Konrád György 1933. április 2-án született Debrecenben. Tizenegy éves koráig Berettyóújfaluban élt. A szüleit Magyarország német megszállása után a Gestapo letartóztatta és Ausztriába deportálta. Berettyóújfalu összes zsidó lakosa Birkenauba került, Konrád György egy nappal a deportálás előtt utazott a fővárosba a testvérével, meglehetősen nehezen megszerezhető utazási engedéllyel. A vészkorszakot nagynénjük segítségével élték túl Svájcban. A szüleivel a háború után találkozott újra.
A budapesti egyetemen 1956-ban szerzett tanári oklevelet. Az 1956-os forradalom alatt egyetemi nemzetőr volt, a bukás után évekig állástalan. Az évtized végén tagja lett a Belvárosi Kávéház írói asztaltársaságának. 1959 és 1965 között ifjúságvédelmi felügyelő volt Budapesten, ennek élményéből született első regénye A látogató. Utána 1973-ig városszociológusként gyűjtött tapasztalatokat. Azokban az években több szaktanulmányt publikált Szelényi Ivánnal, közülük a legjelentősebb Az új lakótelepek szociológiai problémái címmel jelent meg. Második regényének, A városalapítónak kiadását 1973-ban politikai okokra hivatkozva elutasították, végül 1977-ben erősen megcsonkítva jelentették meg. 1973 nyarán ügyészi figyelmeztetésben részesült, állását elvesztette. A következő nyáron Szelényi Ivánnal megírta Az értelmiség útja az osztályhatalomig című történetfilozófiai esszét, amelynek kéziratát a hatóság lefoglalta, a szerzők ellen államellenes izgatás címén eljárást kezdeményezett.
Szerzőtársa a zaklatások elől kivándorolt, Konrád a belső emigrációt választotta. 1973 és 1988 között csaknem folyamatosan publikációs tilalom alatt állt, művei, mint A városalapító, A cinkos, Kerti mulatság – először csak külföldön jelenhettek meg. Regényeit mintegy tizenkét nyelvre fordították le, 1983-ban Herder-díjjal ismerték el. 1990 óta főként esszéket írt. A nyolcvanas évek végére a külföldi közvélemény előtt a mai magyar széppróza legismertebb képviselőjévé vált.
1987-ben és 1988-ban az amerikai Colorado College-ban világirodalmat tanított. Az 1980-as években részt vett a demokratikus ellenzék munkájában, majd 1988-ban a Szabad Demokraták Szövetségének egyik alapító tagja lett. 2009 nyarán – az új vezetéssel való szembenállása miatt – kilépett az SZDSZ-ből.
Konrád György 1990 és 1993 között a Nemzetközi Pen Club elnöke, 1993 óta alelnöke volt. 1997 és 2003 között a Berlin-Brandenburgi Művészeti Akadémia elnöke volt. Munkásságáért 1990-ben Kossuth-díjat, 1991-ben a Nemzetközi PEN Club irodalmi békedíját kapta. 2001-ben neki ítélték a Károly-díjat, az egyik legkiemelkedőbb európai elismerést, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét vehette át. 2004-ben Budapest díszpolgára lett. 2007-ben Franz Werfel emberi jogi díjjal tüntették ki. 2014-ben megkapta a zsidó-keresztény párbeszéd ösztönzésén fáradozó német egyesületek munkáját összefogó Német Koordinációs Tanács Buber-Rosenzweig-érem elnevezésű kitüntetését. 2015-ben Petőfi-emléklap a helytállásért elismerést kapott a XXI. Század Intézettől és a Terror Háza Múzeumtól. 2015-ben Radnóti Miklós antirasszista díjat kapott.
Ismertebb esszékötetei közé tartozik Az autonómia kísértése, az Antipolitika, az Ölni vagy nem ölni, Az újjászületés melankóliája, a Várakozás, az Áramló leltár, A közép tágulása (2004), Az író és a város, a Csodafigurák, az Inga, a Harangjáték, a Zsidóságról. Fenn a hegyen napfogyatkozáskor című önéletrajzi regénye 2003-ban, Kakasok bánata című regénye 2005-ben jelent meg.
Konrád György 2019. szeptember 13-án, hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el az otthonában. Haláláról a német sajtó is beszámolt. A Süddeutsche Zeitung azt írta róla, hogy „mintaértelmiségi” volt, és régóta „összeurópai tekintélyként” tartották számon. A konzervatív Die Welt az elhunyt pályafutását összefoglalva kiemelte, hogy egy ilyen életrajz az előző évszázad közepén „szürreális utópiáként” hatott volna, mert Konrád Györgynek gyermekkorában és ifjúkorában „nem a hosszú és teljes élet volt elrendelve, hanem – mint milliónyi sorstársának – az auschwitzi gázkamrák”. A Frankfurter Allgemeine Zeitung kiemelte, hogy Konrád György „hídépítő volt Kelet és Nyugat között”, és míg a kommunista rendszerben a belső emigrációt választotta, a rendszerváltás után „világszerte befolyásos értelmiségivé vált.”
Forrás: MTI, Wikipédia.