Jászberényi Sándor haditudósítóként dolgozott a Közel-Keleten, és a novelláit olvasva erre anélkül is rájöhetünk, hogy rákeresnénk az interneten. Első novelláskötete, Az ördög egy fekete kutya és más történetek tele van olyan sztorikkal, amikből kiderül, hogy a szerző megjárta a poklok poklát, hiszen, bár csak “tanúként”, szemlélődve, fotózva vett részt a különböző, az arab- és az afrikai kontinensen található országok harcaiban, nem múltak el nyomtalanul benne a látottak, tapasztaltak.
A kötetben szereplő novellák fikciók, bár nehéz ezt teljességgel akként kezelni. Minduntalan a szerző alakja bukkan fel a szemem előtt, amikor olvasás közben el kell képzelni a főszereplőt. Így volt ez A lélek legszebb éjszakája című kötete esetében is.
Csád, Líbia, Szudán, Egyiptom és más közel-keleti helyszíneken zajlanak a könyv történetei, időnként egy-egy személyesebb magyarországi sztorival megfűszerezve. A címadó novella az egyik legerősebb történet, ami által megismerhetjük az arab kultúra és hitvilág egy kis szeletét, a borzalmak mellett. Mert nemcsak borzongani, elborzadni és szörnyülködni lehet a könyv olvasása közben, nemcsak félni, iszonyodni lehet, hanem megismerni egy másik világot, egy évezredes kultúrát, amely erős, tartós hagyományokra épül. A babonák is igen erősek ezeknek a népeknek az életében, és mintha közelebb akarná hozni az olvasót a szerző ahhoz, hogy jobban megértse őket, a hitvilágukat, a mozgató rugóikat. Az ördög egy fekete kutya című történet érzékelteti ezt a legjobban. Abban a környezetben a fehér ember is óhatatlanul babonássá válik.
Igen, sokat háborúznak, igen, rengetegen meghalnak, igen, millióan szenvednek, miközben küzdenek a szabadságért, a családjukért, a népükért. Ezeket a küzdelmeket örökíti meg a főhős, aki haditudósító fotóriporterként az életét kockáztatja újra és újra, kimegy az utcára, a harcok közepébe veti magát, és megörökíti azokat a pillanatokat, amiktől elámul a világ, amiktől kiráz a hideg, és elfacsarodik a szív, de a nyugati ember tovább lapoz az újságban, arrébb görget az interneten, megrázza magát, és végzi a dolgát, hiszen ezek az események olyan messze vannak, aki viszont ott van, és benne él, annak nehéz újra felállni, és folytatni a napot, az életet, nehéz túlélni is, nem is mindenkinek sikerül. Erről is szól a könyv: a túlélésről. A fotósnak is túl kell élni, nemcsak az aktuális harcot, a konkrét eseményt, hanem a megrázkódtatást, a lelki sérüléseket, amiket az élmények hagynak benne.
Elsőre úgy tűnik, hogy nagyon tárgyilagosan fogalmaz a szerző, esetenként akár szenvtelennek is gondolhatjuk egy-egy történet leírása alapján, ahogy a főhős szemszögéből láttatja a történéseket, de ezt csak a felületes olvasó láthatja így, igazából érezhető a megrázkódtatás, amit az átélt élmények váltottak ki belőle. Nem is lehetne másképp túlélni, picit is feldolgozni, csak ha bizonyos fokú keménységgel áll hozzá az ember. Meg is keményedik a lelke, kerül rá egy réteg, ami kicsit védi, akár a golyóálló mellény, különben talán nem tudná folytatni a munkáját, nem bírná ép ésszel ennyi szenvedés láttán. Igen, ettől macsósabbak a sztorimesélések, és néhány jelenet olvasásakor az az érzésünk támad, hogy talán mindegy a főhősnek, hogy túléli-e az akciót vagy sem, de szerintem ettől lesz hiteles az írás. Bár A lélek legszebb éjszakája történetei érzelmileg telítettebbek voltak, jelen kötet is megérdemli a figyelmünket, az író nem hagy unatkozni egy pillanatig sem.