Eduardo Sacheri neve nem ismeretlen a magyar olvasóközönség előtt, 2005-ben kiadott első, világszerte nagy sikert arató regénye, a Szemekbe zárt titkok 2015-ben magyar nyelven is megjelent, illetve 2016-ban a negyedik regényét, az Ilyen a boldogság címűt is kiadták magyarul. A Lúzerek éjszakája az argentin szerző ötödik regénye. A 2016-ban megjelent könyv még abban az évben elnyerte az Alfaguara-díjat, amely a spanyol nyelvterület egyik legrangosabb irodalmi kitüntetésének számít, és nem mellesleg, a vele járó pénzdíj (170 ezer dollár) sem elhanyagolható.
A regény központi helyszínén, a huszadik század első harmadában néhány olasz anarchista által alapított O’Connorben mintha megállt volna az élet. Az öregek szerint ugyan valamikor jól ment minden az argentin pampák közepén, Buenos Airestől mintegy 500 km-re fekvő faluban, a fiatalok viszont menekülnek innen, és csak az tér vissza, akit kidob magából a nagyváros. Fermín Perlassi viszont kivétel, ő sikeres focis karrierjét követően önként tért haza – igaz, ennek már több mint harminc éve.
Az általa működtetett benzinkút teraszán, az ezredforduló éjszakáján, egy barátjával folytatott beszélgetés közben pattan ki Perlassi fejéből az ötlet, amitől a falu hanyatlásának megállítását reméli. Az ötlet kivitelezéséhez nem kevés pénzre van szükség (négyszázezer pesóra/dollárra), de egy szűk baráti társaság a nehezen kuporgatott megtakarításaiból összedobja a nagy részét – ki-ki annyit, amennyit lehetőségei engednek –, a fennmaradó részt pedig banki kölcsönből próbálják fedezni. Hogy utóbbi elbírálása simábban menjen, Perlassi a közeli városban, General Villegasban működő bankfiók igazgatójára hallgatva, az összegyűjtött pénzt beteszi egy számlára. Az országot sújtó gazdasági válság miatt néhány nap múlva befagyasztják a bankbetéteket, jelentősen korlátozva a havonta kivehető összeget. Az új szabályok szerint Perlassinak és barátainak húsz évébe telne, hogy a bankba betett pénzükhöz maradéktalanul hozzáférjenek, így a közös vállalkozás terve még elindulása előtt a kútba esik. A korlátozás persze nem mindenkit érint egyformán, a Villegasból származó üzletember, Fortunato Manzi például kimondottan jól jár: az igazgatóval összejátszva a válság előestéjén nagy mennyiségű dollárral távozik a bankfiókból.
Amikor Perlassi és társai tudomást szereznek Manzi „szerencséjéről”, úgy döntenek, visszaszerzik azt, ami jogosan jár nekik. Egy váratlan fülesnek köszönhetően a pénz lehetséges rejtekhelye is tudomásukra jut, így már csak egy olyan terv kell, aminek köszönhetően kockázatmentesen hozzáférhetnek a biztonsági rendszerrel felszerelt bunkerhez. Jóllehet hosszú idő telik el, míg a terv minden részlete összeáll, Perlassit és társait nem hagyja nyugodni sérült igazságérzetük, ezért a közben felmerülő nehézségek ellenére sem adják fel, mindössze arra várnak, hogy a külső körülmények is ideálisak legyenek a terv megvalósításához. Kitartásuk eredménye egy olyan felejthetetlen éjszaka, ami O’Connor legnagyobb rejtélye lesz, és a róla szóló számtalan beszámoló ellenére is legtöbb részlete homályban marad nemcsak a kívülállók, hanem a falu legtöbb lakója számára is.
Ha a műfaját kellene meghatározni, akkor Sacheri legújabb regényéről is azt mondanám, amit az első regényéről írtam mintegy négy éve: egy szépirodalmi keretekbe oltott krimi. Utóbbit viszont szinte idézőjelbe is tehetnénk, hiszen a regényben szereplő bűnügy sokkal inkább tűnik egy nagy csínytevésnek, még ha Perlassinak és társainak az elveszett pénzük visszaszerzésére irányuló kísérlete a maga módján törvénybe ütköző is. Igazából a regény műfaja nem is annyira lényeges – Sacheri amúgy is bizonyította már korábban is, hogy milyen leheletfinoman képes a műfaji határokon mozogni –, sokkal nagyobb jelentőséggel bír két másik, az első regényéhez hasonlóan e könyve arculatát is erőteljesen meghatározó tényező: a szereposztás és a társadalomrajz.
Sacheri karakterei egyszerű, érzelmekkel teli emberek, akik a maguk teljesen hétköznapi – sőt, szinte már unalmasnak és nyomorúságosnak tűnő – életüket élik egy nem túl vonzó, de ugyanakkor igencsak valóságos környezetben. Nehezen hihető, hogy itt bármi olyan történhet, ami egy kívülálló érdeklődésére számot tarthat. Mégis, amikor a szükség úgy hozza, hogy saját komfortzónájukból kizökkentve valami szokatlanba, helyi léptékkel mérve egyenesen őrültségbe kell belevágniuk, szinte gondolkodás nélkül képesek megtenni ezt – ki-ki a maga képességeinek megfelelő feladatot vállalva. A kissé vontatottan induló történet fokozatosan pörög fel, az addigi semmitmondónak tűnő beszélgetések egyszerre élettel teli párbeszédekké alakulnak, a letargikus hangulatot áthatja a humor és a feszültség, a mindennapok unalmát felváltó egészséges izgalom pedig szép lassan átragad az olvasóra is, aki egyre inkább képes azonosulni ennek a maroknyi társaságnak minden döntésével. Ennek nem utolsósorban az az oka, hogy a történet alaphangját megadó társadalmi-politikai kontextus nem egy mozzanatában – gazdasági és pénzügyi válság, társadalmi egyenlőtlenségek, korrupció, a szegényebb vidéki települések elnéptelenedése – a magunk valósága köszön vissza (ekkor döbbenünk rá, hogy a több ezer kilométer ellenére milyen közel van egymáshoz Közép-Kelet-Európa és Dél-Amerika). Sacheri különösen ért ahhoz, hogy megteremtse karakterei, a cselekmény és a társadalmi környezet közötti összhangot, emellett jó elbeszélő és van mondanivalója is, így a könyvről bennem kialakult összkép mindenképpen pozitív. Ennek ellenére volt némi hiányérzetem, ami valószínűleg abból fakad, hogy a Lúzerek éjszakája sok szempontból kevésbé kidolgozott, mint a szerző nagy sikerű első regénye – az összehasonlítás pedig óhatatlanul is adja magát –, és az olvasmányélményt tekintve is elmarad attól.