnőtteknek, mint gyerekeknek. Kicsit olyan, mintha egy Rejtő-könyvet és egy Verne-regényt gyúrtak volna össze valamiféle Disney-produkcióval.


A helyszín az Óraverzum, valamiféle ősi, gigászi gépezet, egy nem tudni kik által épített és ottfelejtett mechanikus naprendszer, hét, fogaskerekek által működtetett bolygóval. Az időpont meghatározásával, mint általában a mesékben, nincs könnyű dolgunk. Úgy tűnik, Lakatos István az emberiségnek valamiféle gyermekkorába vezet vissza, ami azonban ugyanakkor „azutáni”. Az olvasónak olyan érzése támad, hogy az emberiség éppen napjainkban új lendületet vevő, felfedező és építő kedvének szakad úgy vége, hogy kései utódaink értetlen vállvonogatással birtokolják majd érthetetlen örökségüket. (Persze, ez nem ok a majdani aggodalomra: mítoszokra akkor is szükség lesz).

Azon már meg sem lepődünk, hogy az Óraverzum biodiverzitása nem készteti végtelen toleranciára az ott élőket. Bár a bolygók közötti tér könnyen átjárható, ki-ki ragaszkodik a magáéhoz, és – a hagyományokhoz híven – gyűlöli a másságot. Azt hiszem, eddig nem is olyan nehéz felismerni Vernét… A könyv akár sci-fi is lehetne, ha el nem uralkodna rajta valamiféle szemtelenül adomázó meseiség. Humorának forrása ugyanaz, mint a Rejtő-könyveké: a helyzetek több szempontból való láttatása, a szavak kétértelműsége,a félreértelmezés, a részletek alulnézetből való megvilágítása.

Az alulnézetet azúttal Mirkó királyfi biztosítja, aki természetesen – mesehős lévén – halmozotan hátrányos helyzetből indul. A kis királyfi félárva: anyját eltaposták a nyakorjánok. Apja, a király, nagy gyászában tudomást sem vesz létezéséről, a nagyapja pedig, aki a Holdon él száműzetésben, tönkretette a vezetésére bízott bolygót egy nem létező kincs után kutatva. Az egyetlen személy, aki törődik vele, hóbortos nagynénje, Szaffi. Mégis Mirkó az, aki a Tengelyben lakó titokzatos barátja (Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál) segítségével végül kibogozza a szálakat, és – bár a bolygót nem tudja megmenteni -, új életet hirdet a hirtelen léghajóvá változó Holdon.

Véleményem szerint a könyv eléggé keserű. A szerzőt semmiképpen nem vádolhatjuk illúziókergetéssel: a bolygó lezuhan a szörnyek által lakott sötét Talapzat felé (pokol?), a holdon pedig egy szedett-vedett csepűrégó társulat tagjai, Mirkó királyfi, Szaffi és egy öreg komornyik marad életben. Egyetlen lehetőség tehát, hogy mindenki a Kebelzet nevű társulathoz csatlakozik. Mindazonáltal – a lábatlan kígyóember csizmájában, és jogarként egy szál kolbásszal – Mirkót királlyá koronázzák. Ám lássa, mihez kezd…


Vidd hírét!
  •  
  •