Bush könyve magyarul is megjelenik novemberben

Vidd hírét!
 
 

George W. Bush emlékirata, a Decision Points novemberben jelenik meg az USA-ban a Crown Publishers-nél. A világpremierrel egyidőben a kötet Magyarországon is a könyvesboltok polcaira kerül, nálunk az Ulpius-ház Kiadó gondoskodik a volt amerikai elnök memoárjának magyar kiadásáról. (Mindeközben Tony Blair múlt héten megjelent memoárját egyelőre senki sem akarja kiadni Magyarországon.) George W. Bush májusban jelentette be a könyvét, és azóta többször is hangoztatta, hogy a Decision Points (a könyvnek egyelőre nem adtak magyar címet az Ulpius-háznál) nem igazi memoár, inkább azon kulcsdöntésekről szól, amelyeket élete során, elnöksége előtt és alatt hozott. Megemlíti többek között azt is, hogyan szokott le az italról (erről a magyar olvasók már olvashattak a francia Eric Laurent dokumentárjában, de most első kézből is megtudhatjuk az igazságot), de szó lesz az iraki invázióról, az afganisztáni hadviselésről, szeptember 11-ről és a Katrina Hurrikánról. Nagyon kérlek, sokra ne számítsatok – George W. Bush nem fog leleplezni semmi olyant, amit eddig ne tudtunk volna.

Állítólag azóta dolgozik a könyvön, hogy elhagyta a Fehér Házat, ebben a Fehér Ház egykori beszédírója, Chris Michel van segítségére. A könyv november 9-én jelenik meg.

A New York Times 1942 óta jegyzi a heti sikerlistáját. Azóta tizenhárom volt amerikai elnök közül csak hatnak sikerült a new yorki lap sikerlistájának az élére törnie. Ketten közülük – Eisenhower és Obama – még azelőtt megtette ezt, hogy beköltözött volna a Fehér Házba; Jimmy Carter és Bill Clinton visszavonulásuk után írtak sikerkönyvet; John F. Kennedy és Ronald Reagan memoárja csak haláluk után került a New York Times bestseller-listájának élére.

Persze a többiek is próbálkoztak. Richard Nixon nem kevesebb, mint 12 könyvet írt, a legtöbbjét elnöki mandátuma után. Harry Truman, Lyndon B. Johnson, Gerald R. Ford és idősebb Bush valamennyien megírták a saját visszaemlékezéseiket, de egyikük sem tudhatta meg, hogy milyen az, ha a világ egyik legelismertebb sikerlistájának az élére tör.


Vidd hírét!