Jonghje életét gyökeresen megváltoztatja egy rémálom: halál, vér és nyers hús kísérti. Másnap a nő, férje őszinte megrökönyödésére minden állati eredetű élelmiszert kidob a lakásukból, és vegetáriuánussá válik. A regény a növényevőről és arról szól, hogy a környezet hogyan reagál a növényevésre, a különbözőségre, az átlagtól eltérőre.
Társadalmunkban az anyós viccek és gúnyolódások tárgya, anekdoták főszereplője, viták központi alakja. A regény élethűen mutatja be a szokásos anyós-konfliktusokat. Mégis, ha olvasás közben egy-egy jelenet ismerősnek tűnik a valós életből, ne feledjük: minden történetnek több oldala van. Moa Herngren megkísérli a teljes képet ábrázolni úgy, hogy minden szereplő a saját nézőpontját hozza ugyanarról a helyzetről.
Igényes, kreatív és nagyon jó írások kerültek a kötetbe, hétköznapibb kifejezéssel élve: a krémek krémje. Utólag jöttem rá, hogy nem is találok fogást rajta, nem hiányolok semmit, nem érzem, hogy lehetett volna magasabb szintű, vagy változatosabb. Azt kaptam, amire az előző kötet alapján számítottam.
Kaarna késve érkezik a demenciával küzdők otthonáb az édesanyja halálos ágyához, és még arra sincs ideje, hogy elmerüljön a gyászban, máris kezdetét veszi az események őrült, hihetetlen sorozata. Innen pedig nincs megállás, Kaarna folyamatosan mozgásban van, és magával rántja az olvasót is, akiben felmerül a kérdés: mi is ez a regény tulajdonképpen? Detektívregény? Pszichotriller? Krimi? Sci-fi? Vagy mindezek együttese?
Lana Bastašić kötete súlyos és fájdalmas emlékeztető arra, hogy nem csak a fizikai bántalmazás fáj. Sőt, talán az fáj legkevésbé a kötetben megjelenő bántalmazási formák közül. A bántó, megalázó megjegyzések olykor ugyanolyan erővel sújtanak, mint egy csattanó derékszíj.
A macskák erősen antropomorfizált szereplők, aktívan és előre megfontolt szándékkal cselekszenek a gazdáik érdekében. Ez számomra teljesen magától értetődő volt, de hát az dobja az első követ, aki sosem gondolta, hogy a macskája felsőbbrendű, mint elsőre gondolnánk, és sosem tulajdonított neki emberi vonásokat, érzéseket és gondolatokat.
A regény egyaránt szól a családról, a gyászról, a fájdalomról, Istenről, a zenéről, a Beatlesről és Paul McCartney-ról. Az élet igazságairól ír – ahogyan megszoktuk tőle – anélkül, hogy közhelyessé válna. Prózája olyan dallamosan és szépen szól, akár egy vers.
A homoszexualitás, a bántalmazás és annak passzív elviselése, a csendben maradás különösen nehéz témák. A hazaszeretet, a hűség, az igaz barátság és az emberségesség szintén azok. A szerző egy emészthető formában dolgozza fel ezeket az olvasó számára, és én végtelenül hálás vagyok ezért az olvasmányélményért. Farkas Kinga ajánlója.
Keegan stílusára jellemző, hogy a le nem írt üzenet ugyanannyira fontos, mint a leírt. Egy interjúban azt állította, hogy egy történetet kétszer kell elolvasni, hogy valójában megértsük a mondanivalóját. Keegan történeteire ez fokozottan igaz. Líraisága miatt meglehet, hogy átsiklunk valami felett, vagy más hangulatban másképpen értelmezzük a sorok közt megbúvó üzenetet.
Pauline Mai Karácsonyi kívánság című könyve azért került hozzám, mert az én karácsonyi kívánságom az volt, hogy a decemberi fergeteges felfordulásban, eseményekkel teletűzdelt időszakban mégis maradjon időm megpihenni egy kedves, könnyed olvasmányban. A könyv teljesítette a küldetését.
