D. Tóth Kriszta zseniális egyszerűséggel vezet rá arra, hogy nem feltétlen szükségszerű csak fehéren és feketén látni a világot. A szenvedély ugyanis ott nyugszik az eltelt évek alatt, és csak arra vár, hogy valaki kicsomagolja onnan. Ehhez persze be kell járni az önismeretnek egy újabb, mélyebb szintjét, és olykor visszatérni a kiindulási ponthoz, hogy tovább tudjunk lépni.