Novelláskötetről soha nem könnyű írni, pláne akkor, ha tematikus és még antológia is. A Zsiványok pedig mindhárom kritériumnak megfelel. Sőt, van egy negyedik is: a műfajkavalkád. Egy dolog biztos, a Library Journal azon állítása, miszerint, idézem: „Egyetlen gyenge történetet sem tartalmaz… Az olvasó már az írók névsorát látva is elalél a gyönyörűségtől.”, távolról sem igaz. A válogatás tartalmaz néhány húzónevet, nem beszélve természetesen arról, hogy manapság gyakorlatilag bármit el lehet adni, amit George R. R. Martin neve fémjelez. Amin csodálkozom, az konkrétan az, hogy Martin ehhez adta a nevét. Nekem vannak bizonyos elvárásaim akkor, ha antológiát olvasok és ezek közül a legfontosabb az, hogy a minőségi mutató lehetőleg mindig vízszintes maradjon. Itt azonban egy szeizmográf is elsápadna az irigységtől valamelyik eseménytelenebb napján. A könyvet azonban mégis érdemes elolvasni – hogy miért, azt mindjárt elmondom –, feltéve ha a jövendőbeli olvasónak van türelme átküzdeni magát jó néhány igen gyenge íráson.
Kezdjük a műfajokkal. Van itt minden a krimitől a fantasyn át a sci-fi-ig, ponyváig és a rémtörténetig, szóval, akit a név megállítana, merthogy Martin még a laikusok számára is közismerten fantasy-író, az menjen csak nyugodtan tovább, mert ez a válogatás szó szerint mindenkinek szól. Ami egyáltalán nem baj, sőt. Varietas delectat, azt mindenki tudja, én magaménak is vallom ezt az állítást. Kifejezetten üdítő a műfaji sokszínűség; az, hogy mindig más következik, még izgalmasabbá teszi a válogatást, noha azok számára, akik esetleg a szerzők zömét nem ismerve vágnának neki a könyvnek abban a hiszemben – Martin neve miatt –, hogy most micsoda jó fantasy-válogatást fognak olvasni, ez kicsit kiábrándító lehet. Nem minden az, aminek látszik, és minden megérdemli a közelebbi vizsgálódást.
A szerzők a következő izgalmas pont. Azért izgalmas, és azért volt nagy hiba a magyar kiadás hátán a Library Journal állítását idézni, mert az antológiában szereplő 21 író közül 10 – ami nagyon magas szám – az átlag magyar olvasó számára nagy valószínűséggel teljesen ismeretlen. Vagy azért, mert kizárólag itt szerepel először magyarul, vagy azért, mert aki nem olvas Galaktikát, az nincs honnan ismerje őket. Aki tud angolul, az olvashatta bármelyiküket eredetiben. A maradék tizenegy író között van néhány nagyágyú – Gaiman, Martin, Abercrombie –, néhány ismertebb és pár olyan, akinek maximum egy önálló kötete jelent meg magyarul. Összességében a kötet egyáltalán nem tartalmaz olyan neveket, ami miatt a leendő olvasónak el kellene alélnia.
A minőség a másik sarkalatos pontja bármelyik antológiának. A kötet tartalmaz rendkívül gyenge írásokat, teljesen jellegteleneket, pár közepest és néhány nagyon jót. Nos, az utóbbi két kategória az, amiért érdemes beruházni a könyvbe. Ellentétben Abercrombie írásával, amit nem lett volna szabad kezdő novellának betenni, Gillian Flynn novellája nagyon jó. A név nem minden, ez most is kiderült. Matthew Hughes írása, A hét áldás fogadója jó közepesnek mondható. Michael Swanwick Igyunk a nőkre! című novellája aranyos zsiványtörténet, szintén a közepesek között említhető, noha a vége meglehetősen következetlen, és az egész kissé befejezetlennek tűnik. David W. Ball Származástörténetének icipicit elcsépeltek a kulisszái, de bármelyik másik történelmi kort választja is, az összhatás ugyanez lett volna. Ezzel együtt az egyik legkiválóbb novella a kötetben. Scott Lynch fantasyje nagyon izgalmas, a tolvajlás új dimenzióit tárja fel, érdemes olvasmány. Daniel Abraham urban fantasyje határeset: a helyszín roppant érdekes (Kaulung fallal körülvett városa volt az inspirációja), a cselekmény teljesen sablonos, megkockáztatom: unalmas. Garth Nix furcsa tolvajpárosa elbűvölő, a novella témája A hét áldás fogadójának történetére rímel. Ez utóbbi mindenesetre jobb. Phyllis Eisenstein története függőségről, lemondásról szól, természetesen némi fantasztikummal fűszerezve. Jó olvasmány. Lisa Tuttle lightos horrorja Holmes és Watson kettősének ötletére épít, ez kicsit elcsépelt, a női karakter kidolgozatlan, a téma pedig meglehetősen bizarr. Jól megírt, ám semmi extra. Gaiman hozza a formáját. Novellájának hőse, de Carabas, ismert gaimani figura, a világ, ahol a történet játszódik, szintén ismert már a Soseholból. Tulajdonképpen semmi különös, viszont a semmi különös gaimani dimenziója egyenlő a nagyon jóval, azaz ez a novella is az, csalódást biztosan nem fog okozni. Még egy jó írás a Műsoron, Connie Willis tollából. Sci-fibe oltott szatíra, kicsit olyan, mint egy forgatókönyv. Izgalmas, jól megírt. Patrick Rothfuss ménkűfája (A ménkűfa) a legjobb írás a Zsiványokból. Kellemesen fantasy, mitologikus, tekintve, hogy a főhős nagy valószínűséggel egy faun, legalábbis minden jel erre mutat. Könnyed, de nem könnyű, szórakoztató, de nem üres, jól megírt, olvasmányos. Meglepetés volt minden tekintetben, mert az ember már csak azért (is) ember, hogy prekoncepciói legyenek és úgy gondolja, vagy Martin, vagy Gaiman írása lesz a legjobb. Hát nem. Martiné természetesen nem marad ki a legjobb írások közül, noha A tékozló herceg önmagában gyakorlatilag élvezhetetlen, még azoknak is kemény falat, akik csak a Trónok harcának történetfolyamával vannak felvértezve, ehhez már nehézsúlyú rajongónak kell lenni és nem árt, ha az olvasó közelebbi ismeretségbe került A tűz és jég világa c. kötettel. Viszont! A szokásos martini bravúrral és legalább laza harminc szálon futtatott cselekményvezetéssel van megírva, felsorol gyorsan egy egész dinasztiát és azok viselt dolgait, igaz, a cím véleményem szerint némileg félrevezető, mert pontosan a megidézett Daemon Targaryen szerepel a legkevesebbet ebben a genealógiai kalandban.
Mindazok, akiket kihagytam a fenti listából, felejthetőek. Azokért viszont, akiket felsoroltam, már bőven megéri elolvasni a könyvet. A megítélése azonban igencsak ambivalens, pontosan azért, mert a válogatás minősége meglehetősen heterogén; az élményből sajnos sokat levon az, hogy gyakorlatilag úgy kell kibányászni a jó írásokat a többi közül. Ám ez kétségtelenül nem a Fumax Kiadó hibája. Minden hibája ellenére jó, hogy a könyv magyarul is megjelent, és örülnék annak, ha a szerkesztőpáros másik válogatását, a Dangerous Woment is kiadnák.
A magyar kiadás borítója csak árnyalataiban tér el az angol eredetitől. Keménykötésű, jó a tipográfia, a fordítások szintén minőségiek, helyesírási hibára, elírásra nem emlékszem. Illusztrálatlan.