A zsidó népről és zsidó vallásról több ezer oldalnyi dokumentum, könyv, regény, tanulmány és ennél is sokkal több emlék és történet született. Talán az emberiség történetében a zsidóság az egyik legfontosabb nép, amellyel a legtöbbet foglalkoztunk, mégis a mai napig valami rejtélyes, varázslatos légkör veszi körül a zsidót, mint embert, mint vallást, mint hagyományt, eredetét pedig sokat vitatják és sokféleképpen magyarázzák. Európai ember, aki idősebb tizenöt évesnél (és nincs az a szerencséje, hogy zsidó, vagy valamelyik közeli barátja, ismerőse az lenne), szinte teljesen biztos, hogy a zsidó szóra Auschwitz-cal vagy a népirtással asszociál, mivel számunkra, nem zsidók számára ez a szó képileg teljesen egyenlő a koncentrációs táborok szörnyű körülmények között elgyötört lakójával. Ha pedig ezen a ponton megállunk, sohasem lesz ennél több, talán csak egy kis biblikus árnyalattal egészül ki. Ennek a népnek azonban mély és tartalmas múltja van, amelyet érdemes jobban megismerni. Ehhez igazi tartalmas kiegészítésül szolgál Száraz Miklós György újra kiadott könyve: Írd fel házad kapujára.
Az Írd fel házad kapujára tulajdonképpen nem is regény, és nem is történelmi, tudományos írás. Valahol e kettő közé tehető, mind tartalmilag, mind műfailag. Kicsit máshonnan közelít, mint ahogy már megszokhattuk a zsidókról szóló írásoknál. Száraz Miklós György alapos munka, de még inkább valami belső, alig érezhető humoros kedvesség nyomán egy rövid, de annál tartalmasabb írást ad az olvasónak. A kezdetektől indít, és meglehetősen gyakorlatiasan: a földet nevezi meg, amely bölcsője volt e különös, ellentmondásos nép születésének. Ebben az írásban sokkal inkább tematikailag, mint időrendi sorrend szerint követhetjük nyomon a zsidó nép és kultúra különböző állomásait. Ábrahámtól és az ősatyáktól indulva, Mózes honfoglalásán keresztül a vándorló, mai szóhasználattal élve migráns zsidókig valamiképpen mindenkivel találkozhatunk. Az gondolhatnánk, hogy a zsidóság több ezer éves múltját nehéz lenne szűk kétszáz oldalba belesűríteni úgy, hogy átlátható és értelmezhető legyen, azzal a nem titkolt céllal talán, hogy élvezetes is maradjon az olvasás. Ez a könyv azonban éppen ezt adja, rendkívül jól. A hangsúly kissé eltolódik a hétköznapi élet és a sorsok kusza összevisszaságát tárgyaló elbeszélés irányába, ezért nem igazán jut eszünkbe sem az ókori háborúzás, sem a huszadik századi üldöztetés és kegyetlenkedések sorozata a zsidókkal kapcsolatban. Ehelyett a szerző olyan zsidó hagyományokról, szokásokról, megörökített emlékekről beszél, amelyeket, ahogy már említettem, csak azok ismerhetnek, vagy ismerhettek, akiknek valamilyen személyes kapcsolatuk van e nép fiaival (vagy leányaival). Tulajdonképpen kik voltak e nép ősei, akik a pusztában vándorolva egyszer csak áttértek az egyistenhitre (amelyet megörökítettek a keresztények és muzulmánok számára is)? Honnan jöttek és hová tartottak? Hogyan jutottak el Európába és hol telepedtek le? Milyen szerepet töltöttek be a korabeli, kereszténnyé vált európai kultúra alakításában?
Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában remek társ ez a mű. Az európai zsidóságot szefárdok, vagyis spanyol zsidók és askenázik, vagyis német területen letelepedett zsidók alkották a középkor végén. A mindenkori zsidóság e két csoport leszármazottjának tekinthető, főleg az askenázi zsidóságé, hiszen a spanyol területeken történő iszlám hódítás miatt kevés szefárd zsidó maradt a félszigeten és így Európában is. A szerző sorra kiragad olyan fogalmakat, amelyek bár innen-onnan ismerősek számunkra, talán sosem tudtuk, hogy mit takarnak. Így olvashatunk a korabeli gettókról (vagyis olyan lakónegyedekről, városrészekről, ahová a különböző korok uralkodó hatalmai terelték a zsidóságot a békése együttélés címszava alatt, és amelyek előképei voltak a második világháborút megelőző eseményeknek), megtudjuk, mit jelent haszid zsidónak lenni, és azt is, hogy a mai zsidóság nagy része nagy valószínűséggel feleslegesen büszkélkedik azzal, hogy az ősatyáktól, Ábrahámtól és utódaitól származik. Ami azonban még ennél is érdekesebb része ennek a könyvnek, az a tényleges mindennapi élet és a vallás körüli teendők és szokások részletgazdag és sokrétű tárgyalása. A zsinagóga fogalmán sem igazán gondolkodik el egy nem zsidó ember (és talán még egy zsidó sem, hiszen neki már annyira magától értetődő), és azt sem tudjuk, hogy mit szokás csinálni a zsinagógában, és azt miért úgy szokás, ahogy szokás. Az istentisztelet, a zsinagógai átok (hogy milyen mértékű, ki szabja meg, és hányféle lehet) mind új fogalmak lehetnek az avatatlan olvasónak. Száraz Miklós György beszél az esküvőről, a sabbatról, a purim ünnepéről, a pászkáról (vagyis peszah-ról), a rituális fürdőről (a mikvéről), tömören és tárgyilagosan, mégis színesen. A történelmi vonatkozások nem maradhatnak el, számokkal és évszámokkal, statisztikával és nevekkel alátámasztott adatokat olvashatunk: hogyan éltek a zsidók a középkori Magyarországon, milyen szerepet töltöttek be a királyi udvarokban, hogyan változott évről évre és korszakról korszakra a helyzetük a világban és Magyarországon? Külön fejezetben tárgyalja azt, hogy kik voltak a zsidózó székelyek, a szombatosok, akik megtartották unitárius vallásból származó egyistenhitüket és a sabbatot, azaz a szombatot ünnepelték, zsidó szokásokat felvéve.
A zsidó nép sorsa valójában sohasem volt áldásosnak mondható, némi fénykornak nevezhető fellángoláson kívül az üldöztetés, a vérvád (miszerint zsidók isszák keresztény gyermekek vérét), a különféle korlátozások jutottak nekik osztályrészül. Ennek ellenére bárhová is nézünk, mindenhol ott vannak. Száraz Miklós György a könyvének utószavában nagyon találóan és lényegre törően mondja: „aki a zsidóság történetébe kíván bepillantani, az – már csak a vallás természete s a diaszpóra hatalmas földrajzi és időbeli kiterjedése miatt is – hamarosan olyasfélét érez, mintha a világtörténelemmel ismerkedne.” Bár bizonyos esetekben fellelhető a zsidósággal szembeni (előítélettel fűtött) gyűlölködés, be kell vallanunk, hogy a zsidóságot mégis körüljárja a kiválasztottság tudata. Azt nem tudni, hogy ennek köszönhető-e, de a mai napig a világ összes részén a gazdasági, kulturális, gasztronómiai és tudományos tevékenységükkel komoly hatást gyakorolnak a dolgok alakulására. És újból a szerző szavaival élve, mit lehet ezen csodálkozni, „hiszen a római pápa is egy zsidó férfi, Simon Péter utóda!”
Száraz Miklós György műve egy kislexikonnal zárul, amely betűrendbe szedve tárgyalja a héber vagy jiddis eredetű szavak (hagyományok, jelképek, ünnepek) magyarázatát. A mű rendkívül sokrétű és átfogó, rengeteg történelmi tényre utal és támaszkodik, adatok és évszámok túlzsúfolása nélkül. Az olvasása élvezetes, és a zsidósággal kapcsolatos kérdések (és válaszok) olyan rétegeibe nyújt betekintést, amely értékes és misztikus is egyben. Terjedelméhez képest (de attól függetlenül is) azt lehet mondani, hogy teljesen átfogja a lényegi kérdéseket, és remekül válaszol rájuk. Akit egy kicsit is érdekel a zsidó nép és kultúra, ne hagyja ki.
Száraz Miklós György Budapesten született, az egyetemet az ELTE bölcsészkarán történelem és levéltár szakon végezte, de belekóstolt a régészetbe is. Újságíróként kezdte pályafutását, majd számos könyvkiadónak volt irodalmi vezetője, saját nevén 1991-től ír és publikál rendszeresen. Nagy könyvkiadóknak is dolgozik, több napilapnak és folyóiratnak szerkesztője. József Attila-díjas író (2003), kitüntetései között szerepel a Fitz József Könyvdíj (2003), miniszterelnöki különdíj (2012-ben kapta az Ünnepi Könyvhét alkalmából), Bertha Búlcsú Emlékdíj (2013), Arany Megdál-díj (az év írója, 2015), Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának könyvnívódíja az Apám darabokban című regényért (2016).