Szerző: Attila

Tovább
Mick Herron: Fogatlan oroszlánok (General Press, 2021)
Kritika
|
90

Mick Herron: Fogatlan oroszlánok

Egy kiöregedett kém meghal egy londoni buszon. Dickie-vel látszólag a szíve végzett, de hát egy olyan világban élünk, ahol az orosz ügynökök nyomát Londonban novicsok meg plutónium jelzi, így az ember soha nem lehet biztos abban, hogy a látszat nem csal-e. Dickie nem hagyott egyebet maga után a buszon, mint egy régi mobiltelefont egy elküldetlen üzenettel: Kabóca. Az Utolsó Kör vezetője, Jackson Lamb tudja, hogy mit jelent.

Tovább
James Ellroy: Ez a vihar (Jaffa, 2021)
Kritika
|
65

James Ellroy: Ez a vihar

Az ‘Ez a vihar’ erősen túlírt. Rengeteg benne a már-már felesleges mellékszál, a ködösítés, túl sok a szereplő, a gúnynév és az álnév, és túl sok a politikai-ideológiai fecsegés, amely a cselekmény szempontjából tulajdonképpen irreleváns, bár a karakterek jellemét némiképp színesíti (vagy inkább csak tarkítja). Ráadásul Ellroy valahogy nem törekszik arra, hogy korhű legyen, és ezt is negatívumként kell megemlítsem.

Tovább
Richard Ford: Kanada (Athenaeum, 2021)
Kritika
|
80

Richard Ford: Kanada

Richard Ford regényének főszereplője egyes szám első személyben meséli el annak az évnek a történetét, amikor a szüleit bankrablás miatt letartóztatták, és az ő élete gyökeres fordulatot vett. Dell Parsons ötven év távlatából tekint vissza az 1960-as év eseményeire. A cselekmény idején ő 15 éves volt, ma egyetemi tanár. A retrospektív nézőpont, a fél évszázadnyi idő és a narrátor érettsége együtt határozzák meg azt, ahogy Dell a történteket látja és láttatja.