Margaret Atwood munkássága nagyon szerteágazó, ennek egyik bizonyítéka az is, hogy magyar nyelven több kiadónál, több fordító tolmácsolásában jelennek meg a művei. Írt novellákat, verseket, gyermekkönyveket, pszichológiai regényeket és sci-fit egyaránt. A legutóbbi regénye, a Jelenkor Kiadónál megjelent Alias Grace egy fordulatos pszichológiai thriller, melynek témája a nő helyzete a 19. században – ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a szerző feminista aktivista is. A regény valós történeten alapul, felhasználva a korabeli feljegyzéseket, de a szerző által kitalált fiktív elemeket is.
Az ír származású Grace Marks kamaszlányként kerül Kanadába egy gyenge jellemű apával és sok kisebb testvérrel, miután az édesanyja meghal a hajóúton. Kénytelen maga gondoskodni a testvéreiről, majd igen fiatalon szolgáló lesz belőle, és minden kapcsolatot elveszít a családjával. Évekig meg is állja a helyét, 1843. június 23-án azonban, alig 16 évesen, gyilkosságba keveredik: a szintén a háznál szolgáló McDermott-tal együtt gazdájuk és annak házvezetőnője meggyilkolásával vádolják.
Majdnem azt írtam, hogy a regény három szálat fon össze, mert ez kínálkozott leghamarabb, hiszen Grace, Jordan doktor és a gyilkosság története bontakozik ki előttünk, amiket olyan finom közös szálak kötnek össze, mint a házaló Jeremiah, később mindenféle korszerű “tudományos” eszmék népszerűsítője. De aztán rájöttem, hogy igazából nem csak ennyiről van szó: egy hamisítatlan 19. századi foltvarrott takarót kapunk, aminek minden darabja különleges jelentőséggel bír.
Befolyásos jóakarók közbenjárására Grace halálbüntetését életfogytiglani fegyházra változtatják, ami – a kor börtönkörülményeit figyelembe véve – nem túl biztató. De hát – bár a szerző felmentette a maga fiktív világában – a valóságban a mai napig sem derült ki Grace-ről, hogy vajon szende áldozat, vagy démoni tettes volt-e, úgyhogy akár meg is érdemelhette büntetését. A regénynek ez mégsem a lényege, ez csupán az ürügye. A hangsúly azon van, hogyan képesek a nők elboldogulni ebben az előítéletekkel tele, férfiak által irányított világban. Nemcsak Grace a maga kiszolgáltatottságában és tapasztalatlanságából meg életkorából fakadó naivságában, hanem mindenki, aki körülötte előfordul. Az apja lobbanékonyságának kiszolgáltatott anyja, a sokkal vidámabb és talpraesettebb Mary Whitney, a magát dörzsöltnek képzelő Nancy, a férje nagy természetétől szenvedő (és szenvelgő) Mrs. Humphrey, a férjhez menni akaró életvidám Miss Lydia, a fiát folyamatosan házasságszerzéssel és egészsége megromlásával zsaroló Mrs. Jordan és mások, talán kevésbé jelentékenyek a cselekmény szempontjából, de a foltvarrott takaró egészének szempontjából ugyanolyan fontossággal bírók – feleségek, özvegyek, szeretők és szüzek, akiket mind összeköt egyetlen lényeges közös tulajdonságuk: hogy nőként ki vannak szolgáltatva a körülöttük élő férfiaknak.
Ebből fakadóan a regénynek egy másik vonulata a női praktikákra fókuszál, s azt mutatja be, milyen nyers vagy kifinomult eszközökhöz folyamodnak a “gyengébb” nem képviselői, hogy méltóságukat, befolyásukat, néha a férfiak feletti hatalmukat, máskor életüket megőrizhessék. Ez a vonulat szorosan egybefonódik a gyorsan fejlődő orvostudomány korabeli vívmányainak felvillantásával. A nők a mai napig gyakran érthetetlenek a férfiak számára, hogyne lenne ez igaz azokban a korokban, amikor szinte emberszámba se vették őket, egyesek az élvezet eszközének tekintették, mások pedig a fajfenntartásénak, s még ha rosszakarat nélkül tekintettek is rájuk, alig jelentettek többet, mint csinos babák vagy intelligens eszközök, akik némi anyagi ráfordítás és gyöngédnek szánt gügyögés fejében kényelmessé teszik a férfiak sokkal becsesebb és értékesebb, önálló életét. Ebben a világban csak azok a nők mondhatják magukat boldognak, akik elég okosak voltak ahhoz, hogy anyagilag előnyösen menjenek férjhez, majd ebből a biztonságból találnak maguknak valamiféle elfoglaltságot, ami kielégíti különféle, önmagukkal kapcsolatos vágyaikat. Jótékonykodnak, “tudósokat” gyűjtenek maguk köré, spiritiszta szeánszokat tartanak, számon tartják egy-egy “szociális eset” fejleményeit, esetleg – a jóba vetett hit apostolaiként – támogatnak valakit, aki elbukott.
A mellőzöttség, megalázottság, vagy elhanyagoltság érzése többféle lelki problémát válthatott ki az akkori nőkből is, különösen, ha anyagi vagy egyéb nehézségek, illetve a kiszolgáltatottság durvább formái tetézték. Az elfojtott, vagy természetellenesen szigorú keretek közé szorított nemiség (különösen ellentétbe állítva a férfiak szabad, sőt, esetenként durván megnyilvánuló ösztönkésztetéseivel) akkoriban még névtelen idegi problémákat szült, amiket ma tán neurózisnak, depressziónak nevezhetnénk. A hangulatingadozások, sírásrohamok, ájulások, alvajárások mellé persze felsorakoznak ennél egyértelműbb és aljasabb eszközök is. A féltékenységből eredő veszekedések, egymással való többé-kevésbé tisztességtelen eszközökkel folytatott vetélkedések, (meg)csalások, árulások, pofonok és karmolások végül olyan álszent világot teremtenek, amelyben senki nem lehet biztos abban, hogy a dolgok azt jelentik, amit. Grace például teljesen eltéved, pedig vannak jóakaratú tanácsadói, csak éppen a tanácsokat nem lehet egyértelműen alkalmazni. Hogy végül ez őrültségbe torkollik, vagy csak annak nevezik, az a kortársak szempontjából nem bír jelentőséggel.
Végül a korabeli sajtó is górcső alá kerül, hiszen Grace általános megítélésében nagy szerep jutott a megjelent újságcikkeknek. Az állítólagos őrültséget tanulmányozó Jordan doktor szerint előfordult, hogy a másik vádlott, McDermott, vagy valamelyik tanú a vallomását egy-egy újságcikk légből kapott adataira alapozta. Hogy a tudósítások nem tárgyilagosak, arra Grace is nemegyszer utal. Susanna Moodie, aki könyvet is írt Graceről, és akinek a könyvére a korosodó “gyilkosnőt” tanulmányozó Jordan doktor is mint valóságosan létezőre utal, a Twist Oliverből vett jelenetekkel gazdagítja és saját fantáziájának megfelelően színezi ki a szolgálólány történetét. Csakúgy, mint az összes többi tudósító. Mai napig tapasztalhatjuk, hogy a lábra kapott pletykát milyen szívesen hiszik el és terjesztik az emberek, képzelhetjük, hogy az előítéleteknek ebben a korában semmiképpen nem tekintettek pletykának egy olyan esetet, amit két halott “dokumentál”. Grace már azelőtt bűnösnek számított, hogy meghallgatták volna, így bármi, amit mondott, szükségképpen a bűnösségét támasztotta alá a kortársak szemében. Vagy közvetlen módon, vagy úgy, hogy a “hazug gyilkosnő” vizes lepedőjét húzzák rá.
Az ábrázolt világ hitelességét alátámasztja, hogy a szerző többféle szöveget is felhasznál: versrészletek, levelek, beszámolók, korabeli feljegyzések és több különböző időben rögzített vallomások teszik tényszerűvé, s ezáltal meglehetősen nyomasztóvá az ábrázolt világot. Ugyanakkor a regény szerkesztésmódja az egyébként egyszerű krimit bonyolult és szövevényes thrillerré mélyíti. A szerző keretet teremt, a gyilkosság történetét végül Grace meséli el hihetetlenül részletgazdagon az őrültséget tanulmányozó Jordan doktornak. Mivel a nőnek emlékezetkiesése van a kérdéses eseménnyel kapcsolatban, a doktor pedig elmegyógyintézetet kíván létrehozni, kettejük találkozása nagy reményekre jogosít, hiszen egyiknek a titkát reméljük megtudni, másiktól pedig valami humánus gyógymód kitalálását várjuk.
Azt hiszem, mind a szereplők, mind az olvasó összes elvárása végül dugába dől,viszont a regény éppen azért nem okoz csalódást, hiszen számtalan váratlan fordulat színesíti. Filmsorozat is készült belőle, ami 2017 novemberétől tekinthető meg a Netflix műsorán.