Angliában született 1894. július 26-án. Angol értelmiségi körökben generációkon keresztül tartotta magát a vélemény, hogy a Huxley család tagjainál műveltebb ember nem sok akad. Sokan tudni vélték, hogy aki közöttük világhírű természettudós, az is nagyon szép, világos, igazi irodalmi stílussal rendelkezik, sőt kiválóan versel. Aki pedig irodalmi pályára készül, az is otthon érzi magát a természettudományokban, a biológiában mindenképp. Nagyapja, Thomas Huxley az oxfordi egyetem világszerte ismert és elismert professzora volt, akit Darwin az élettan legnagyobb tudósának tartott és, akit a tudománytörténet Darwinnal együtt a modern biológia megalapítójaként tart nyilván. Önön szórakoztatására szellemes prózai műveket és költeményeket írt. Leszármazottaiból számos tudós, professzor, író-költő került ki, sőt Nobel-díjas is. Az egyik unokája, Sir Julian Sorell Huxley, oxfordi professzor, a XX. század egyik legjelentékenyebb biológusa, angol és külföldi tudományos társaságok tagja, egy időben az UNESCO főigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémiának is tiszteletbeli tagja.
Az ő öccse volt Aldous Leonard Huxley, aki már egész fiatalon költőnek indult, majd úgy tűnt, hogy bátyjához és nagyapjához hasonlóan a biológia felé fordult. Azonban 27 éves korában megjelent Crome Yellow (Nyár a kastélyban) című igen szellemes, nagyon szórakoztató regénye után nyilvánvalóvá vált, hogy Angliában és külföldön is a század jelentős prózaírói közt van a helye. Tizenhét évesen fejezte be első, nem publikált munkáját, a húszas évei első felében kezdett el komolyabban írni. Ekkor született az egyik legismertebb műve, a Brave New Word (Szép új világ), illetve a Vak Sámson.
Huxley az első világháború alatt Garsington Manornál tartózkodott. Az 1921-ben megjelent Nyár a kastélyban című művében a Garsington-életmód karikatúráját mutatja be. 1919-ben a belga Maria Nijst veszi feleségül, akit Garsingtonban ismert meg. Egy gyermekük született, Matthew Huxley (1920–2005).
1937-ben Huxley Hollywoodba költözött, Kaliforniába feleségével, és barátjával, Gerard Hearddal. Hollywood villanegyedében pompás és kényelmes otthont rendezett be. Könyvtárszobáit a leggazdagabb és legrendezettebb olvasmány-rengetegnek hirdette, aki csak látta. Szívesen is látott megfelelően művelt vendégeket a föld minden tájáról. Az irodalomtól a biológiáig, a földrajztól a lakberendezés művészetéig, a zenétől az építészeti stílusokig változatosan folyt a beszélgetés a vendégekkel. De azokban az órákban, amikor írt vagy olvasott, esetleg fel-alá járkált, gondolkozva a következő, az írandó művön, ilyenkor senki sem zavarhatta. Vendégei ehettek-ihattak, még klasszikus zenét is hallgathattak a lemezjátszón. A házigazda azonban kettesben maradt a gondolataival. Ilyenkor készültek a Huxley-művek. Ebben az időszakban született a Célok és eszközök című műve, amelyben taglalta a tényt, hogy bár a modern civilizáció emberei egyet értenek abban, hogy a világon legyen „szabadság, egyenlőség, igazság, és testvéri szeretet”, de nem képesek megegyezni, hogy valósuljon ez meg.
Nem sokkal ezután írta Huxley a lelki értékeket és eszméket hangsúlyozó könyvét, a The Perennial Philosophyt, amit sajnos nem adtak ki Magyarországon. Ez a könyv föld nagy misztikájának tanításait taglalja.
Első regénye otthon és világszerte sok pénzt hozó sikerré vált. Az éppen akkor nősülő írónak honoráriumból pazar nászútra tellett. Az ifjú pár bejárta Olaszországot, Franciaországot és Svájcot. Az úti élmények, szerelmes epizódok számos írásában helyet kaptak. Idővel tanulságos tényként emlegette, hogy legerotikusabb regénye, A lángész és az istennő meg néhány könnyed színpadi műve több pénzt hozott a számára, mint legnagyobb remekműve, az azonnal halhatatlannak ítélt A vak Sámson című regénye. Kétségtelen, bármiféle műfajban mesterien megállta a helyét. Akkor is, ha szerelmes verset írt, akkor is, ha tanulmányt a kábítószerek testi-lelki következményeiről, akkor is, ha érdekes esszében ismertette a buddhizmus teológiáját.
Az 1928-ban kelt Point Counter Point felváltva játszódik egyazon társadalom különböző köreiben. Különféle hitek, tévedések, lelkességek, nagyképűségek, egymás iránti érzelmek kavarognak a különböző körülmények közt élő emberek világában. A más-más téma, a körülmények befolyása, a meggyőződést játszó hazugságok különfélesége együtt mulatságos és elkeserítő összképet adnak a polgári értelmiségről. Valójában ez a regény avatta világhírűvé az akkor 30 éves szerzőt – a Brave New World-öt 1933-ban írta, 40 éves korában. Ez a legnevezetesebb, legismertebb, legmulatságosabb és egyben legkeserűbb könyve. Talán csak Swift Gulliver-jének a pesszimizmusán lehet ennyit nevetni. Ez a „Szép új világ” szatíra is, jóslás is az emberiség jövőjéről, kritika is a túlzásba vitt műszaki fejlődésről. Írták is, mondták is, hogy disztópia, azaz negatív utópia. Lényegében rettegés az elszabadult műszaki fejlődés következményeitől. – Az Eyeless in Ghaza-ról elmondható, hogy ez a legjobb, legszebb regénye. Összefoglalása mindannak, amit ösztönökről és tudatról, társadalmi és lélektani erők hatásáról, vonzásokról és taszításokról tudni vél. Mindig is jelen lévő szorongásai között itt már a legnagyobb veszély az erősödő, világégéssel fenyegető fasizmus. Harcosan antifasiszta és pacifista célzatú nagyepika. Szerkezete különös. Egy szerelmespár, egy halom összekeveredett fénykép a férfi múltjából. A cselekmény úgy halad előre, hogy ötletszerűen kezükbe kerülnek a különböző időszakokból való tanúk a múltból. A kezdeti zűrzavar lassan rendszeres egységbe áll össze. A legvégén válik világossá, hogyan is kezdődött az eseménysor, amely a regény témája. 1930. októberében az okkultista Aleister Crowley Huxley-val vacsorázott Berlinben, és a pletykák szerint Crowley ekkor bemutatta neki a peyote-ot. 1953-ban találkozott a meszkalinnal, mikor a pszichiáter Humphry Osmond felkérte őt tesztalanynak. 1955. december 24-én Huxley bevette az első dózis LSD-t. Valójában Huxley úttörő volt a pszichedelikus drogokat a „megvilágosodás” kereséséhez használók közt, elhíresülve arról, hogy halálos ágyán 100 mikrogramm LSD-t vett be. A pszichedelikus drogokkal való tapasztalatait „Az Érzékelés Kapui” és a „Menny és Pokol” című esszéjében írja le. Számos ezzel kapcsolatos írása vált a korai hippik körében alapművé.
Amerikában egy pillanatig sem pihent, de alig írt regényt. Izgatták a kábítószerek és azok lélektani következményei. Különösen a meszkalin és az LSD hatása a testi állapotra és főleg a lelki életre. Ezek mellett egyre jobban érdekelték a különböző misztikák. Ugyanúgy nem hitt bennük, mint természettudósként nem hitt a materializmusban. Igazi agnosztikus volt. Ami azonban izgatta, azzal nem győzött gondolatban és megfogalmazott szövegben foglalkozni. Ezek közt jutott a keleti vallásokhoz, elsősorban a buddhizmushoz. E számos témakörben kalandozó esszéket nem egy olvasó érdekesebbeknek és maradandóbbaknak ítéli regényeinél is. 1949-ben levelet írt George Orwellnek, amelyben elismerését fejezte ki az 1984 szerzőjének. Ebben a levelében írta, hogy „Azt hiszem, a következő generációban a világ vezetői fel fogják ismerni, hogy a csecsemőkori kondicionálás és a narkohipnózis sokkal hatékonyabb eszközei a kormányzásnak, mint a különféle társaságok és börtönök és hogy a hatalom iránti vágyuk ugyanúgy teljesen kielégíthető, ha az emberekbe beleszuggerálják rabszolgaságuk szeretetét, mintha erőszakos eszközökkel kényszerítenék őket engedelmességre”.
Túl a hatvanadik életévén, az addig egészséges férfi betegeskedni kezdett. Egyre gyöngébb lett. Szüksége volt már a pihenő semmittevésre. És lecsapott a váratlan szerencsétlenség. Villám csapott otthonába, nagyhírű könyvtára porrá égett. Anyagilag nem rázta meg, hiszen igazi gazdag ember volt. De olvasnivalóinak, jegyzeteinek, kedves tárgyainak a pusztulása az amúgy is beteg embert még betegebbé tették. Beköltözött Los Angelesbe, ott is kényelmes villát vásárolt. Halálos ágyán, utolsó kérését papírra írta feleségének: „100 mikrogramm, izomba adva”. Felesége beszámolója szerint ebben az „Időtlen Pillanatban” beadta az injekciót, 11:45-kor, majd még egyet pár óra múlva. Huxley 17:21-kor halt meg 1963. november 22-én, 69 évesen. Halála csekély publicitást kapott, mivel egy napra esett John F. Kennedy meggyilkolásával.
Viszont a szorongást, a jövendő komor lehetőségeit is, az értékek – szépség, jóság, igazság – várható elenyészését is oly kellemesen, szellemesen, fordulatosan tudta elbeszélni, hogy számos olvasó elsősorban humoristának tartja, noha szatírája – ha nevettet is – felettébb komor. Annyi bizonyos azonban, akárhogyan is ítéljük meg, a század legjelentékenyebb írói közé tartozik, akkor is, ha regényei „bestseller”-szerűen népszerűek, könyvei óriási jövedelmet biztosítanak írójuknak, de akkor is, ha kelendőségük időnként a művelt olvasórétegekre zsugorodik, hiszen halála óta a múlhatatlan klasszikusok közt van a helye. Sokáig bestseller volt, most már elég régóta a legértelmesebb értelmiség klasszikus szerzője.
Forrás: