Szinte soha nem találkoztam még olyan főhőssel, akivel ennyire képtelen voltam azonosulni, mint ennek a regénynek a narrátorával. Nem tudom eldönteni, hogy végtelenül önző, rendkívül racionális, beképzelt vagy csak érdektelen. Igazából talán mindezek keveréke, mindenesetre nagyon fura figura, aki nem mellesleg nő. Egy okos nő, aki az átlagosnál magasabb IQ-val rendelkezik, és ezzel tökéletesen tisztában is van.
Voltaképpen az egész regény egy belső monológ, amiben Annamari elmeséli az életét gyermekkorától a jelenéig. A nevét csak a könyv címe árulja el, nem reflektál magára név szerint az elbeszélései során. A kötet borítójának tervezőjét külön dicséret illeti, hisz a feltartott középső ujj a női nemi szimbólumba ágyazva eléggé kifejezi a regény mondanivalóját.
Kezdjük az elejéről, ahogy a narrátor is teszi, és ismerjük meg őt, a nőt, aki alfahímnek titulálja magát, és rögtön a tárgyra tér. Olyannak írja le magát, amilyen, nem kertel, nem szépíti a tulajdonságait, nekem mégis nárcisztikusnak tűnik. Férfias jellemvonások tucatjait sorolja fel, amik rá jellemzők, egy kicsi, törékeny alkatú nőre, aki a határozottság megtestesítője.
A továbbiakban fejezetről fejezetre írja le az életét kisgyermekkorától kezdődően. A szemünk előtt nő fel, esik át a pubertáskoron, teljesedik ki, válik felnőtt nővé, aki pontosan tudja, mit akar, és azt hogyan akarja elérni, egészen egy váratlan fordulat bekövetkeztéig, amit most természetesen nem fogok elárulni.
A fejezetek úgy vannak számozva, helyenként a görög ábécé betűivel ellátva, hogy utaljanak a főszereplő korára, illetve élethelyzetére. Alfából indít, és egy adott életszakaszban újból visszakanyarodik oda, közben meg eltelik harminckét év az életéből. Ez az élet nem unalmas, hangsúlyos szerepe van benne a családnak és a férfiaknak.
Az egyik legkülönösebb motívuma Annamari személyiségének, hogy mindent és mindenkit kategorizál, csoportokba sorol, pontoz és értékel. Aszerint válogat a férfiak közül is, hogy hány pontot ér el nála a külseje és az intelligenciaszintje alapján. Az illetőnek jó testalkatúnak, lehetőleg jóképűnek és okosnak kell lennie. Fontos az érzelmi intelligencia is. Időnként jön, hogy olvasás közben ráordítsunk, tökéletes férfi nincs. Szerencsés külső alkatának köszönhetően megengedheti magának, hogy válogasson, amit meg is tesz, mindegy, hogy az illető férfi egyedülálló vagy sem. Lesajnálja a feleségeket, ítélkezik mindenki fölött, még a saját szüleit sem kíméli. A leginkább azonban a nővérével, Ivettel szemben kritikus, irigy és féltékeny rá. Ez valóban nem különleges dolog, más családban is előfordul, de nem fejeződik ki ilyen nyíltan. Kettejük kapcsolata definiálja Annamari személyiségének alakulását, és rányomja bélyegét a szüleivel való viszonyára.
Vissza-visszatér még egy erős gondolat, amibe időnként belekapaszkodik, és ragaszkodik hozzá: nem szeretne gyereket. Egész gondolatsorokat fűz fel erre a szándékra, makacsul ragaszkodik hozzá, és meg is magyarázza magának, hogy miért nem érdemes erre a világra gyereket szülni.
Ha az ő mércéjével mérnénk a regény irodalmi értékét, nem érne el magas pontszámot. Helyenként filozofikusnak mondanánk a gondolatmenetét, de gyakran túlspilázza a magyarázatokat, értelmetlenül belebonyolódik egy-egy elmélet megfogalmazásába, és ezzel el is rontja a hatást. Túl gyakran kellett újraolvasni mondatokat, mert értelmetlennek tűntek, túl sokat engedett elkalandozni a olvasástól, és emiatt nálam ez a regény egy tízes skálán alig éri el a hármast.