Charles Dickens második fiúként született a porthsmouthi polgári családban 1812. február 2-án. Apja, John Dickens a Tengerészeti Hivatal pénzügyi osztályán dolgozott. Itt ismerte meg Elizabeth Barrow-t, Charles édesanyját, aki a hivatal pénzügyi osztályának vezetőjének, Charles Barrow-nak volt a lánya.
A család anyagi gondokkal küszködött, így engedtek a főváros csábításának, és 1814-ben Londonba költöztek az új élet reményében. 1817-ben a kenti tengerparton fekvő Chatambe költöztek. Apja hajójavító üzemben dolgozott ekkor, Dickensék pedig eleinte előkelő negyedben laktak. Pénzügyi gondjaik azonban nem látszódtak megoldódni, egyre szegényesebb lakásokat, negyedeket kellett választaniuk a régi helyett. Az ipari forradalom megjelenésével eltűnt az „Old Merry England”, az arisztokrata angolok által oly kedvelt szórakozások, gondtalan italozgatások. Mindennek ellenére Dickens gyerekkora édenjeként említhető Chatham, itt töltötte legboldogabb fiatal éveit. Apjával tett közös sétáin itt fedezte fel Copperfield Dávid gyerekkorának vidékét, illetve Pip mocsaras, folyóparti szülőföldjét.
Hosszú ideig édesanyja tanította otthon, később William Giles, a baptista lelkész iskolájába íratták. Szeretett itt tanulni, a műveiben leírt tanítási módszerek negatív élményeit valószínűleg nem itt szerezte. Az irodalom ekkor még nem volt nagy hatással rá, bár szerette Henry Fielding, Walter Scott és Cervantes cselekményvezetését, illetve Shakespeare-nek köszönheti szimbólumrendszerének 
kialakulását.
Annak ellenére, hogy ő maga nem élt könyvmoly életet, dajkája, Mary Welles meséit szívesen hallgatta, otthon ugyanakkor színdarabokat játszottak, s ez a tevékenység nagyban befolyásolta stílusának kialakulását. Szoros kapcsolatba került anyja nővérének mostohafiával, James Lamerttel, aki bábozásra tanította Charlest és testvéreit. A család fiatal tagjai fogékonyak voltak a színjátszásra, ezt bizonyítja, hogy a későbbiekben nővére énekesként, míg Fred testvére kiváló parodistaként vált ismertté. Charles Dickens 11 éves korára szenvedélyes színházbajáró fiatallá érett, s ismerte már a könnyfakasztás és a nevettetés művészetét is. Angus Wilson így ír róla: „Reális lehetőséget kapott a színháztól arra, hogy elfeledkezzen a reális világról”.
1822-ben a családnak vissza kellett költöznie Londonba. A Dickens család rossz anyagi körülményei miatt itt már nem járhatott iskolába. Apjának segített, s mivel roppant tanulási vágy volt benne, keserű szájízzel vette tudomásul, mikor nővére ösztöndíjat nyert a Királyi Zeneakadémiára. A család anyagi helyzetét illetően végzetes eseményként fogható fel az a pillanat, amikor édesanyja Indiából jött gyerekeknek magániskolát nyitott. A „csődöt” követően szülei az adósok börtönébe kerültek.
Charles a következő hónapokban megtanulta, mennyi keserves munkával kereshet annyit, amennyivel kifizetheti az albérletét, illetve mi elég élelmezése finanszírozására. James Lamertnek köszönhetően munkát kapott, heti 7 shillingért címkéket ragasztott. A megalázottság, az igazságtalanság érzései keveredtek benne, amikor szembesülnie kellett munkájának unalmasságával, fizetésének alacsony mivoltával, illetve a más emberekkel való rideg együttéléssel. Kocsmákban étkezett, elkezdett csavarogni, végül pedig közel került a fiatal bűnözők világához is. Szülei kiszabadultak az adósok börtönéből. Charlest munkahelyéről kirúgták, édesanyjával megromlott a viszonya, édesapja pedig a Wellington House Academy magániskolába íratta továbbtanulni. Nagy csalódás volt ez számára. A tanárok képzetlensége miatt kevés új információval gazdagodott, ugyanakkor a rendet fizikai terrorral próbálták megtartani, s ez rendkívül elkedvetlenítette a fiatal Charlest. Az iskolaszínházban, illetve az Our Newspaper nevezetű iskolalapnál viszont vezető szerepet töltött be.
1825-ben apját nyugdíjazták. Az öreg John Dickens vállalkozást indított, s ezt fel is virágoztatta. Charles ebben az időben már riporterként tevékenykedett, parlamenti szónokok beszédeit jegyezte le. Később Edward Blackmore, anyja rokona ügyvédi irodájába írnoknak alkalmazta. 17 évesen riporter lett Thomas Charlton mellett.
1829 körül ismerkedhetett meg Maria Beadnellel, akit első szerelmeként tartott számon. A hölgy elegáns és vagyonos családból származott, s bár a család bizonyos tekintetben szimpátiát érzett a fiatal Charles iránt – hisz tehetséges komikusként kedvelt társasági ember volt -, a románcot tiltották. Ennek okán megcsillantották Charles előtt a Párizsban való továbbtanulás lehetőségét, melyet az ifjú – anyagi helyzetére való tekintettel – el is fogadott. Döntése „kapcsolata” kimenetelét is befolyásolta, 1835-ben ugyanis Maria Beadnellt más jegyezte el.
1832-ben a Mirror of Parlament újságnál dolgozott. Charles a sajtó világában egyre-másra halmozta a sikereket. A legjobb gyorsírónak számított, munkáját változatossága miatt nagyon szerette. A színészi világban is megállta helyét, több amatőr társaságnál is játszott, de a színjátszás nehéz korszakát élte. 1832-ben a Covent Garden igazgatója személyesen szerette volna meghallgatni, de Charles hivatásérzete valószínűleg nem volt elég nagy, s így a meghallgatáson nem jelent meg.
Műveiben szimbolikus eszközként használja a hajót, a hajózást. Hősei életéből nem hiányozhat a hajózás. Számára ez a legszentebb fogalom, de sohasem a szórakozás, hanem az erkölcsi igazság megteremtésének eszköze. Első igazi tengeri útja 1834-ben Edinghbourgba vezetett. Társaságnak barátját és riportertársát, Charles Beardet választotta.
1835-ben elkezdte írni Boz álnéven vázlatait. Jó kapcsolatot ápolt George Hogharttal, az Evening Chronicle főszerkesztőjével. Sokat járt házába, s itt ismerte meg Catherine Hoghartot, későbbi feleségét. A lány csendességével, morbid humorával a bohém Hoghart család
fekete báránya volt. 1836 áprilisában házasodtak össze a Chelsea-ben. A házasságot megelőzően két hónappal jelent meg Boz kötete, melyet a közvélemény pozitívan bírált.
Charles Dickens számára a város a bűn és a szenny helyszíne volt. Ennek számos okát ismerjük: haláláig nem oldódott meg a csatornázás problémája, illetve az adósok börtönében ebben a korszakban (pl. 1839-ben) 65 000 ember ült.
1836. február 18-án kezdett neki történeteket írni az idegbeteg és alkoholista Seymour rajzaihoz. Legelső munkája március 31-én jelent meg (A Pickwick Klub). Az írás mérsékelt sikert aratott, Seymourral összetűzésbe keveredett, nem tudott vele közösen dolgozni. A rajzoló öngyilkossága megoldotta a problémákat: új művészt kerestek, s találtak is. Phiz néven alkotott, s olyan harmóniában dolgoztak együtt Charlesszal, hogy az ifjú el sem tudta képzelni már az írásait nélküle.
Ebben az időben ismerte meg John Forstellert, későbbi barátját, illetve életrajzi íróját. 1836 őszén jelentek meg első színművei, a közvélemény körében nagy sikert arattak. Ugyanezen év novemberében a Bentley’s Magazine-t szerkesztette, s itt jelentette meg a Twist Olivér első részleteit is.
Mivel még pályája elején lapalapítási szándékai voltak, ezt meg is valósította. A lap a Household Words nevet kapta, melynek célja nem a politika, hanem a család összefogása volt. Dickens szerint a család érzelmi közösség. Lapja nagyon sikeressé vált. 1856. március 14-én megvette Gad’s Hillt, a házat, melyre gyerekkora óta vágyott. Rettentően rossz állapotban volt az épület, a feljavítási munkálatokat a birtok bérbeadásával szerette volna finanszírozni.
1857 júliusában ismerte meg Ellen Ternant, aki miatt bekövetkezett a feleségétől való 1858-as válása. Álnéven fizette a hölgy albérletét. Az újságok kirobbantották a botrányt, Ellen tagadta a szexuális viszonyt, de kétségtelen, hogy Dickens több utazása 
alkalmával is útitársként vitte magával. Így történt akkor is, amikor Franciaországba utazott. Hazafelé útjukon a vonat kisiklott, szerencsére Ellen és Charles csak kisebb sérüléseket szereztek. Dickens részt vett a mentésben, ennek következtében egészsége megromlott, az ezt követő időkben ágyba kényszerült.
1859 júliusában egy amerikai újságíró látogatta meg Gad’s Hillben, s egy amerikai körútra invitálta. Dickens elutasította, így maradt ideje megírni a Szép remények-et. 1861-ben aztán 50 felolvasásból álló körútra utazott, mely rendkívül leterhelte, energiája és idegrendszere nagyrészét felemésztette.
1867-ben és 1868-ban újból Amerikában járt, ismét nagy sikert aratott. Szívproblémái voltak, 1870-ben már az Edwin Droodon alkotott, de nem tudta befejezni munkáját. Június 9-én meghalt. Temetése hatalmas részvét mellett történt a Westminster székesegyházban, halálát követően öt nappal.
A mindig energikus és sokat dolgozó Dickens utolsó évtizedében csupán egy félbehagyott regényt hagyott maga után.