Gwen elbeszélése végtelenül őszinte és fájdalmas, sőt meglehetősen bensőséges. Ez egy memoár, magától értetődő, hogy a szerző egyes szám első személyben ír, és az ő perspektívájából szemléljük a múltat. Jelen esetben viszont érdekes kettősséget figyelhetünk meg, az édesanya is jelen van, akkor is, ha már nem él. A kézzel írt levelei révén kapcsolatban marad a gyerekeivel a halála után is, és az olvasónak is lehetősége nyílik megismerni őt, a gondolatait, a vágyait. Csodálkozni az erején. Elszomorodni a fájdalmán.