Sándor Iván: Szakadékjátszma (Magvető, 2022)

Sándor Iván: Szakadékjátszma

Írta : Sándor Iván
Eredeti cím : Szakadékjátszma
Eredeti kiadás : 2022
Kiadó : Magvető Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2022
Terjedelme (oldalszám) : 194
100
Vidd hírét!
  •  
  •  

Sosem gondoltam volna, hogy a sakkal kapcsolatban bármi is izgalomba hozhat. És lám, Sándor Iván könyvét lélegzetvisszafojtva olvastam, pedig hát távol áll az ún. “lélegzetvisszafojtós” regényektől. 

A mű három ember történetét mutatja be, amelyek sokkal szorosabban fűződnek egymásba, mint azt elsőre gondolnánk. Három történet: Áron András, Kerekes Endre és Török Andor sorsa, három különböző korszak: jelen, közelmúlt és régmúlt. Ám a kérdés ugyanaz: van-e kiút az elnyomás, a diktatúra, a kilátástalanság csapdájából? Segít-e a lázadás? Lehet-e egyáltalán lázadni? Vagy csak a hit marad mint reményforrás, megnyugvás? 

Az író elég erősen kivehető rendszerkritikát fogalmaz meg, párhuzamba állítva a jelen „demokratikus kísérleteit” a múltbeli, történelmi rém-korszakokkal: megjelenik a második világháború, 1956, a ‘80-as évek orosz diktatúrája. Sajnálatos módon ezek között jelenkorunk egyáltalán nem kivétel vagy ellenpélda. Három barát: két diák és egy tanár a gimnáziumi évek végeztével egy szebb jövő reményében búcsúzik el egymástól. A három sors a fent is említett három idősík tükre: Áron András élete a jelen, Kerekes Endre a szocialista-kommunista idők, Török Andor professzor pedig a náci zsidóüldözés rejtett traumáit villantja fel. Mind saját korának elszenvedője, egyikük sem lel sem kiutat, sem megnyugvást. Könnyű velük együttérezni, megérteni a problémáikat, hiszen mi is egyre inkább érezzük azt a tehetetlenséget, azt a kontrollvesztést, amelyet például az ellenőrizetlen/ellenőrizhetetlen média, a bizonytalanság, az energiaválságról szóló ellentétes képek okoznak. Reménykedve próbáljuk keresni a kapaszkodókat, megoldásokat, tanulságokat a szövegben, akár olyan alapon, hogy a három szereplő az író alteregójának is tekinthető, hiszen Sándor Iván közel egy évszázados élettapasztalata tartalmazza mindazok megélését, amit a regényben olvashatunk. 

A regény olvasása közben rengeteg párhuzamot, összefüggést figyelhetünk meg, ettől is lesz igazán izgalmas olvasmány: a korok, eszmék úgy nehezednek egymásra, hogy valóban csak akkor érezzük a súlyát, amikor már hagytuk „ülepedni” kicsit a könyvet. Az idők, sorsok szinte egybeolvadnak, kifejezve a hatalmaskodás, a testi és lelki terror időtállóságát. Irodalom és művészet mutatkozik egyik válasznak, megtartó erőnek: a regényben folyamatosan felbukkan Dosztojevszkij, Rubljov ikonfestészete vagy Schubert darabjai, időtlen üzeneteikkel. A különböző korszakok bemutatása azt a reményt kelti a befogadóban, hogy talán lesz majd kiút, lesz majd megoldás. Akár a történelemben az emberiség, a könyvben az olvasó is úgy várja az új korszaktól a jobb jövőt. Keserű következtetésre jutunk azonban, amelyet az író is megfogalmaz: “Nem volt olyan korszak, amelyik összhangba került volna azzal, amit meg akart valósítani. Egyetlen forradalom sem sikerült. Egyik sem oldotta meg álmodott feladatát.” A mű tehát nem válaszolja meg konkrétan a rajta végigvonuló kérdést, hanem mintegy végszóként kijelenti: menni kell még ha a sötétbe, az ismeretlenbe is, de remire játszani, feladni nem szabad.

Ebben a regényben is  tetten érhető egy különleges szövegszerkesztési eljárás: a bekezdések végén hiányzik az írásjel, az új bekezdések elején a nagybetű, gyakran egy bekezdés egy hosszú, összetett mondatból áll. Ez az írói eszköz egy sajátos ritmust ad a regénynek, ráadásul külön élmény felfedezni a mondatok hosszában, a bekezdések tördeltségében a logikát, az értelmet. A mű végén ráadásul szó szerint meg is fogalmazódik, miért is maradnak el az írásjelek, a nagybetűk. Fontos szerepet játszik a folytonosság, folyamatosság, folytatólagosság mint az idő fontos jelzői.

Nagyon jó könyv lehet ez azok számára, akik kíváncsiak a korszakok közötti összefüggésekre, a múlt jelenkorra gyakorolt hatásának mechanizmusára, a mai rendszer hiányosságaira, esetleg kritikus szemmel figyelik a mai demokráciát. Egy tapasztalt író szemszögéből, egy sokat megélt ember szemüvegén át szemlélhetjük a történelmet, a jelen és a múlt összefüggéseit, az egymásba kapcsolódó sorsokat. Hiszen európai történelmünk minden egyes ember közös tudatalattijának része, döntéseinek és reakcióinak láthatatlan mozgatórugója.


Vidd hírét!
  •  
  •