Az Agave Könyvek Cosbyt a magyar olvasóközönségnek az eddigi legjobb regényének tartott Bűnösök vére folyjon című krimijével mutatta be. A jól felépített, feszült hangulatú regény nemcsak szórakoztat, hanem érzékeny társadalmi témákat is érint. Az amerikai kritikusok úgy vélik, hogy S. A. Cosby Lehane méltó utódja. Egy könyv alapján nehéz megállapítani; engem a Bűnösök vére folyjon nem győzött meg maradéktalanul erről, de kétségtelenül jó úton jár.
A regény főszereplője Titus Crown, a virginiai Charon megye történetének első fekete seriffje (fiktív helyszín, Charon megye nem létezik), aki évekig szolgált az FBI kötelékében, de úgy döntött, hogy hazatér a szülővárosába, és ott lesz a rend őre. Napra pontosan egy évvel a megválasztása után lövöldözés tör ki a helyi középiskolában. A helyszínre érkező rendőrök lelövik a felfegyverkezett tettest, aki az épületben csupán egyetlen emberrel, az iskola legkedveltebb tanárával végzett. Mielőtt még puskával a kezében, ordítva a seriff emberei felé kezdene rohanni, zavartan arról beszél, hogy a meggyilkolt földrajz tanárral és egy meg nem nevezett harmadik személlyel együtt borzalmas dolgokat műveltek, és azt kéri, hogy nézzék meg a tanár telefonját. Aztán gyakorlatilag a halálba rohan, hiszen Titus emberei szitává lyuggatják, amikor puskával a kezében feléjük mozdul. Az utolsó mondatai viszont merőben új irányba terelik a nyomozást.
Titus rettenetes dolgokat talál a kivégzett földrajz tanár telefonján és laptopján. A mindenki által imádott tanár harmadmagával elképzelhetetlen kegyetlenséggel kínzott és gyilkolt meg fekete fiatalokat, és a trió filmre vette mindazt, amit műveltek. A seriff csapata rövidesen az elhantolt emberi maradványokra is rábukkan. A nyomozás előrehaladtával azonban a viharfelhők egyre csak tornyosulnak a kisváros felett. Felszínre törnek az elfojtott sérelmek, felerősödnek a rasszista indulatok, kiderülnek az elhallgatott ügyletek. A fekete közösség eleve csak annyit hajlandó befogadni a történtekből, hogy fehér rendőrök lelőttek egy fekete fiút – jobbára figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy ugyanaz a fiú pár perccel korábban tanítási idő alatt hidegvérrel kivégzett egy tanárt az iskolában. A városban amúgy is állandóan feszültséget generáló Konföderáció Fiai viszont amiatt forrong, hogy egy fekete bőrű rendezett ámokfutást az iskolában. A szervezet egyébként sem nézi jó szemmel azt, hogy a megyének fekete seriffje van, és igyekeznek mindenképp nyomást gyakorolni Titusra a nyomozás alatt. Ráadásként ott van az a nem elhanyagolható tény is, hogy a felvételeken látott borzalmakat elkövető hármas még életben lévő tagja nem ismert (minden felvételen maszkot visel), és szabadlábon van. Nemsokára újabb gyilkosságok történnek: a titokzatos harmadik újabb áldozatokat szed, ezúttal olyanokkal végez, akik felfedhetik a kilétét.
A regény legnagyobb erőssége az, ahogyan a társadalmi problémákat ábrázolja. A szerző Virginia dél-keleti csücskében született és nevelkedett, kevesebb mint egy órányi autóútra az egykori Amerikai Konföderációs Államok fővárosától, Richmondtól. A saját bőrén tapasztalta, milyen a huszonegyedik században feketének lenni ott, ahol a mai napig előszeretettel vonulnak a konföderációs zászló alatt azok, akik a fehérek felsőbbrendűségét hirdetik, és utcák, terek, középületek viselik a Konföderációs Államok prominens személyeinek nevét – Cosby például egy Robert E. Lee-ről elnevezett iskolában tanult. Ha egy interjú során erre a témára terelődik a szó, Cosby általában félreérthetetlenül hangot ad a frusztráltságának és elkeseredettségének. A regényben azonban egy olyan fekete seriff szemszögéből láttatja az eseményeket, aki tisztában van azzal, hogy a színes bőrű közösség egy tekintélyes része úgy tartja: ő immár nem fekete, hanem kék, és hogy a jelvényt a szíve fölé tűzve tulajdonképpen elárulta a fajtáját. (Értsd: elfogult, szűk látókörű szemléletért a feketék sem kell a szomszédba menjenek.) A városban Titus úgy kell rendet tartson, hogy egyik karjával a habzó szájú, rasszista konföderacionistákat kell visszatartsa, a másikkal pedig a vallási vezetőjük mögé felsorakozó feketéket, akik – bár egyértelműen áldozatai ennek a rendszerszintű problémának – ugyanúgy hajlamosak viszonylag egyoldalúan szemlélni az eseményeket, mint a másik oldal. Titust például kevéssel az iskolai lövöldözést követően egy sereg fekete férfi várja a seriffhivatal előtt, élen a vallási vezetőjükkel, gyakorlatilag számon kérve, hogy a merénylőt az emberei “lelőtték, mint egy kutyát.”
Titus tehát feketeként és seriffként valahol középen áll egy olyan világban, ahol igazságot szolgáltatni nagy kihívás, miközben “a szőke haj és a kék szem elsőbbséget élvez a hírekben.” Cosby úgy teszi szerethető főszereplővé, hogy közben nem avatja hőssé – nem lehet hős az, akitől elfordulnak az egykori osztálytársai, a gyerekkori barátai, mert magára vállalta a helyi seriff szerepét. Olyan tulajdonságokkal ruházza fel és olyan magánéleti problémákkal terheli meg, amelyektől szimpatikus, realisztikus emberré válik, akivel könnyen tud azonosulni az olvasó. Az anyját korán elvesztette, a testvérével nem ápol túl jó kapcsolatot, a korábbi barátnőjét mégsem tudta úgy feledni, ahogyan eddig hitte, és démonként kísérti egy kudarcos rajtaütés emléke még azokból az időkből, amikor az FBI ügynöke volt. Mindezek mellett határozott, amikor arra van szükség, igazságszerető, józanul gondolkodó. Az a fecske, aki egymaga nem képes nyarat csinálni, de helytállásával példaképként szolgál; azt szeretnénk, ha több ilyen szereplő állna sziklaként a társadalmi ellentétek viharában, s akkor talán egy picit lenyugodnának a kedélyek.
Cosbyt a regény megírására George Floyd halála és az azt követő események inspirálták. Meg akarta mutatni az amerikai rendfenntartás igazi arcát, de amint azt egy interjúban elmondta, túlságosan magával ragadták az érzelmek. Őt is állították már félre a rendőrök csak a bőrszíne miatt, és érezte, hogy képtelen lenne elfogulatlanul írni a témáról, ezért egy időre félretette a regényt. Amikor újra elővette, egy olyan ember szemszögéből írta meg a történetet, aki azzal a céllal indult a seriffi hivatalért, hogy belülről változtatja meg a rendszert, de időközben rájött, hogy ez nem lehetséges. Éreztem egyféle visszafogottságot a szövegben, lehetett volna ennél bevállalósabb – nem lenne különösebb gond azzal, ha valamelyest részrehajló, ha közben vagány tud maradni.
A szerző a könyvben a vallási fanatizmussal járó sötét árnyakat is jól ábrázolja. A brutális gyilkosságok (az elkövetés módja, a hátrahagyott üzenetek) azt sugallják, hogy olyan tévelyedett elméjű gyilkossal van dolga a hatóságoknak, aki vallási meggyőződése és/vagy egyéb traumák következtében elvesztette a józan ítélőképességét. A nyomozás így Titus seriffet a különböző helyi hitgyülekezetek vezetőihez viszi, és azokból Virginia dél-keleti részén nincs hiány. Ha az olvasó előtt felderengene a True Detective első évadának néhány pillanatképe, az nem teljesen a véletlen műve, de a regény csupán hangulatában, és csak néhány igazán rövid jelenet erejéig hajaz Nic Pizzolatto remek tévésorozatára.
A regény gyengeségének én éppen a krimi/thriller-vonalat erősíteni hivatott elemeket találtam. Néhány megbocsátható klisén túl (múltbéli kudarc, annak epizódikus felelevenítése sok homályos utalással, kevés konkrétummal, a kötelező színvallás egy üveg ital mellett, a kiszámítható befejezés) éppen Titus seriff karaktere volt zavarba ejtő. Remek, ha a morális dilemmák közepette vizsgáljuk (józanul gondolkodó fekete seriff egy olyan városban, ahol rasszista indíttatású gyilkosságokat tárnak fel), de kissé nehezen tudtam összeegyeztetni a tagbaszakadt, kemény, határozott rendőrt azzal a férfival, aki egy FBI-szolgálaton és harmincon túl is “apussal” együtt él (így hívja Titus az apját), és a barátnője átjár hozzá egy-egy éjszakára (érts: még nem sikerült “megállapodnia”). A gyilkossági helyszínek explicit ábrázolása helyenként túlzó, már-már indokolatlanul naturális és véres, és az is nehezen képzelhető el, hogyan képes egy ennyire különböző trió közösen gyilkosságokat elkövetni. Egyáltalán nem realisztikus, hogy egy gyerekkori traumáktól szenvedő vallási fanatikus, egy rendkívül fegyelmezett pszichopata és egy átlagos fekete srác a suliból (aki egyben az előbbi tanítványa) közösen kövessenek el elmondhatatlan kegyetlenséggel gyilkosságokat, ráadásul viszonylag hosszú időn keresztül. A fentiek miatt írtam az első bekezdésben, hogy engem nem győzött meg minden kétséget kizáróan arról, hogy ő lenne Lehane méltó utódja, de a feszes, kimért történetvezetés ígéretes.
Shawn Andre Cosby 1973-ban született Virginiában. Sokan úgy tartják, hogy déli noir stílusú műveivel megreformálta az amerikai bűnügyi regény műfaját. Az eddig megjelent négy regényéért összesen tizenhárom irodalmi díjat kapott, a legnagyobb elismerései három ITW-, két Barry-, egy Anthony- és egy Los Angeles Times-díj. Több könyvének elkeltek a megfilmesítési jogai.