Sierra Leone egy kis nyugat-afrikai ország az Atlanti-óceán partján. A korábbi brit gyarmat 1961-ban vívta ki függetlenségét. Az önálló ország ötvenéves történelmét tízéves polgárháború árnyékolta be, amelynek eredménye több mint 50 000 halott és több százezer menekült volt. Az 1991-ben kirobbant konfliktus belső okai a kormányzati korrupció felszámolása és a gyémántbányászat használatával való rossz gazdálkodás voltak, viszont kitörésében szerepet játszott a Charles Taylor vezette Libériai Nemzeti Hazafias Front külső támogatása is. A háború kirobbantója a Forradalmi Egyesült Front (RUF), amely az akkori kormánypártot, a
z Össznépi Kongresszust (APC) próbálta megfosztani hatalmától. A háborúban számtalan gyerek harcolt a lázadók oldalán, akik egy részét kényszerrel sorozták be, mások a nyomorból való kitörés, az élelemhez és fegyverekhez való hozzájutás, a féktelenebb élet reményében csatlakoztak.
Ishmael Beah egyike volt a RUF kötelékeiben harcoló gyerekkatonáknak. Legtöbb társával ellentétben, akik harcokban lelték halálukat, számára a polgárháborúnak mondhatni szerencsés végkimenetele volt, hiszen 1998-ban az UNICEF segítségével sikerült kijutnia az országból, az Egyesült Államokba került, ahol középiskolai tanulmányait az ENSZ New York-i Nemzetközi Iskolájában fejezte be, majd 2004-ben diplomát szerzett az Oberlin Főiskolán. A Human Rights Watch Gyermekjogi Bizottságának tagjaként előadásokat tartott különböző nemzetközi konferenciákon a háborúkban résztvevő kiskorúak helyzetéről.
A Gyerekkatona voltam Afrikában, amíg ti játszottatok egy megrázó életrajzi dokumentumregény Ishmael gyerekkorának öt évéről, 1993 januárjától – amikor szembesülnie kellett a háború borzalmaival – az USA-ba való távozásáig. A könyv első sorai egy ártatlan gyermek szavai, akit a háború addig csak a Rambo filmeken vagy a tévéhíradókon keresztül ért el. „Számos történet keringett a háborúról, de mind úgy hangzott, mintha nem is a mi földünkről, hanem egy egészen más, távoli országról szólt volna. Amíg a menekültek áradata át nem vonult a mi városunkon is, nem akartuk elhinni, hogy a harcok a mi országunkban folynak. Családok, akik több száz mérföldet gyalogoltak, elmondták, hogyan veszítették el rokonaikat, és hogyan égették fel házaikat. (…) Akkor, tíz éves fejjel, elképzelni sem tudtam, miért olyan boldogtalanok a menekültek.”
A történet egy nagy vándorlás a fiú szülővárosából, Mogwemóból 
a 16 mérföldre levő Mattru Jong városán, majd az ország déli és nyugati részén, Kamator, Bauya, Freetown és Kambia állomásokon keresztül egészen a New York-i szabadulásig. Egy feszített menetelés a háború elől, de ugyanakkor annak részeként, megélve minden szenvedését és árnyoldalát. Előbb a gyermekien naiv rácsodálkozás a véres eseményekre, aztán a szorongató remény, hogy viszontlátja családját, majd a barátok elvesztése és a háború forgatagába való bekerülés következtében kialakult ösztönös túlélési vágy, a drogoktól és alkoholtól telített delíriumos, érzelemmentes öldöklés – mintegy beletörődésként a történtekbe –, végül a menekülést jelentő reménysugár, ami ellen a közben kamasszá váló Ishmael szinte állati vadsággal tiltakozik. Erről szól ez a dokumentumregény.
A könyv olvasásakor rám a legnagyobb hatást az őszinte, mindenféle szépítgetéstől mentes, az eseményeket a maguk kemény valóságában visszaadó, objektívségre törekvő stílus gyakorolta. Az a stílus, ami ugyan már egy felnőtt fejéből fakad, de amiben benne van az eseményeket átélő gyermek, majd hirtelen felnövő kamasz lelkivilága, nézőpontja. És amit még pozitívumként kell kiemelni, hogy a megrázó események közé a szerző belopja Afrikát, annak a színes, egyáltalán nem sötét oldalát, a táj és elsősorban a kultúra olyan elemeit, amelyek meghatározták életét. Ezek pedig képesek oldani a polgárháború véres momentumainak hatását, és elhitetni azt, hogy ez a kontinens fekete, de nem sötét.
A könyv magyarul 2008-ban jelent meg a budapesti Nyitott Könyvműhely kiadásában, Tesfay Sába fordításában. A világszerte nagy sikernek örvendő művet több mint húsz nyelvre fordították le, ezáltal pedig több millió olvasóhoz jutott el.
Ami miatt mindenképpen érdemes foglalkozni a könyvvel, az az általa megjelenített tematika. Mind az irodalom, mind a filmipar sikeresen nyúlt hozzá az Afrikában sok országban még ma is dúló polgárháborúk és az azok okozta humanitárius katasztrófák témájához. Elég csak megemlíteni Giles Foden 1998-ban írt, több díjjal is jutalmazott regényét, Az utolsó skót királyt, amelyből Forest Whitaker szereplésével készült nagysikerű film, valamint a Hotel Ruanda és a Véres gyémánt, amelyek szintén nagy sikert arattak a filmszeretők körében. Mind a könyvek, mind a filmek korunk talán legnagyobb emberveszteséggel járó eseményeire, az afrikai országokban dúló féktelen és értelmetlen háborúkra próbálják irányítani a figyelmet.