Frei Tamás: Agrárbárók

Írta : Frei Tamás
Eredeti cím : Agrárbárók
Eredeti kiadás : 2015
Magyar cím : Agrárbárók
Kiadó : Alexandra Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2015
Terjedelme (oldalszám) : 525
90
Vidd hírét!
  •  
  •  

Előre bocsátom, hogy Frei Tamás első három kötetét nem olvastam. Remélem, ez nem sokáig marad így. Azt is el kell mondanom, hogy én egy óvatosan taktikázó ember vagyok, nehéz engem elkápráztatni, mert nem szeretek ok nélkül semmit elhinni. Se jót, se rosszat. Szeretek utánajárni, kinek és miért kell hinni, de úgy látszik, egyel fennebb kell kapaszkodnom lassan a létrán, ahonnan jobb a kilátás, mert innen esélyem sincs megtudni az Igazságot. Merthogy Frei Tamás könyve olvasva ismét két igazság között találtam magam. Az egyik a híradóból ismerős (meg persze mindenhonnan: facebookról, sajtóból, filmekből…). A másik néha konspiráció-elméletekből kacsint rám, egy-egy eltévedt blogbejegyzésből, és természetesen Frei Tamás könyvéből. És fogalmam sincs, a két „igazság” között hol vagyok én, hol van a többi kb. 14 millió magyar, akik szanaszét élnek ezen a földgolyón. Ugyanez a viszonylagosság jut eszembe a regény exponenciális szereplőiről is, akik a maguk világában óriási hatalommal bírnak, „odakint” pedig éppen csak tárgyalóképes partnerek, ha mindent beleadnak, azt is, amijük nincs (lásd miniszterelnök vagy Bivay-Serény).


Amint a cím sejteti, agrárkérdésekről van szó, gondolom, a napi hírekből mindenkinek ismerős a téma: kié a föld? És továbbmenve: kinél van az élelmiszer? És még tovább menve: milyen ez az élelmiszer? És már csak halkan: mi ennek az ára? Nem, nem a bolti ára.

Nem szeretném elmesélni az egészet, értelmezni sem, hiszen, mint említettem, aligha vagyok erre hivatott. Címszavakban tudok csak gondolkodni, hát címszavakban kommunikálok.

A főhős az (egyesek számára) az előző kötetekből ismert André, a valamikori légiós, most beépített titkos-ügynök. Igazi keményfiú, de csendes vizeken evez, boldogan éli a családosok életét, rajongásig szereti a kislányát. Persze a múltja utoléri: az oroszok nem felejtenek. És ha így van, akkor a jelent fel kell számolni. Nem részletezem, hogyan kell egy titkos-ügynöknek eltűnni, aztán veszélyes elemként feltűnni. Olvassátok el!

A valóság át- meg átszövi a könyvet. Ami, természetesen fikció, csak hát, mint minden jó fikció, egy lehetséges valóság. Aminek kapcsán az ember reménykedik, hogy hátha nem igaz. És közben tudja, hogy ha nem hiszi el, ő a barom. A könyv a legégetőbb kérdésekkel foglalkozik, amelyeknek egy része mindenki számára érzékelhető valamilyen formában: a földárverések, a migráns-kérdés, a génkezelt élelmiszerek, a devizahiteles botrány, a paksi atomerőmű kérdése, a választott politikusaink háttere, a korrupció és így tovább. Ezekkel kapcsolatban ad a szerző egy új nézőpontot, és amit innen látunk, attól bizony borsódzik a hátunk!

A regény szerkezete egyrészt az események kronológiai sorrendjén alapul, másrészt egyfajta koncentrikusság is érzékelhető benne, ahogy az egyre kisebb térből (és érdekszférából) halad az egyre nagyobb, felkészületlen átlagembernek hihetetlen következményekkel járó „üzletek” felé. Az első jelenetben André csak a kislányát védi, a továbbiakban Frei elénk teríti a magyarországi nagypolitika abroszát, hogy aztán Dagesztántól Miamiig és Moszkvától a Spitzbergákig mindenütt felvillantsa a magyar földesurak, az orosz oligarchák és az amerikai multik játszmáit. A játszmát, amiben a kisembernek kevés szerepe van: ő az a statisztikai adat, amire hivatkozni lehet, illetve ő az, aki a végterméket megvásárolja, legyen az génkezelt kukoricaliszt, vagy átcímkézett embargós csirke. A kiterjesztett tér ellenére mégis végig Magyarországról olvasunk: az oroszok és amerikaiak játszmái egyaránt ide kanyarodnak, két tűz közé szorítva a magyar érdekek képviselőit.

A körök nem csak térben: időben is gyűrűznek, amennyiben visszakanyarodunk az Adrián elsüllyedt Anjou-aranyakhoz, amelyeknek igencsak fontos szerep jut – megint az olvasóra bízom, hogy kiderítse, milyen. És gyűrűznek függőlegesen is, hiszen az oknyomozó riporthoz hasonlóan részletes és jól felépített történet útját – mint igazi krimihez illik – hullák tarkítják: civilek, katonák, újságírók, tudósok, terroristák, üzletemberek, titkos meg kevésbé titkos ügynökök, politikusok, agrárbárók és oligarchák, ázsiai, európai és amerikai országok polgárai. Szövetségesek és ellenfelek, ahogy az érdek kívánja.

A szerző odafigyel a részletekre: a világot át- meg átszövő érdekhálózat mögé megfelelő technikai felszereltséget is felmutat: szúnyognak álcázott, vagy éppen zselés nyomkövetőt, szupertitkos, radaron be nem mérhető tengeralattjárót, különleges fegyvereket. És persze emberismeretet: a nyomás alatt működő emberi psziché és agy természetrajzát az öngyilkos merénylő agyában kattogó őrülettől a főhős éberségéig, az izomagyú verőlegények kötelességteljesítő vállrándításától a Pulitzer-díjas újságíró szimatáig, a pénzéhes oligarchák és hataloméhes agrárbárók lelkiismeretlenségéig. És miden esetben egy icipici gyengeséggel, amitől fogva ez az egész mozgatható, alakítható, amitől fogva az ellentétes táborok egymást sakkban tarthatják, megzsarolhatják. És aminek köszönhetően talán ez az egész nem omlik végleg a nyakunkba. Mert az érdekekkel összevissza hálózott koncentrikus körök alatt valahol itt állok én, no meg te, kedves olvasóm.


Vidd hírét!
  •  
  •