Magyary Ágnes regénye éppen olyan, mint amilyennek a főhőse, Sándor Zsigmond az életet definiálja, amikor Párizsban Ady Endrével találkozik: egy frenetikus képzelgés váratlan fordulatokkal, furcsa lényekkel, összefüggéstelen események sorozatával. Történik, hogy Székelydályán a legnagyobb nyári melegben felbukkan egy biciklis idegen cilinderben, napszemüvegben és frakkban. A frakk-kabát alatt nem visel semmit. És akkor megáll az idő is.
Magyary Ágnes a Csíki Székely Krónika keletkezéstörténete köré építi fel a történetet, de a regény merő fikció, szabadon szárnyaló fantázia. Olyan, mint egy féktelenül száguldó vonat, amelynek mesebeli figurák az utasai (az Ördög, sárkányok, több száz éves emberek, eperfává vagy asszonnyá változó férfi), és mesebeli elemek szolgáltatják a díszletet (a feje tetejére állított templom, a megállt idő), miközben az ablakon kipillantva a magyar történelem egy-egy jelenetét látjuk, néha igencsak sajátos prizmán keresztül. A szöveg tele van történelmi és irodalmi utalásokkal, gyakoriak a szövegkölcsönzések; felszínes magyarságtörténeti és irodalmi ismeretekkel csak mérsékelten élvezhető a mű.
Előbb a háttérről: a Csíki Székely Krónika egy vitatott hitelességű történeti írás. Állítólag 1533-ban keletkezett, a Sándor család genealógiája mellett a székelyek eredetével és történetével foglalkozik, és a hun eredetet hangsúlyozza. A történészek többsége (közöttük Szádeczky-Kardoss Lajos) a könyvet Sándor Zsigmond által 1795-ben készített hamisítványnak tartja; a krónika eredetiségét vitatók szerint egy olyan korban született, amikor “a hamis történelmi dokumentumok készítése szinte tömeghóbortként jelentkezett” (Hermann Gusztáv Mihály: Székely történeti kistükör 1848-ig), és perdöntő bizonyítékként szolgált Sándor Zsigmond javára, amikor ő éppen nagy birtokpert folytatott az Aporokkal a 18. század végén. A krónika hitelességét illetően a mai napig folyik a vita.
Magyary Ágnes fogta mindezt, a feje tetejére állította, majd ki is fordította. A cselekmény valamikor napjainkban kezdődik: a Székelydályára frakkban, drótszamáron megérkező ember nem más, mint Szádeczky Pali (kitalált személyiség), a fent már említett Szádeczky-Kardoss Lajos (létező személyiség) fiktív unokája. Többek között azért jött Dályára, hogy egyszer s mindenkorra rendezze a család dolgait Sándor Zsigmonddal (akiről Szádeczky-Kardoss Lajos 1905-ben azt állította, hogy a Csíki Székely Krónikát 1795-ben hamisította), az öreg ugyanis ebben a Székelyudvarhely melletti kis faluban él, és 1935 óta nem átalkodik minden évben felírni a megboldogult doktor sírkövének a hátára, hogy “Vigyázz magadra te, Szádeczky Lajos, mert jövök. Sándor Zsigmond s. k.” Ha az olvasó most azt számolja, hogy a regénybeli Sándor Zsigmond száz év körül járhat, akkor téved. Sándor Zsigmond életkora ismeretlen (ahogy azt Szádeczky nagymama mondja, “Sándor Zsigmond volt, van és lesz!”), annyit viszont tudni lehet, hogy ott volt Madéfalván 1764. január 7-én, találkozott Adyval Párizsban, s hallotta Szapolyai Jánost latinul beszélni. (A mohácsi csatát lekéste, Szegednél jártak, amikor híre ment, hogy a király “belefútt a patakba”.)
A regény cselekménye tehát időben és térben hatalmas utat jár be. A főszereplője Sándor Zsigmond, az örök székely, aki a kezdetek óta az Ördöggel hadakozik. Ez utóbbi a legkülönfélébb módon ölt alakot s folyton azon van, hogy legyőzze Sándor Zsigmondot. A szerző humora páratlan. A párbeszédek zseniálisak, némi igazi székely íz is vegyült a dialógusokba, Sándor Zsigmond zsörtölődő, fennhéjázó monológjai elképesztően viccesek. A nézőpont többnyire az örök székelyé – az elbeszélés az ő álláspontját hivatott képviselni (értsd: a történetben Sándor Zsigmondnak van igaza, legyen szó a Csíki Székely Krónika keletkezéséről, Tomori Pálról vagy az Aporokkal szembeni birtokperről), de Magyary Ágnes gondosan vigyáz arra, hogy ezt egy pillanatig se lehessen komolyan venni. Ez egy kitalált történet, amelyet elképesztő lazasággal görget a szerző, és páratlan ügyességgel ugrál történelmi korból történelmi korba, rendkívüli tájékozottságról és műveltségről téve tanúbizonyságot.
Magyary Ágnes (1975) Kolozsváron született, 1989 óta Budapesten él, 1995 óta publikál. Az egyik ükapját szintén Sándor Zsigmondnak hívták, de ez csupán a véletlen műve. Az viszont már nem, hogy a nagymamája Székelydályán élt, és ő is sok nyarat töltött ott gyerekkorában. Kiemelkedő színvonalú irodalmi tevékenysége elismeréseként 2021-ben József Attila-díjban részesült. Kötetei: Periton (2004, novellák); Az ördög operába készül és más történetek (2013, novellák); Rövidzárlat az alvilágban (2016, kisregény); Víziló a Szamosban ( 2018, regény); Madrid (2022, regényes útirajz).