Charles Dickens második fiúként született a portsmouthi polgári családba 1812. február 2-án. Apja, John Dickens a Királyi Haditengerészet pénzügyi osztályán dolgozott. Itt ismerte meg Elizabeth Barrow-t, Charles édesanyját, aki a hivatal pénzügyi osztályának vezetőjének, Charles Barrow-nak volt a lánya.
A család anyagi gondokkal küszködött, így engedtek a főváros csábításának, ésaz új élet reményében 1814-ben Londonba költöztek. Három év után, 1817-ben továbbállt a család, és a kenti tengerparton fekvő Chathambe költöztek. Apja hajójavító üzemben dolgozott ekkor, a család kezdetben egy előkelő negyedben élt. Pénzügyi gondjaik azonban nem látszottak megoldódni, egyre szegényesebb lakásokat, negyedeket kellett választaniuk a régi helyett. Az ipari forradalom megjelenésével eltűnt az „Old Merry England”, az arisztokrata angolok által oly kedvelt szórakozások, gondtalan italozgatások. Mindennek ellenére Dickens paradicsomi helyszíneként tartható számon Chatham, itt töltötte legboldogabb fiatal éveit. Apjával tett közös sétáin itt fedezte fel Copperfield Dávid gyermekkorának tájait, illetve Pip mocsaras, folyóparti szülőföldjét.
Hosszú ideig édesanyja tanította otthon, később William Giles baptista lelkész iskolájába íratták be. Az itt töltött évek alatt szívesen tanult, így a műveiben ábrázolt negatív iskolai élmények feltehetően nem ebből az időszakból származnak. Az irodalom ekkor még nem gyakorolt rá jelentős hatást, bár nagyra értékelte Henry Fielding, Walter Scott és Cervantes történetvezetését, illetve Shakespeare művészetének köszönheti szimbólumrendszere kialakulását.
Bár ő maga nem élt könyvmoly életet, szívesen hallgatta dajkája, Mary Welles meséit, otthon pedig színdarabokat játszottak, ami nagyban befolyásolta stílusának kialakulását. Szoros kapcsolatba került anyja nővérének mostohafiával, James Lamerttel, aki bábozásra tanította Charlest és testvéreit. A család fiatal tagjai fogékonyak voltak a színjátszásra, amit az is bizonyít, hogy később nővére énekesként, Fred testvére pedig kiváló parodistaként vált ismertté. Charles Dickens 11 éves korára szenvedélyes színházlátogató fiatallá érett, és már ekkor ismerte a könnyfakasztás és a nevettetés művészetét. „Reális lehetőséget kapott a színháztól arra, hogy elfeledkezzen a reális világról.”
1822-ben a családnak vissza kellett költöznie Londonba. Dickensék rossz anyagi körülményei miatt Charles már nem járhatott iskolába. Apjának segített, és mivel rendkívüli tanulási vágy élt benne, keserű szájízzel vette tudomásul, amikor nővére ösztöndíjat nyert a Királyi Zeneakadémiára. A család anyagi helyzetében végzetes fordulatként értékelhető az a pillanat, amikor édesanyja Indiából érkezett gyermekek számára magániskolát nyitott. A csőd következtében szülei az adósok börtönébe kerültek.
Charles a következő hónapokban megtapasztalta, mennyi megfeszített munkával kereshet annyit, amiből kifizetheti az albérletét és biztosíthatja élelmezését. James Lamertnek köszönhetően munkát kapott: heti 7 shillingért címkéket ragasztott. A megalázottság és az igazságtalanság érzése keveredett benne, amikor szembesült munkájának egyhangúságával, fizetésének alacsony voltával és a rideg emberi kapcsolatokkal. Kocsmákban étkezett, elkezdett csavarogni, végül pedig közel került a fiatal bűnözők világához is. Szülei kiszabadultak az adósok börtönéből. Charlest elbocsátották munkahelyéről, édesanyjával megromlott a viszonya, édesapja pedig beíratta a Wellington House Academy magániskolába. Nagy csalódást jelentett ez számára. A tanárok képzetlensége miatt kevés új ismeretre tett szert, a rendet pedig fizikai erőszakkal próbálták fenntartani, ami rendkívül elkedvetlenítette a fiatal Charlest. Az iskolaszínházban és az Our Newspaper nevezetű iskolalapnál azonban vezető szerepet töltött be.
1829 körül ismerkedhetett meg Maria Beadnellel, akit első szerelmeként tartott számon. A hölgy elegáns és vagyonos családból származott, s bár a család bizonyos tekintetben szimpátiát érzett a fiatal Charles iránt – hiszen tehetséges komikusként kedvelt társasági ember volt –, a románcot ellenezte. Ennek okán felvillantották Charles előtt a párizsi továbbtanulás lehetőségét, melyet az ifjú – anyagi helyzetére való tekintettel – el is fogadott. Döntése „kapcsolata” végkimenetelét is befolyásolta, ugyanis 1835-ben Maria Beadnellt más jegyezte el.
1832-ben a Mirror of Parliament újságnál dolgozott. Charles a sajtó világában egyre nagyobb sikereket ért el. A legjobb gyorsírók közé tartozott, munkáját változatossága miatt nagyon szerette. A színházi világban is megállta a helyét, több amatőr társulatban is játszott, ám ekkoriban a színjátszás nehéz korszakát élte. 1832-ben a Covent Garden igazgatója személyesen szerette volna meghallgatni, de Charles hivatástudata valószínűleg nem volt elég erős, így a meghallgatáson nem jelent meg.
1835-ben kezdte el írni vázlatait Boz álnéven. Jó kapcsolatot ápolt George Hogarth-szal, az Evening Chronicle főszerkesztőjével. Gyakran megfordult otthonában, ahol megismerte Catherine Hogarth-ot, későbbi feleségét. A lány csendességével, morbid humorával a bohém Hoghart család fekete báránya volt. 1836 áprilisában kötöttek házasságot Chelsea-ben. A házasságot két hónappal megelőzően jelent meg Boz kötete, amelyet a közvélemény kedvezően fogadott.
1836. február 18-án kezdett el történeteket írni az idegbeteg és alkoholista Seymour rajzaihoz. Legelső munkája (A Pickwick Klub) március 31-én jelent meg. Az írás mérsékelt sikert aratott, Seymourral összetűzésbe keveredett, nem tudott vele közösen dolgozni. A rajzoló öngyilkossága megoldotta a problémákat: új művészt kerestek, s találtak is. Phiz néven alkotott, s olyan harmóniában dolgoztak együtt Charlesszal, hogy az ifjú el sem tudta képzelni már az írásait nélküle.
Ebben az időben ismerte meg John Forstellert, későbbi barátját és életrajzíróját. 1836 őszén jelentek meg első színművei, amelyek nagy sikert arattak a közönség körében. Ugyanezen év novemberében a Bentley’s Magazine-t szerkesztését vállalta el, ahol a Twist Olivér első részleteit is publikálta.
1857 júliusában ismerte meg Ellen Ternant, aki miatt bekövetkezett a feleségétől való 1858-as válása. Álnéven fizette a hölgy albérletét. Az újságok kirobbantották a botrányt, Ellen tagadta a szexuális viszonyt, de kétségtelen, hogy Dickens több utazása alkalmával is útitársként vitte magával. Így történt akkor is, amikor Franciaországba utazott. Hazafelé útjukon a vonat kisiklott, szerencsére Ellen és Charles csak kisebb sérüléseket szereztek. Dickens részt vett a mentésben, ennek következtében egészsége megromlott, az ezt követő időkben ágyba kényszerült.
1859 júliusában egy amerikai újságíró látogatta meg Gad’s Hillben, s egy amerikai körútra invitálta. Dickens elutasította, így maradt ideje megírni a Szép remények-et. 1861-ben aztán 50 felolvasásból álló körútra utazott, mely rendkívül leterhelte, energiája és idegrendszere nagy részét felemésztette.
1867-ben és 1868-ban újból Amerikában járt, ahol ismét nagy sikert aratott. Szívproblémái voltak, 1870-ben már a The Mystery of Edwin Drood című regényén dolgozott, de nem tudta befejezni. Június 9-én hunyt el. Temetése hatalmas részvét mellett történt a Westminster apátságban, öt nappal a halála után.