► Április 12-én ünnepli 63. születésnapját Tom Clancy amerikai író. Az 1990-es években csupán két írónak sikerült kétmillió példányszám felett eladni első kiadású könyvet, az egyikük Clancy. Az 1989-ben kiadott Kokainháború több, mint másfél millió példányban kelt el, amivel az 1980-as évek első számú bestsellere lett. Regényei többnyire a hidegháború alatt és után zajlanak. Néhány regénye nagy sikert aratott a mozikban is, elég ha csak a Vadászat a Vörös Októberre vagy a Rettegés arénája c. produkciókat említem. Ugyancsak nagy sikert arattak a könyvek alapján készített videójátékok, a Vadászat a Vörös Októberre társasjáték formájában is a boltok polcaira került.
► Hétfőn múlt 49 éve annak, hogy eltávozott az élők sorából Sarkadi Imre Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar író. Negyvenéves volt, amikor a halál magához szólította – a körülmények a mai napig sem tisztázódtak. Több emeletnyi magasságból zuhant a mélybe, egyesek öngyilkosságnak vélték – de korábban is előfordult, hogy alkoholtól mámorosan háztetők gerincén egyensúlyozott vagy ablakpárkányba kapaszkodva virtuskodott. Legszebb műve A gyáva c. kisregény, amelyben egy régifajta, afféle dekadens kultúréletet élő asszony kiléphetne köréből, és értelmesen, egészséges lélekkel folytathatná útját az új, az építő életben, ha elfogadja új szerelmének hívó szavát. De nincs bátorsága szakítani a poshadt állóvíz megszokott kényelmével. A halálra ítélt régi visszahúzza, és a világ nélküle megy tovább. Lélektani regénynek is, korrajznak is elsőrendű. (forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár)
► Április 12-én még egy nagy nevet gyászol a magyar irodalom: 1996-ban 85 évesen e napon hunyt el Goda Gábor, Kossuth- és József Attila-díjas magyar író. Novelláival, regényeivel, publicisztikai írásaival a háború utáni szocialista irodalom egyik jelentős alakja lett. Igazi urbánus író volt, műveinek fő színtere a pesti kispolgárság világa volt. Gimnazista korában próbálkozott a versírással is, 1929-ben jelent meg egyetlen verseskötete. Később az újságírásba is belekóstolt, de hamarosan eltanácsolták ettől a szakmától. A 30-as években több nagyobb lélegzetű prózai művet írt, de ezeket csak a világháború után jelentette meg némi átdolgozás után. Műveinek listája itt olvasható.
► A hét közepén, szerdán ünnepli születésnapját Erich von Däniken svájci író. Könyvei 32 nyelven 62 millió példányban fogytak eddig. A 75 éves Däniken a legismertebb képviselője a paleoasztronautikának, amely szerint földönkívüliek látogatták meg a Földet a prehisztorikus időkben, és hatással voltak az emberiségre. Ugyancsak Däniken alapította az Ancient Astronaut Society-t, ami olyan embereket hoz össze, akik szeretnék bizonyítani, hogy földönkívüli civilizáció látogatott a Földre. Művei magyar nyelven is megjelentek, ezekben többnyire olyan kérdésekre keresi a választ, hogy hogyan keletkeztek a gízai piramisok, a Húsvét-szigetek kőszobrai vagy a Stonehenge.
► Szintén szerdán tölti a 60. életévét Esterházy Péter, Kossuth-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja. Magyarországon több száz tanulmány, kritika jelent meg munkáiról; számos rangos irodalmi díjban részesült bel- és külföldön egyaránt. Regényeit és elbeszéléseit több mint húsz nyelvre fordították le, külföldön is széles körben elismerik. Intertextualitás, idézetek, töredékesség valamint mozaikszerűség jellemző műveire. A történet helyett elsősorban a szöveg fontos és arra helyezi a hangsúlyt. Írásaiban rengeteg utalás található és fontos számára a német kultúra is. Műveinek teljes listája itt olvasható.
► Vasárnap lesz 109 éve, hogy Nagybányán megszületett Németh László, Kossuth-díjas magyar író. 24 évesen a Nyugat novellapályázatán a Horváthné meghal című paraszttörténetével első díjat nyert. 1951-ben magyarra fordította Tolsztoj művét, az Anna Kareninát, ezért József Attila-díjjal tüntették ki. Legismertebb regénye az Égető Eszter, 1948-ban írta. A főhősnő életét kislánykorától nagymamává válásáig végigkövető regény egy élet kiteljesedését mutatja be.