Az őrzők legendája / A katlan titka

Vidd hírét!
  •  
  •  

Kathryn Lasky 1944-ben született, elsősorban gyerekek számára ír könyveket. Magyarul tőle eddig csak A katlan titka jelent meg az Animus Kiadó gondozásában, még 2008-ban – most a mozikban is látni a baglyok történetét. Ez egyébként a Ga-Húl sorozat első kötete, angolul további 14 rész jelent meg. 2010-ben az írónő egy másik sorozatot is elindított, ennek első kötete a The Lone Wolf, amelynek cselekménye a Ga-Húl sorozatbeli baglyok szomszédságában zajlik.

Sören a hóbaglyok által lakott Tyto királyságban született. Tyto egy egészen különleges királyság, messze bent az erdők mélyén, amelyet hóbaglyok laknak és uralnak. Az erdei birodalom nyugalmát könyörtelen ellenség veszélyezteti, amely Sören életét is örökre megváltoztatja. Még röpképtelen fiókaként elragadják, és egy félreeső helyen lévő völgykatlanba hurcolják. Itt működteti egy mindenre elszánt és rejtélyes bagoly társaság a Szent Ególiusz Árvafészek nevű intézményt, ahol az elrabolt Sören sortsársak százaival találkozik. Közöttük van Gülfi, a Sörennel egyidős tündérbaglyocska is, akivel Sören életreszóló barátságot köt. Elhatározzák, hogy nem hódolnak be az őket itt tartó zsarnoki akaratnak. Megszökni azonban csak felfelé lehet, ők pedig nem tudnak repülni. Mindenképpen meg kell tanulniuk, nem csupán azért, hogy magukat mentsék, de tőlük függ a békés bagolyközösségek sorsa is.

[youtube width=”600″ height=”360″]http://www.youtube.com/watch?v=74qO5qErUpA[/youtube]

A hatalmas sikerű meseregény alapján a 300 és a Watchmen – Az őrzők rendezője készített látványos, az egész családot szórakoztani hivatott animációs filmet. A mozik októberben vetítik a filmet. Ha a gyerekedet (unokádat, kistestvéredet) már elvitted a moziba, akkor kutasd fel a könyvet is, és lepd meg őt. Nem fog(tok) csalódni.

Kathryn Lasky 1944-ben született, elsősorban gyerekek számára ír könyveket. Magyarul tőle eddig csak A katlan titkai jelent meg az Animus Kiadó gondozásában, még 2008-ban – most a mozikban is látni a baglyok történetét. Ez egyébként a Ga-Húl sorozat első kötete, angolul további 14 rész jelent meg. 2010-ben az írónő egy másik sorozatot is elindított, ennek első kötete a The Lone Wolf, amelynek cselekménye a Ga-Húl sorozatbeli baglyok szomszédságában zajlik. Reméljük, hogy ezeket is hamarosan magyarul is olvashatják a gyerekek.

Sören a hóbaglyok által lakott Tyto királyságban született. Tyto egy egészen különleges királyság, messze bent az erdők mélyén, amelyet hóbaglyok laknak és uralnak. Az erdei birodalom nyugalmát könyörtelen ellenség veszélyezteti, amely Sören életét is örökre megváltoztatja. Még röpképtelen fiókaként elragadják, és egy félreeső helyen lévő völgykatlanba hurcolják. Itt működteti egy mindenre elszánt és rejtélyes bagoly társaság a Szent Ególiusz Árvafészek nevű intézményt, ahol az elrabolt Sören sortársak százaival találkozik. Közöttük van Gülfi, a Sörennel egyidős tündérbaglyocska is, akivel Sören életreszóló barátságot köt. Elhatározzák, hogy nem hódolnak be az őket itt tartó zsarnoki akaratnak. Megszökni azonban csak felfelé lehet, ők pedig nem tudnak repülni. Mindenképpen me

Kathryn Lasky 1944-ben született, elsősorban gyerekek számára ír könyveket. Magyarul tőle eddig csak A katlan titkai jelent meg az Animus Kiadó gondozásában, még 2008-ban – most a mozikban is látni a baglyok történetét. Ez egyébként a Ga-Húl sorozat első kötete, angolul további 14 rész jelent meg. 2010-ben az írónő egy másik sorozatot is elindított, ennek első kötete a The Lone Wolf, amelynek cselekménye a Ga-Húl sorozatbeli baglyok szomszédságában zajlik. Reméljük, hogy ezeket is hamarosan magyarul is olvashatják a gyerekek.

Sören a hóbaglyok által lakott Tyto királyságban született. Tyto egy egészen különleges királyság, messze bent az erdők mélyén, amelyet hóbaglyok laknak és uralnak. Az erdei birodalom nyugalmát könyörtelen ellenség veszélyezteti, amely Sören életét is örökre megváltoztatja. Még röpképtelen fiókaként elragadják, és egy félreeső helyen lévő völgykatlanba hurcolják. Itt működteti egy mindenre elszánt és rejtélyes bagoly társaság a Szent Ególiusz Árvafészek nevű intézményt, ahol az elrabolt Sören sortársak százaival találkozik. Közöttük van Gülfi, a Sörennel egyidős tündérbaglyocska is, akivel Sören életreszóló barátságot köt. Elhatározzák, hogy nem hódolnak be az őket itt tartó zsarnoki akaratnak. Megszökni azonban csak felfelé lehet, ők pedig nem tudnak repülni. Mindenképpen meg kell tanulniuk, nem csupán azért, hogy magukat mentsék, de tőlük függ a békés bagolyközösségek sorsa is.

A hatalmas sikerű meseregény alapján a 300 és a Watchmen – Az őrzők rendezője készített látványos, az egész családot szórakoztani hivatott animációs filmet. A mozik októberben vetítik a filmet. Ha a gyerekedet (unokádat, kistestvéredet) már elvitted a moziba, akkor kutasd fel a könyvet is, és lepd meg őt. Nem fog(tok) csalódni.

g kell tanulniuk, nem csupán azért, hogy magukat mentsék, de tőlük függ a békés bagolyközösségek sorsa is.