Szerző: Gábor

Tovább
Frank Herbert: A Dűne istencsászára (GABO, 2021)
Kritika
|
60

Frank Herbert: A Dűne istencsászára

Egyedülálló regényként nem állja meg a helyét úgy, mint az első rész tette, ráadásul az új karakterek sem képesek azonnal betölteni az előző kötetek szereplői után maradt űrt, így egészében sokkal inkább érződik egy hosszú felvezetésnek A Dűne eretnekeihez, mint bármi másnak. Mindezek ellenére meggyőződésem, hogy többször is kézbe fogom még venni A Dűne istencsászárát, és a második, esetleg harmadik olvasás után sikerül majd felértékelődnie a szememben, és elfoglalja jól megérdemelt helyét a korábbi kötetek mellett.

Tovább
Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik (Fumax, 2020)
Kritika
|
70

Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik

A Gideon, a Kilencedik egy jó és érdekfeszítő könyv, viszont korántsem hibátlan. Túlzott egyedisége óhatatlanul is azzal jár, hogy csak egy bizonyos célközönséget tud megszólítani. Bár science-fiction és fantasy elemeket is tartalmaz, néha úgy tűnhet, hogy ezek közül egyikhez sem tartozik, ez pedig gond lehet úgy a zsánerekkel most ismerkedő, mint a veterán olvasók számára.

Tovább
Fonda Lee: Jáde háború (Európa Könyvkiadó, 2020)
Kritika
|
100

Fonda Lee: Jáde háború

A Zöldcsont-saga trilógia második kötete a Jáde háború címet viseli és néhány hónappal az előző regény eseményei után veszi fel a történet fonalát. Fonda Lee-nek sikerült továbbszőnie egy olyan, mágiával átitatott gengszter-történetet, amely a maga nemében véleményem szerint még mindig egyedülálló a piacon, és tette ezt úgy, hogy közben semmit nem veszített lendületéből és annak színvonalából.

Tovább
Andrzej Sapkowski: A tó úrnője (GABO, 2020)
Kritika
|
70

Andrzej Sapkowski: A tó úrnője

A kelet-európai mitológiák mellett az író ennél a kötetnél sokat merített az Artúr-mondakörből is. A regény elején felbukkanó lovag egy remek példája ennek, és habár hasonló utalások az előző részekben is voltak, A tó úrnőjében jóval több van ezekből. Az, hogy az eredetileg szláv mítoszokra és legendákra építő sorozatnak mennyire áll jól ez a stílusváltás, ízlés kérdése, viszont tény, hogy az író remekül hozzáigazította ezeket az általa megalkotott, komplex világhoz.

Tovább
Frank Herbert: A Dűne gyermekei (GABO, 2020)
Kritika
|
90

Frank Herbert: A Dűne gyermekei

A Dűne gyermekei egy különálló regény, viszont nehéz különválasztani a sorozat második kötetétől. Azt is mondhatnánk, hogy a kettő együtt alkot egy kerek egészet, amelyben Muad-Dib bukásától gyermekei felemelkedéséig követhetjük nyomon az Atreidesek életét, a könyv végére érve pedig nyilvánvalóvá válik, hogy a Dűne sorozat egy ciklusa lezárult, ezzel egyidőben viszont egy másik kezdődött…

Tovább
Andrzej Sapkowski: Tűzkeresztség (GABO, 2020)
Kritika
|
80

Andrzej Sapkowski: Tűzkeresztség

Andrzej Sapkowskinak sikerült egy olyan folytatást írnia, amely hű maradt az általa megalkotott világhoz és karakterekhez, de mégis újszerű a maga módján. Már a korábbi köteteknél is egyértelmű volt, hogy a lengyel író a világteremtés mellett a karakterábrázoláshoz is remekül ért, azonban a Tűzkeresztségben mindezt sikerült egy új szintre emelnie, a végeredmény pedig egy keserédes történet a bűntudatról, csalódásról és az ember belső démonairól.

Tovább
Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája (Agave, 2020)
Kritika
|
94

Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája

Az Énekesmadarak és kígyók balladája egy remek kiegészítő regény, amely önmagában is megállja a helyét, de igazán Az éhezők viadala trilógia ismeretében válik különlegessé.
Suzanne Collins új könyvében tovább bővítette az általa megteremtett világot, és sokak meglepetésére az egyik legellenszenvesebb szereplőt állította a középpontba, ami kifejezetten jól működik.